„Béke van. De nekünk még nincs”

Az élete nagyobbik részét Svájcban leélő, de magát minden időben magyarnak valló Kristóf Ágota franciául írt regényét 46 nyelvre fordították le, olvasták, vitatták, dicsérték. 2013-ban német – francia – magyar és osztrák közreműködőkkel játékfilm is készült A nagy füzetből, Szász János rendezése július 26-án, csütörtökön 21.15-től, 27-én 02-től lesz látható az M5-ön. Az 1986-ban megjelent írást toldalékoló, itt-ott össze is gabalyító mozgóképes történet 1944-ben, 45-ben, Magyarország nyugati határszélén játszódik, főszereplője egy ikerpár. A nyolc-tíz év körüli fiúkat boszorkányos nagyanyjukhoz menekíti az édesanyjuk, azt remélvén, hogy a faluvégi kicsi házban ép testtel és lélekkel vészelik át a háborút.

A 2013-ban Karlovy Varyban Kristály Glóbusszal jutalmazott film nagy erőssége a három főszereplő, a nagyanyát játszó Molnár Piroska, és az ikreket megjelenítő Gyémánt László és Gyémánt András

Szász János produkciójának magyarországi bemutatója után száz- vagy talán ezerszámra tudakolták tőlem az emberek, vajon A nagy füzet című film gyermekhősei „mögött” az író Kristóf Ágotát és testvérét, Kristóf Attilát kell-e keresniük. Magyarnemzetes kollégámat – érthető módon – nem akarták e kérdéssel zavarni. (Nem is igen találták volna meg, az idő tájt már jó ideje otthon dolgozott, és csak hébe-hóba jelent meg a szerkesztőségben.)

Rólam viszont (aki 2011-ben a Kossuth-díjas Kristóf Ágotát a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában mutattam be az olvasóknak, pár héttel később pedig, amikor a méltán világhírű író a túlsó partra költözött, a lap nevében nekem kellett búcsút venni tőle) számos előfizetőnk, olvasónk feltételezte, hogy jól ismerem a filmnek (és az alapjául szolgáló irodalmi műnek) a valóság által hitelesített igazságát.

Többen azt is tudták a telefonálók közül, hogy nagyszüleink szinte kertszomszédok voltak Pápa kertvárosában, a Tókertben. Az én anyai nagyanyám, nagyapám a Hatodik utca 25. szám alatt lakott, Kristóf Attiláé a túloldalon, a Hatodik utca 26 vagy 28. szám alatt. Így aztán, feledhetetlen gyermekkori emlékeimre hagyatkozva, azt azon nyomban tisztázhattam, hogy A nagy füzet rettenetes nagymamájának semmi köze nem lehet Ágota és Attila anyai nagyanyjához, aki, mint kor- és sorstársai, sokgyermekes családanyaként élte éveit.

Amikor én megismertem: férjével együtt élőhalottként, cselekvésképtelenül, ágyhoz kötve. Velük egy fedél alatt élő, két gyermekük gondjaira bízva.

Turchányi (Turcsányi? Turtsányi?) Ella, tiszteletet parancsoló, sudár jelenség volt – akinek a pápai polgármester, Szőllősy Sándor titkárnőjeként elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a nagy múltú, műemlékváros nem lett a szovjet előrenyomulás áldozata – miután magatehetetlen szüleit és zavarodott elméjű fiútestvérét ellátta, hófehér, frissen mosott, keményített ingblúzban indult hivatalába. Estefelé pedig, sietős léptekkel és egyenes derékkal tért haza mosni, főzni, kertészkedni, apját, anyját ápolni…

Nem úgy festett ez a nagyszülői ház a tókerti Hatodik utcában, mint ahogyan azt A nagy füzet című film megmutatja…

Hogy a gyermek Kristóf Ágota mikor tartózkodott benne, megfordult-e benne egyáltalán, nem tudom. Ám azt igen – kollégám gyakran mesélt róla –, hogy Kristóf Attila akkor lett kénytelen lakója, amikor a börtönbüntetésre ítélt családfőre hivatkozva, az otthonuktól és megélhetési forrásaiktól is megfosztott Kristóf-család szétszóródott. A nagyobbak szakmunkásképzők, diákotthonok lakói lettek, a legkisebb fiú, az általános iskolás viszont, a pápai kicsi házban, két szélütött, mozgásképtelen nagyszülője között talált menedéket…

Olykor az 1938-as születésű Kristóf Attila is felidézte világháborús emlékeit. Az úgynevezett rendszerváltás szabadságával élve, az 1948 utániakat is. Az 1935-ben született Kristóf Ágota első regényének hatását látva, írásban is, nem csak szerkesztőségi „mesedélutánokon”, kefelevonatra várva… A Magyar Nemzet tárcaírójaként többször is.

Történeteinek egyike, másika valamiképpen „rímelt” is A nagy füzetben olvasható (vagy 2013 óta: látható) életdarabokkal, hangulatokkal, álmokkal, vagy sejtelmekkel. De hogy Kristóf Ágota jeles műve, vagy az annak alapján készült játékfilm a kétségtelenül tehetséges Kristóf-testvérpár életrajzával is „rímelne”, semmiképpen nem állítható.

Kristóf Ágota nem a személyes emlékei alapján akarta háború- és erőszakellenes művét közreadni. Az ő méltán világhírű regénye olyan „példabeszéd”, amely minden időben és minden nemzedék számára érthetővé teheti, milyen pusztítást gerjeszt a gyermekben, ha kárhozatosan kizökken sarkából a világ erkölcsi és társadalmi rendje.

Ha a felnövekvő számára a szeretet hiánya a meghatározó élmény…

Ha a rettenetes valósággal szemben egyetlen védekezési lehetőség adatik a nyiladozó értelmű gyermek számára: testi és lelki erőszakkal harcolni minden fronton, mindenkivel szemben.

A nagy füzet – vadságuk ellenére is szeretni való – hősei rendszeres lélek- és testedzést tartanak, így próbálnak a felnőttek világához „felzárkózni”. Állatokkal kegyetlenkednek, egymással is, önmagukkal is, hogy az élet nagy próbáit vitézül fogadhassák.

És fogadják is: mindenkinél okosabban és erősebben. Számukra akkor sincs béke, amikor az a határ menti kis település hétköznapjaiba „hivatalosan” megérkezik.

Aki a Szász János által rendezett filmet figyelmesen végignézi, megbizonyosodhat róla, hogy az a gyermek, aki testi, lelki kényszerítések és embertelen tanokat népszerűsítő leckék körében növekszik, gyermeki ártatlanságát legfeljebb brutalitásra képes váltani. Kíméletlen, durva felnőtt lesz belőle. Ha eléggé művelt és eszes az illető – az össznépi átlagnál is kegyetlenebb, erőszakosabb…

Köszönjük meg az M5-nek, hogy ezt a felismerést a kellő időben jelölte ki számunkra!

2018. július 24.

vissza >>