„Jaj be szűkében vagyunk a kiválóaknak”

Ma, szeptember 29-én, szombaton délelőtt 11 órakor Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adják át a polgárok szavazatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjakat. A kitüntetettek: a Szélkiáltó Együttes, Lőrinc Celesztin, a csángó rádió létrehozója és működtetője, Kamuti Jenő sportolói és orvosi életműve, Kolár Péter színházépítő munkássága, Pogány Erzsébet felvidéki közgazdász, a Magyarok Kenyere mozgalom. És mától Magyar Örökség a száz éve, 1918. október 31-én meggyilkolt államférfi, Tisza István emléke.

A Benczúr-tanítvány Stetka Gyula Benczúr Gyula modorában örökítette meg Tisza Istvánt első miniszterelnöksége (1903–1905) idején

Lesz, aki e hír hallatán: Tisza István emléke Magyar Örökségünk része, Ady Endre Rohanunk a forradalomba című versét idézi, és – mert más citátum nincs a tarsolyában – a „geszti bolondra” emlékezik.

A locsei.net szerzője is Adyhoz folyamodik, de nem a poétához, hanem a hírlapíróhoz, aki Tisza Istvánt olvasóinak e szavakkal festette le: „Univerzális tehetség, a jövő embere, ha nem is szeretjük Tiszát, nem tudunk rágondolni sem magyar vérünk megmelegedése nélkül… nagy tudású, tiszta szemű ember, igazi européer. Határozott egyéniség. Ám, mintha nem volna semmi forróbb vágya, mint hogy lehűtsön, eltaszítson mindenkit. Be kár annyi erőért névben, tudásban, függetlenségben, akaratban! Milyen népszerű lesz Tisza István, mihelyst akarja…” (Ezen idézet Horánszky Lajos 1994-ben megjelent Tisza István és kora című nagy művének az 1342. oldalán is megtalálható, ha az 1903-as Nagyváradi Napló február 20.-i száma nincs kézközelben.)

Csakhogy Tisza István sosem akart népszerű lenni.

Mással volt elfoglalva.

Mi mindennel, édes Istenem!

Hogy nemzetét a gyűlölködés, a türelmetlenség romboló hatásától védelmezze. Az anarchiától és az azzal járó veszedelmektől visszatartsa.

A céltalan kockázatoktól, a tespedéstől, a maradiságtól, a „vizenyős emberektől” megóvja…

A mai napig titkokkal fedett, tragikus esemény alkalmából, Tisza István meggyilkolásának századik évfordulóján sokan fognak szólni s írni arról a férfiúról, akit még halála órájában is Európa-szerte a kor kiemelkedő képességekkel megáldott-megvert politikusának tartottak.

Köztelevíziónk remélhetőleg alkalmas időben tűzi műsorára azt a dokumentumfilmet – Zsigmond Dezső munkáját – amely, miként a mű címe is utal rá, a (A) Herminamező száz esztendővel ezelőtti árnyait idézi meg.

A locsei.net szerzője a mai napon Tisza Istvánnak két kevéssé ismert és napjainkban különösképpen időszerű gondolatokat tartalmazó előadását idézi.

Az egyiket 1907-ben, március 31-én mondta el a miniszterelnöki székből felállított Tisza István Pápán, miután a dunántúli református egyházkerület főgondnokává választották.

A tántoríthatatlan istenhívőnek, a mélyen vallásos grófnak szilárd meggyőződése volt, hogy a javakkal bőven megáldott embernek nem csak országnyi közösségét, nemzetét kell szolgálnia, hanem egyházát is. Ezért tehát, a rettenetes parlamenti hajcihők után Geszt léleküdítő nyugalmát választó férfiú e pápai út kedvéért – rövid időre – a szívének oly’ igen vonzó, vidéki életformát is feladta. Az a körülmény ugyanis, hogy a presbitériumi többség rá, a politikai életben immár szerepet nem játszó, de mégis elkeseredett támadások kereszttűzében veszkődő „országlárra” szavazott, a „vasgróf” számára azt bizonyította, hogy „az egyház nem befolyásoltatja magát politikai motívumok által”. Ezt a közösséget szolgálni, hozzájuk szólani Tisza Istvánnak – szavaiból ma is úgy tűnik – kettős örömöt jelenthetett.

Pápán elmondott beszédének jelentős részében a gyűlölködés és a türelmetlenség romboló hatásáról, a kereszténységben rejlő társadalomszervező erőről elmélkedett.

Hét esztendővel később az Országos Gazdasági Egyesületben eszményképéről, Széchenyi Istvánról mondott emlékbeszédet. Szónoklatához az akkor még erősen konzervatív Károlyi Mihály is gratulált. Mi tagadás, Tisza Istvántól Károlyi mai utódai is tanulhatnának. Még mindig és már megint konzervatívok egyaránt. Kiváltképpen az alkotó munkát méltató mondataiból:

A magyar nemzet sorsát csak az alkotó munka biztosíthatja, a minden erőt egyesítő, céltudatos munka, mely minden társadalmi osztályt egyaránt kötelez. Széchenyit az a meggyőződés hatotta át, hogy a gazdasági fejlődésnek a szabadság a legbiztosabb alapja. Ő ebben a programjában ledöntötte a tespedés, a maradiság középkori korlátait, de mértéket tartott abban, ami a céltalan kockázatoknak határt szabhatott. A mai viszonyok arra köteleznek, hogy a gazdasági erők ne maradjanak szervezetlenek, de ne szerveztessenek pusztán államhatalom által, hanem szervezzék magukat a társadalmi egyesülés, a szabad önkormányzat alapján. Minden állami kormányzat önmagában hátrányos, mert gyengíti az egyén erejét és felelősségérzetét. A gyengét védeni tartozunk, de ne azzal tegyük ezt, hogy békót teszünk az erősebb kezére. A verseny elé csak ott állíthatunk korlátokat, hol arra a jog, az igazság, s az elhagyatott osztályok védelmére szükség van. Széchenyi István legfőbb tanítása, a mindent felszívó, magába egyesítő hazaszeretet legyen lángoszlopunk.”

Ady már 1903-ban, azaz esztendőkkel a pápai út előtt elbúcsúztatta Tisza Istvánt. Látnoki erővel, mintha a 18-as tragédiát sejtette volna meg. A Ferenc József által felmentett miniszterelnöktől búcsúzott a Nagyváradi Napló hasábjain: „Tiszát elvesztette az ország, és ez nagy veszteség. Jaj be szűkében vagyunk a kiválóaknak!”

Ám Adynak ezt a prózai sóhaját úgyszólván senki nem jegyezte meg. Ő maga sem, úgy hiszem. Később jeles férfiak próbálták kettejüket – legalább holtukban – kibékíteni. Nyolcvanegynéhány évvel ezelőtt Szekfű Gyula, a Három nemzedék lapjain. Napjainkban Pomogáts Béla a Rubicon hasábjain.

Sorsuk is feltűnő közelséget mutat. Az egyik, az államférfiú, alkotni képtelen politikusok lángoló gyűlöletét és félrevezetett sokaság buta rettenetét tapasztalta magával szemben, s tűrte egész életen át, a másik, a költő, értelmetlen tömeg nevetségének tárgy volt, és senki nem vette számításba, hogy mindkettő… magyar élet, meddő magyar sors egy tévelygő korszakban.”

Mától, vagy holnaptól talán számításba vesszük?

2018. szeptember 29.

vissza >>