A belülről vezérelt ember

Az önmagát kereső, modern embert mindenki másnál pontosabban mutatja be Fekete Ibolya német – horvát – magyar – chilei közös produkcióként forgatott filmje, a 110 perces Chico, mely augusztus 2-án, csütörtökön 21.15-től, 3-án, pénteken 1.55-től lesz látható az M5 műsorán. A valóságot itt-ott kitalált elemekkel vegyítő, elképesztően kalandos történet öt országban – Chilében, Albániában, Magyarországon, Izraelben és Horvátországban – játszódik, és talán még azzal a nézővel is képes elfogadtatni a főszereplő-főhős, Eduardo Rózsa Flores alaptételét – „az ideológiai összeütközések elkerülhetetlen háborúkhoz vezetnek, és a győzelem soha nem hozza el a szabadságot”, aki e nevezetes személyről soha nem is hallott.

Eduardo Rózsa Flores (1960-2009) bolíviai – magyar katona, színész, író, költő és publicista a saját – „krisztusi erényeket csillogtató” – életét játssza el a 2001-ben forgatott filmben

Fekete Ibolya forgatókönyvíróként és filmrendezőként is igen értett hozzá, hogy az 1980-as évek utolsó harmadában, a ’90-es évek első felében az „itt és most valóságát” világítsa át. A közép-kelet-európai földindulásról nála hitelesebb „hangulatjelentéseket” senki nem készített. Dokumentumfilmjei és játékfilmjei egyaránt régiónk égetően időszerű gondjait jelenítették meg. Az 1996-os Bolse vitában már a magyar festőművész apa és katalán tanárnő anya gyermekeként, Santa Cruzban született Eduardo Rózsa Flores is a segítségére volt a rendezőnőnek, hogy polgártársait pár alapvető tudnivalóval felvértezze. (Például azzal, hogy 1990 után egészen mást jelentett az eszme, a tulajdon, a függőség fogalma, mint tíz esztendővel korábban…)

Eduardo Rózsa Flores – akit közeli barátai és hozzátartozói csak Chico-ként emlegettek – egészen másként szemlélte a világot, mint ahogyan azt mi, közép-kelet-európaiak megszoktuk. Az illegális kommunista apjától kapott „leckeórák” is, de a jezsuiták iskoláiban folytatott stúdiumai is arra késztették, hogy minden időben azok mellé álljon, akiket valamilyen méltánytalanság ért. Döntéseit semmiféle politikai meggondolás nem befolyásolta.

Mindenütt és mindenkiben az értéket akarta megtalálni. Zsidóban, keresztényben, muzulmánban egyaránt. Önmagában is.

Izraelben a siratófalnál a Mi Atyánkat mormolta. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek az alapító tagja volt. A Magyar Iszlám Közösségnek az alelnöke… Az Eötvös Loránd Tudományegyetem KISZ-bizottságának utolsó titkára…

És katolikus templomokban ministrált, életgyónásra készült…

Önmagát kereste. Ha kérdezték (például Kepes András, nem sokkal utolsó nagy utazása előtt) Rózsa Flores meg is indokolta, miért: „Minden eltűnt, ami a tetteimet igazolná…”

A róla s vele forgatott filmek láttán, számomra úgy tűnik, végül megtalálta önmagát. Belülről vezérelt ember lett belőle. Szurdokpüspöki polgártársai is ekként búcsúztak tőle a gyászmisén, amit máig titokzatos halála után a Mátra hegység lábainál, a Zagyva völgyében fekvő, kis település 18. századi műemléktemplomában Eduardo Rózsa Flores lelki üdvéért bemutattak.

(A szertartásról készült filmfelvétel tanúsága szerint talán irigyelték is a 49 hihetetlenül kalandos évet élt Chicót a falubéliek, hiszen „egyenes tekintetével Isten tekintetét fürkészheti”. Miközben az a világ, amelyben az itt maradóknak élni kell, „továbbra sem értelmezhető a hagyományos kategóriák szerint”. )

Az a 110 perc, amellyel az M5 műsorán megismerkedhetünk, az útkereső Rózsa Florest mutatja. Gyermekéveit, családi hátterét… A tanokat is, amelyekkel „felszerelkezett”. Aztán a délszláv háborúról az egyik spanyol napilapot és a BBC spanyol nyelvű rádióadásait tudósító, krisztusi korban levő fiatalembert, akit végtelenül felháborít, hogy a horvátok függetlenségi harcaira Európa rá se hederít. Ezért aztán (első külföldi önkéntesként) a Horvát Nemzeti Gárdánál jelentkezik. Kisvártatva megszervezi az Első Nemzetközi Egységet… A Szent Lászlóról elnevezett település védelménél segédkezik… Háromszor sebesül, imádott apjával perlekedik, segít „megcsinálni” a független Horvátországot…

Aki azt hiszi, mert huszonvalahány évvel ezelőtt a Magyar Televízió hírműsorait figyelemmel követte, mindent tud a délszláv háborúról, a Chico című filmet végignézve, megbizonyosodhat felőle, hogy az MTV marginális helyzetjelentései a valóságnak még az árnyékát sem tudták „képbe hozni”. Fekete Ibolya azonban, Rózsa Flores segítségével, meg az olyan, az egyperces tudósításoknál terjedelmesebb dokumentumfilmeknek a felhasználásával, mint amilyenek az eszéki stúdió operatőrének az utolsó felvételei is voltak, a közelünkben zajló rettenet lényegét is meg tudta örökíteni. Talán meg is tudja őrizni, hogy még az unokáink is okulhassanak belőle…

Utódaink egyébként nem „csak” a háború mocskát ismerhetik meg a Chico film által, de a belülről vezérelt ember igen-igen figyelemre méltó érvelését is: „bűnös, aki ott erőlteti a háborút, ahol elkerülhető; és bűnös, aki nem támogatja, ha elkerülhetetlen”.

2018. július 31.

vissza >>