Október 14-ig tizenötször találkozhatunk Sinkovits Imrével

Kilencven éve, 1928. szeptember 21-én született Sinkovits Imre, a nemzet felejthetetlen színésze, hősök, különcök, fortélyos nagy- és kisemberek megszemélyesítője, kedves mesék, elmés ismeretterjesztő sorozatok narrátora, a magyar irodalom legszebb és legfontosabb verseinek megszólaltatója. A színpadon: Ádám és Lucifer, Macbeth, Prospero, Zuboly és Lőrinc barát, Bánk bán és Tiborc megszemélyesítője… E nevezetes évfordulóról köztelevíziónk sem felejtkezett meg, hetek óta műsorába illeszti azokat a mozi- és tévéfilmeket, amelyeket jószerint Sinkovits Imre alakításai tettek és tesznek ma is kitörölhetetlen emlékké az egymást követő nemzedékek tudatában. Október 8. és 14 között a Duna Televízió, az M3 és az M5 jóvoltából tizenöt mozgóképes produkcióban láthatjuk viszont Sinkovits Imrét. A tehetséges pályakezdőt, a mindentudó középkorút és a nagy öreget – hétfőtől vasárnapig, délidőben, koradélután, estelente, éjféltájban, hajnalonta. Napjainkban is könnyen, gyorsan beazonosítható alakokat állítanak elénk ezek a mozgóképsorok: az önmaga gyógykezelésére képtelen orvost, a jólelkű hajléktalant, a szerelmi szenvedélytől fűtött, magányos öreget…

A tizedes meg a többiek című játékfilm október 13-án, szombaton 15.10-től, 14-én, vasárnap 2.25-től tekinthető meg a Duna Televízió műsorán

Kivételes jelensége volt a múlt századi színházi világnak. A mozgóképesnek is: senkivel sem hadakozott, mindenkivel a lehető legnagyobb egyetértésben dolgozott. (Még az 1996-os Honfoglalás-film stábjával is, ahogyan azt „magnón kívül”, egyik magyarnemzetes párbeszédünk alkalmával mesélte. Legfeljebb filmbéli fiával, az Árpádot megszemélyesítő Franco Neroval pusmogott. Sem az idegenből jött művész, sem az „őshonos” Sinkovits Imre nem értette ugyanis, hogy a legfontosabb jelenetekben miért ítélik őket szótlanságra.)

De példátlan volt abban is, ahogyan a legkülönbözőbb műfajokban remekelt. Hogy nagyszerű volt versmondóként és klasszikus hősök szerepében… De intrikus jellemek megformálójaként, habkönnyű vígjátékok komédiásaként is tapsolni kellett neki.

Erkölcsi tartása is közbeszéd tárgya volt. Övéihez való erős kötődése, kivételes ragaszkodása hitveséhez, családjához, pálya-és honfitársaihoz – mindenek előtt.

Ötvenhatos fellépését, hogy tudniillik ő szavalta el október 23-án, a Petőfi téren a Talpra magyart, csak „odafönt” helytelenítették. (Sinkovits Imre kövezte ki az utat a Köztársaság térig – ez volt a „vád” ellene a megtorlás óráiban.) „Lent” csöndben ünnepelték. És, mert később sem meakulpázott, hétköznapi hősöknek kijáró tisztelettel beszéltek róla.

Nehéz volna ma megmondani, hogy ez a szerfölött gazdag életpálya az utókornak milyen hőfokú s terjedelmű elismerésére érdemes; hogy a Nemzet Színészére emlékező televíziós- és mozifilmek sora az igazi Sinkovits Imrét idézi-e meg? (Vagy csak az árnyképét?)

Nem tudom.

Ám azt igen, hogy október 8. és 14 között több olyan értékes órát tölthetünk a „doboz” előtt, mint amennyiről más napokon nem is álmodhatunk. Megfizethetetlen tanulságokkal szolgáló, szomorú s víg történeteket kapunk a kilencvenéves Sinkovits Imrét idéző összeállítástól. Az 1948 és 2001 közötti időszak hiteles művelődéstörténeti tanúsítványát is, feltehetően a műsorszerkesztők előre megfontolt szándéka nélkül.

Hogy mi mindenről írtak (írhattak!) és forgattak (forgathattak!), méghozzá furmányos nyíltsággal az 1960-as, 70-es években az igazán merész emberek! Gyurkovics Tibor a 70-es évek elején Nagyvizit című színjátékával az egészségügy válságos helyzetét célozta meg. Kórházi kórképe a fővárosi és a vidéki színházaknak egyaránt a sikerdarabja lett! A Magyar Televízió, igaz, csak tíz esztendővel a vígszínházi bemutató után engedélyezte, hogy Málnay Levente a szerző eredeti szövegéből tévéjátékot készíthessen. Egyetlen televíziós bemutató is nagyobb óvatosságot igényelt, mint számos színházi előadás!

A Nagyvizit című színmű világra jötte óta a magyar egészségügy helyzete jottányit sem változott. (Ha mégis, inkább csak romlott.) Szólni róla, érdemlegesen, mégsem tud vagy merészel senki sem. Legfeljebb a napi hírek közt, elhallgathatatlanul tragikus közlemények kommentárjaként, vagy illetéktelenek által összekavart stúdióbeszélgetések szóförgetegében.

A Sinkovits Imre (és Mensáros László, Benkő Gyula, Szilágyi Tibor) hatásos közreműködésével megjelenített kórházi kórteremben – kedves olvasóim ma, október 9-én 21.25-kor és 10-én, szerdán 12.05-kor az M3 jóvoltából meggyőződhetnek róla – mindenki az intézmény kiszolgáltatottja. A nagy-beteg és, aki a súlyos kórt csak beképzeli magának, az ápoló, a látogató, a lejmolásra szakosított takarító…

A főorvos az általa irányított ispotály távlattalanságának az áldozata.

A Magyar Televízió által „fémjelzett” Nagyvizit – mondják – az 1970-es, 80-as évek egészségügyi viszonyait kötözte-kötözi szégyenoszlopára. Hogy, hogy sem, a mai néző mégis ismerősnek találja…

A kilenc évvel az ötvenhatos forradalom után forgatott történelmi vígjáték, A tizedes meg a többiek – számos polgártársunk véleménye szerint – nem „csak” Dobozi Imre fordulatos forgatókönyvének és Sinkovits Imre elképesztően energikus játékának köszönheti fél évszázados sikerét, hanem, mert a magyar néplélekről nyilvánítja ki az igazságot. A nehéz helyzetekből is szajréval meglépő „átöltözködőkről”, a józan ésszel megáldott igazodókról ád pontos jellemrajzot. Azokról, akik mindeközben sors- és bulitársaikat is segítik, mentik. Ha rettenetes propagandával befeketített, ellenséges katona az illető, vagy „hithű” kommunista, akkor is.

A Sinkovits Imre által megjelenített tizedest ma is sokan szeretik, mondásait – imitt-amott átigazítva – lelkesen idézik. A legeslegismertebbnek nemrég e változatát hallottam: Az oroszok már Pakson vannak.

A másikat átigazítások nélkül is gyakran ismételgetik az emberek: Üres zsebbel a békét is nehéz elkezdeni!

(Van, aki talányos mosollyal azt is hozzáteszi: Hát még a rendszerváltást!)

Az Ők tudják, mi a szerelem című tévéjáték október 13-án 21.25-től az M3 hétvégi műsorát gazdagítja

Az öregedés tényével szembenézni nem igazán tudó, az idős embereknek nehezen megbocsátó világ kivételes ajándékként is fogadhatná Sinkovits Imrének azt a „jutalomjátékát”, amelyet több-kevesebb színházi „előtanulmány” után Hubay Miklós, Ádám Ottó és Tolnay Klári hatásos közreműködésével, 1984-ben hoztak össze a televíziósok.

Az édes-szomorú történethez, amelyet Ők tudják, mi a szerelem című színművében Hubay „rögzített”, Hector Berlioz zaklatott évei szolgáltatták a valóságalapot. Utolsó éveiben ugyanis az akkor már világhírű francia zeneszerző azzal a kéréssel kereste fel szülővárosában a 67 esztendős özvegyasszonyt, Estellát, akibe kis kamaszként beleszeretett, hogy legyen a felesége.

A szigorú polgári családban élő özvegy – környezete megbotránkozásától félve – a valóságban is kikosarazta, és annak színpadi „átiratában” is kikosarazza a vén gavallért. Ám kettejük szellemes-szenvedélyes szóváltása mindenkit meggyőzhet arról, és ehhez a felismeréshez az október 13-án 21.25-kor az M3 műsorán megjelenő tévéjáték is bárkit hozzásegíthet, hogy Hector és Estella nemzedéke még tudta, mi a szerelem.

(Az igazi Estella egyébként – ezt már nem Hubay Miklós, hanem Berlioz életrajzírói árulják el – később a zeneszerző lelki társa, vigasztalója és szorgalmas levelezőpartnere lett.)

A Retúr október 12-én, pénteken 21.15-től, 13-án, szombaton 01.50-től az M5-ön látható

Sinkovits Imre Berlioz megszemélyesítőjeként is, de más öregemberes szerepében is igen értett hozzá, hogy csöppnyi gúnnyal, játszi gyermetegséggel miként lehet cizellálni a magára maradt öregek karakterét.

Palásthy György 1996-ban rendezett, Retúr című játékfilmjében egy hajléktalan – éjszakánként sorstársaival együtt vonatozó – középiskolai tanárt jelenít meg ekképpen, önvédelmi akcióin gyöngéden gúnyolódva, nyíltszívűségén szeretettel élcelődve. S a lét peremére taszított értelmiségit, aki nem és nem engedi, hogy rossz sorsa erkölcsi hullát fabrikáljon belőle, nem tudja a néző nem a szívébe zárni.

Amióta a Retúrt még az ezredforduló előtt, nagy csöndben bemutatták, nagyot változott a világ mifelénk. A hajléktalanok világa is. Egyre többen vannak és egyre kisebb az érdeklődés irántuk. A szedett-vedett öltözékben Sinkovits Imrével együtt vonatozó jeles színészek, Bárdy György, Gera Zoltán, Agárdy Gábor és Kibédi Ervin tán az eszünkbe idézi őket?

Lehet, hogy az igazi keresztényként élő Sinkovits Imre televíziós emlékműsora ily’ csodára is képes?

2018. október 9.

vissza >>