Nem szabad semmit sem a sorsra hárítani…
Nem is lehet…

A locsei.net legújabb kori hagyománya, hogy augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a köztelevízió azon adásait ajánlja olvasói figyelmébe, amelyek valóban érdemdús honfitársainkat hozzák képbe. A Magyar Művészeti Akadémia által megrendelt portrékra, valamint Dala István és Hollós László Szerelmes földrajzára minden időben számíthatunk! Televíziós képmásokban még ma is jók vagyunk! Az augusztus 20-i szép ünneppel meghosszabbított hétvége Duna World-ös programjáról ráadásul az is tudható, hogy 18-án, szombaton 13.20-kor a Péterffy András által forgatott Nemeskürty István-emlékműsort vetíti. 19-én, vasárnap, pedig, 19.25-től egyik Szerelmes földrajz-epizódnak szenteli adásidejét. Ha szerencsénk van, a locsei.net által alább sztárolt epizódok valamelyikét, például a Börzsöny lábánál levő Perőcsényt (is) bemutató Buglya Sándor-portrét, vagy dr. Poór Gyulának, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) főigazgatójának az óbudai körsétáját… Mind a három összeállítás figyelmet érdemel!

A feledésből Nemeskürty Istvánt előhívó összeállítás a huszadik századi magyar film világszerte méltányolt, nagy korszakát is megidézi

Az irodalom- és filmtörténész (valamint nyugállományú dandártábornok) Nemeskürty István sikeres életpályáján talán csak egy árnyékfoltot lehetett felfedezni: televíziós szerepléseit. Akár előadóként jelent meg a közszolgálati televízióban, akár (a miniszterelnök Németh Miklós által megbízott) intézményvezetőként, még azok is idegenkedve fogadták, akik „amúgy” lelkes hívei, sőt rajongói voltak.

Péterffy András Minden csak jelenés című, közel egyórányi összeállítása az első – s talán egyetlen – olyan mozgóképes látlelet, amely Nemeskürty Istvánt vitathatatlan érdemei szerint mutatja meg. A fiúi tisztelettel munkálkodó szerkesztő-rendező azokat a Nemeskürty Istvánról élete virágában készült felvételeket fűzte össze, amelyekben az emlékfilm alanya elegánsan, visszafogottan és derűsen nyilatkozott még a legkényesebb kérdésekről is.

Bevezetőként élete nagy dilemmájáról: miként lehet úgy becsületesen élni, hogy az alkalmazkodás ne váljék megalkuvássá. E rettenetes kétséget, amely nem „csak” Nemeskürty István kor- és pályatársait gyötörte, de több nemzedéket, talán még napjainkban is, a nemzet tanár ura önkritikus fenntartással nyugtázta: „Nem biztos, hogy ez mindig sikerült”…

De nem csak ez, hanem a többi megrendítő vagy megnevettető – televíziós kamerák kereszttűzében tett – önvallomása is olyan őszinte, olyan tanulságos, hogy Péterffy András szerkesztői-rendezői leleményének köszönhetően Nemeskürty Istvánt, mint televíziós személyiséget is a szívünkbe zárhatjuk végre.

Ám a filmstúdió-vezető, a huszadik századi magyar filmgyártás fortélyos szervezője, a 16-17. századi magyar irodalom népszerűsítője, históriánk kritikus korszakainak „kibeszélője” is akként mutatkozik meg a tévénézők előtt ezen ötvenpercnyi összeállításnak köszönhetően, ahogyan a nemzetnek meg kell őt őriznie.

Kis magyar valóságunk ingoványos talaját tapodva, azt is jól tudom, a huszonegyedik századi polgár a nagy állami fordulókat kormánybiztosként levezénylő, idős ember extravagáns intézkedéseiről is várná az utólagos számadást. Nem Péterffy András, hanem az emlékfilm műfajának a védelmében azonban arra kell olvasóimat emlékeztetnem, az 1998-2002 közötti idők történéseiről a történészeknek illene, s kellene szólniuk. Hitelesen, pártatlanul. Az aggkori elfogultságokról, rigolyákról, oktalanságokról tanúskodó döntéseknek a következményeiért az azokat „fölülről” engedélyező „nagyokat” felelőssé téve…

Nemeskürty István koporsója fölött Jelenits István piarista szerzetestanár mondta a gyászbeszédet. Búcsúztatójának két mondata – szerintem – a Minden csak jelenés című emlékfilm „utóirata” is lehetett volna.

A háborús tapasztalatok „az egész emberiség felebarátjává tették” Nemeskürty Istvánt – ez a „végítélet”, azt hiszem, a reá való emlékezésnek is az iránytűje lehetne. S ez is: „Talán neki köszönhető, hogy a mozi nálunk nem vált pusztán pártpolitikai eszközzé.”

Buglya Sándor egy ma is életképes kis falu közösségi életét mutatja be

Az operatőr, filmrendező és filmproducer, egyetemi tanár Buglya Sándornál népszerűbb mozgóképest keveset találni Közép-Európa magyarlakta tájain. A fáradhatatlanul és elfogulatlanul tevékenykedő mester azonban – a Szabó Zoltán Szerelmes földrajzának „receptje” szerint népszerű televíziós sorozatot életben tartó szerzőpáros, Dala István és Hollós László felkérésére – „csak” a Börzsöny lábánál fekvő zsákfalut, Perőcsényt választotta, hogy a tévénéző nagyközönségnek töviről hegyire bemutassa azt a tájat, amelyik néki különösen kedves. Annak is a napjainkban egymásra találó közösségét, amelyik megmentette, újjá is varázsolta a falu tájházát, azaz az itt élők szellemi és tárgyi örökségét.

Perőcsény asszonynépe együtt „perget”, együtt dalol, büszkén őrzi az újra megtalált hagyományt. A falu valamennyi lakója büszke a világkútjára, melynek mélyét a földgolyó távoli pontjairól szállított kövekkel burkolják… Kilenc költőjére is, köztük a juhászra s az iskolásfiúkra… Mindközönségesen a tevékeny perőcsényiekre.

Ez a település egy 2007-es dokumentumfilmnek köszönheti, hogy visszaköltözött az élet a portáira…

Talán mondani sem kell, a hetvenhat perces, életmentő összeállítást Buglya Sándor forgatta. S a Zsákfalu című produkció messze röpítette a vakvágányon veszteglő kis helység hírét, határainkon innen és túl. Hogy a Szerelmes földrajz ugyancsak Buglya Sándor által benépesített epizódja mit mível Perőcsénnyel, nem tudom. Sejtésem és reményeim szerint, jó hírét még messzebbre repíti.

Az ORFI főigazgatója, dr. Poór Gyula Krúdy Gyula hétköznapjait is képbe hozza

Doktor Poór Gyula, a csontritkulás és más mozgásszervi csontbetegségek, izületi gyulladások tudós doktora, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgatója közvetlen pátriáját, Óbudát járja be a Szerelmes földrajz kameráinak kíséretében.

Lelkesen mutatja be, ami e nagy múltú városrészből a legutóbbi városrendezési akciók után még megmaradt. Panelházak, lakótelepek árnyékában is van mivel büszkélkednie.

És, mert családi öröksége az „óbudaiság”, pontosan tudja, mi mindent kell a tévénézők figyelmébe ajánlania. Nevezetes épületekről és intézményekről szólván, a legfontosabb tudnivaló átadásáról sem felejtkezik meg: az erények kerekedjenek bennünk felül, hogy önmagunk túlsó partjára érhessünk – ezt tanácsolja.

Közben a Kós Károly által tervezett református templom parókiáját mutatja, majd a katolikus templomot, hol házasságot kötött…

Aztán Krúdy Gyula utolsó szállása következik, meg a vendéglő, a Kéhli, hol a Szindbád filmnek köszönhetően ma is igen népszerű író oly’ szívesen üldögélt…

Aki Poór Gyula televíziós útmutatása szerint járja be Óbudát, leküzdhetetlen vágyat érez, hogy a valóságban is meglátogassa a már a rómaiak – és a honfoglaló magyarok, középkori uralkodók – által is benépesített városrészt.

Államalapításunk ünnepére is alkalmas program lehetne ez, konok hitünkben erősödhetnénk meg általa: eddig még minden dúlás és eszelő ellenére esélyt kaptunk a sorstól a megmaradásra.

(Más kérdés, hogy ezt az esélyt – Nemeskürty István szavait idézve – „a magyar társdalom tétlen vagy kárörvendező részvételével” mikor és hogyan veszejtjük el.)

2018. augusztus 14.

vissza >>