Kiút a zűrzavarból, ostobaságból és azok érzelmi következményeiből

Két tudós, egymással hadban álló országok polgárai a világmindenség alapvető törvényeit kutatva, majd igazolva keresnek kiutat a zűrzavarból, ostobaságból, a borzalmakból, és azok érzelmi következményeiből. A Philip Martin által 2008-ban rendezett film a német-amerikai fizikusnak, az általános relativitáselmélet megalkotójának, Albert Einsteinnek, valamint az angol csillagász, fizikus és matematikus, Sir Arthur Stanley Eddingtonnak a példájával mutatja meg, az igazán nagy emberek minden időben megpróbálnak nemet mondani az embertelenségre. Az Einstein és Eddington című film augusztus 9-én, csütörtökön 20.00 órától, 10-én, pénteken 6.00-tól tekinthető meg az HBO műsorán.

Albert Einsteint (1879-1955) Andy Serkins, Sir Arthur Stanley Eddingtont (1882-1944) David Tennant jeleníti meg abban az angol-amerikai filmben, amely könnyedén, sőt közérthetően mutatja be a világmindenségről alkotható elképzeléseink lényegét

Mind a ketten különös, környezetüktől igencsak elütő egyéniségek lehettek.

Einstein olyan elmélyült, magányos kutató, akit – miközben a világmindenség alapvető törvényeit kereste – szenvedélyesen foglalkoztattak a társadalmi igazságosság kérdései is. Meg „a lét költőisége”… A zene… (Mozartban, miként az a Philip Martin által rendezett filmben is elhangzik, „az univerzum belső gyönyörűségének tükröződését” látta.)

A kvéker Eddington Isten-hitét tudományfilozófiai írásaiban is kinyilvánította. Szerinte a tudomány segítségével nem fedezhető fel a világ értelme, azt csak a szellemi valóságon keresztül lehet megérteni.

És, mert világháborúba bódult-bolondult polgártársaiktól oly’ igen különböztek, idővel egymásra is találtak. A 2008-as angol-amerikai film ezt a csökönyösen békés és makacsul módszeres folyamatot jeleníti meg, méghozzá Einstein és Eddington korán és érdemein is túlmutatva.

Mind a kettőjüket gyötri, ki is fosztja az első világháború. A Németországban élő Einstein Svájcban hagyott családját veszíti el, Eddington a legeslegjobb barátját.

Aztán külön-külön, egymásról mit sem tudva, mind a ketten rádöbbennek – Einstein németországi rokonai körében meg is fogalmazza ezt a felismerését – vészterhes időkben mi mindent adhat vazallusának a tudomány: „kiutat biztosít a zűrzavarból, ostobaságból és a borzalmakból, meg azok érzelmi következményeiből”.

Eddington – dühödt pályatársainak korlátolt ellenvetését, amely szerint az ellenséggel való kapcsolattartás hazaárulásnak minősül, ügyesen „leszerelve” próbálja a huszonhat éves Einstein által publikált elméleteket igazolni. Expedíciót szervez Nyugat-Afrikába, hogy a Guineai-öbölben a teljes napfogyatkozásról készített fényképfelvételei alapján végzett számításokkal igazolhassa a porosz tudományos körökben még nála is nagyobb idegenkedéssel kezelt kutató elméletét.

Miként az a valóságban is megesett, és az HBO műsorán hamarosan megjelenő játékfilm alapján is nyilvánvaló, Einstein csak akkor vált igazán világhírűvé, amikor a londoni Királyi Természettudományos Akadémia bejelentette, Eddington felvételei és az azok alapján végzett számítások igazolják az általános relativitáselméletet.

Sőt, e nagy bejelentés után emberek tömegei kezdték kapiskálni, mit jelent a relativitáselmélet, és, hogy a világmindenségről alkotott elképzeléseiket egyszer s mindenkorra meg kell változtatni.

Philip Martin filmje is Eddingtonéhoz hasonló hatékonysággal működik: a tömegtájékoztatás által a piti ügyek, olcsó és csúf válságok mocsarába kényszerített emberiségnek azt mutatja meg, miként lehet még a legvadabb időkben is érdemdús személyek által szolgáltatott, fontos és érdekes ismeretek irányába elindulni.

A „recept” igazán egyszerű.

(Négy évvel korábban Philip Martin az Einstein és Eddington című filmnél jóval nehezebb produkcióra is vállalkozott, amikor a gyógyíthatatlan beteg angol elméleti fizikus, Hawking tudományos pályaívét „mozgóképesítette”.)

Két nagyszerűen kiválasztott filmszínész – a Hamletként és Casanovaként is ismert David Tennant és az iraki-örmény őseinek arcvonásaival is hódító Andy Serkis – segítségével képbe hozta a huszadik század két káprázatosan tehetséges és lelkiismeretes kutatóját, hogy velük és általuk is igazolhassa: nincs olyan förtelmes posványa az ostobaságnak, a köntörfalazásnak, a központilag elkövetett átrázásnak, amelyből a tudomány hitelével, a szellem erejével és pár emberségesen tehetséges személy közreműködésével ki ne lehetne kászálódni.

Amikor a filmbéli Eddingtont megismerjük, körülötte mindenki a világháborút tömjénezi, a hadba vonuló önkénteseket bálványozza s a gyilkolásra képtelen kvékereket fitymálja.

Amikor a „mozgóképesített” Einstennel találkozunk, a legkiválóbb porosz egyetem magasában is az élővilág „megleckéztetésére” (vagy inkább az elpusztítására?) leginkább alkalmas harci gázok gyártása, kipróbálása és forgalmazása az előadótermeket uraló téma.

A Guineai-öbölben készített napfogyatkozásos fotók birtokában azonban még a hős gyermeküket gyászoló, vén tudósok is a tömeg és az energia egyenértékűségéről, a speciális és az általános relativitáselméletről próbálnak morfondírozni.

Egyszer, talán, velük együtt, példájukat követve, esetleg értelmes dolgokat latolgathat e szórakoztatóan tanulságos kilencven perc nézője is…

Valaki majd azt is felveti, ki és mikor fog filmet forgatni arról az Egyesült Államokban élő Einsteinről, aki munkatársainak rábeszélésére levelet írt Roosevelt elnöknek, amelyben az atombombával kapcsolatos kutatások mielőbbi megkezdését sürgette…

Meg arról a csalódott öregemberről, aki a hirosimai bomba hatását látva, azonnal csatlakozott azokhoz, akik az atombomba mindennemű, jövőbeli felhasználását meg akarták akadályozni…

És arról az Einsteinről, akire az idő tájt a politikusok már rá se’ hederítettek?

2018. augusztus 7.

vissza >>