Beszédes csönd – néma tüntetés

Az 1960-as, 70-es években többen és több helyen is susogtak arról a beszédes csöndről, amit tizenéves diákok hoztak össze 1957. október 23-án, a forradalom első évfordulóján. Napjainkban azonban még ezt a vakmerően hősies csöndet is csönd fedi. Vagy az ostobán szabadok ricsaja? – nem tudom. Ám azt igen, hogy A néma tüntetés című dokumentumfilm, amely e tiszteletre méltó némaságot megidézi, az 56-os forradalom méltó emlékműsora 2018. október 23.-án, az M5 esti műsorán. Pedig az ötvenpercnyi összeállítás rendezője, Pajer Róbert nem tett mást, csak megszólaltatta a hatvanegy esztendővel ezelőtti történet közreműködőit, majd ifjú amatőrök segítségével meg is jelenítette, mi zajlott a budai tanodában 1957. október 23-án.

Az 1857 és ’59 között egy pesti rajztanár tervei alapján – a híres irodalomtörténész és kritikus Toldy Ferenc szülőházával szemben – emelt középiskolának az első világháború éveiben a botanikus kertje pusztult el, a második világégés idején a könyvtára. Szellemiségét azonban sem a Rákosi korszakban, sem az 56-os forradalom után nem lehetett elpusztítani

A hetvenes években esküvői díszvacsorákon, baráti összejöveteleken, de szeretett lapom, a Magyar Nemzet szerkesztőségében és a Magyar Televízió háza táján is számos esetben hallhattam, hogy mi történt 1957. október 23-án a „nagyszünetben” a budai középiskola, a Toldy Ferenc Gimnázium folyosóin. A visszafojtott lelkesedéssel, halkan elmondott történetek, de az értetlenkedésbe csomagolt megvetéssel, vagy nagy hangon – ma már tudom: provokatív szándékkal – előadott visszaemlékezések is egyféleképpen sorolták a tényeket. Miután az egyik diák a szünetekben folyton folyvást harsogó „dumaládát” elhallgattatta, mindnyájan csöndben álltak, hosszú, néma sorban a tanintézet folyosóin. Hiába próbálta „felszámolni” az iskola közutálatnak örvendő igazgató-helyettese a szokásos viselkedésmódjukkal semmi módon össze nem egyeztethető magatartásformát, a váratlanul szerveződő néma tüntetést a forradalom első évfordulóján senki és semmi nem volt képes leállítani.

Azok között, akik e történetet a tudomásomra hozták, olyan is volt, aki a „tettleges kezdeményezőt” néven nevezte, és a műveletet lelkesen nyugtázta. De olyan is, aki a fölösleges hősködéseknek „kijáró” megvetéssel hírelte: Halász Mihály vágta el az egész iskolát behálózó hangszórók elektromos vezetékét.

A csöndes lelkesedéssel susogók arról sem felejtettek el mesélni, hogy a számonkérés órái előtt közszeretetnek örvendő tanáruk, a huszonöt esztendős Antall József milyen fellépést ajánlott nekik. Bármi történjék is a kihallgatások során, mindnyájan eredeti álláspontjukhoz ragaszkodjanak: a néma tüntetés közösségük spontán akciója volt, azt senki nem kezdeményezte, vagy szervezte. S osztályfőnökük intelmét – az iskolát meg-meglátogató nyomozó hatóságok és a diákjait fegyverrel kihallgató igazgatóhelyettes legnagyobb bosszúságára – mindenki megfogadta.

Arra már nem emlékszem pontosan, hogy a történet drámai fordulópontjáról ki beszélt előbb. Halász Mihály alkalmi hozzátartozója, vagy a bátor toldysok egyike? De mind a ketten ugyanazt a tragédiaírók tollára illő históriát mondták el nekem: a néma tüntetésnek az elektromos vezetékek elvágásával „utat nyitó” Halász Mihály tettét a fiára igen büszke édesanya mesélte el egyik munkatársának, aki aztán – hallgatási fogadalmát feledve – fontos információjával nyomban az illetékes elvtársakhoz futott. (Pajer Róbert filmjében az ’57-es igaz történetnek erről a kritikus fordulatáról egyedül Bolberitz Pál beszél. Tragikus utóhangját pedig, a ’70-es évek kezdetén Halász Mihállyal ideiglenes kötelékben élő személytől hallottam: a gyermeke pályáját rettenetes óvatlanságával vakvágányra terelő édesanya eldobta az életét…)

A néma tüntetés című filmben, amely ma este 20.10-től tekinthető meg az M5 műsorán, a hajdan volt néma tüntetés résztvevői – Jeszenszky Géza, Buzinkay Géza, Kapronczay Károly, Szarka Miklós, Zalatnay Győző, Detre Csaba… – elbeszélik, a rendező által toborzott amatőrök pedig eljátsszák, mi történt 1957. október 23-án a Toldy Gimnáziumban. És azt is, amiről negyvenegynéhány évvel ezelőtt közülük senki nem tudhatott. Vagy, ha mégis, hallgatnia kellett róla, hogy tudniillik ki mindenki tartotta szemmel a Toldy Gimnázium növendékeit és tanárait e merész kiállás után.

Az egykori tizenévesek csak egy közéjük plántált „jelentős” személyről beszélnek. Huszárról, akit igen ügyesen „hitelesítettek” a kellően kikészített diákok előtt. (Azért kellett iskolát váltania, mesélte magáról új osztálytársainak a besúgó, mert a forradalom első évfordulóján gyászruhába öltözött.)

Huszár azonban, aki Kerekes János néven Halász Mihályról is, Antall Józsefről is szorgalmasan jelentett (miként az Szőnyei Tamás Titkos írásában is olvasható), csak az egyik lehetett a Toldy Gimnázium tanulóifjúságára és tanári karára ráállított titkos ügynökök közül.

Korábban, itt-ott egy Erős Iván néven beszervezett diáktársukról is olvasni lehetett.

Hogy ez az Erős Iván azonos lehetett-e a Magyar Nemzet szerkesztőségébe 1981-ben Boldizsár Iván által nagy erővel beszuszakolt „mindentudó himpellérrel”, „szomorú martalóccal”, nem tudom. Ám azt igen, hogy ennek a szerencsétlen embernek a Toldy Gimnázium 57-es története kedvenc témái közé tartozott, Halász Mihályról, Antall Józsefről pedig fékevesztett indulattal szokott nyilatkozni.

Antall Józsefet, a rendszerváltó Magyarország első – valóban (!) – szabadon választott miniszterelnökét tisztázza, vagy tisztázni fogja a történelem.

Halász Mihályt a magyar film- és televízió-történet mindentudóinak kellene igazolniuk és méltatniuk.

Pajer Róbert filmjében Halász Mihály egy sápadt, nyurga amatőr közreműködésével jelenik meg pár pillanatra.

Ami a Toldy Gimnáziumból való kénytelen távozása után következett, rövid életének elképesztően gazdag mozgóképes hozadéka önálló filmet vagy filmsorozatot érdemelne. A vesztes, az árva, a boldogtalan, aki szinte minden műfajban sikerrel próbálta ki szerteágazó képességeit, aki Szomjas Györgynek, Sándor Pálnak, Rockenbauer Pálnak és Chrudinák Alajosnak egyaránt méltó alkotótársa volt, akit külföldön is szívesen fogadtak (volna), mindvégig – életének negyvenhárom évében – megmaradt makacsul, hűségesen és eredetien munkálkodó magyarnak.

Életre hívói A néma tűntetés című filmet nem csak a közelmúlt történelmét ismeretterjesztő szándékkal dokumentáló összeállításnak szánták, de példabeszédnek is. Minden idők tanácstalan ifjainak próbálják megmutatni általa, hogy az egyenes út vállalása, a hétköznapi hősiesség – mert élethossziglan tartó szilárdságot ad – előbb-utóbb megtermi gyümölcsét. Azok a fiúk, akiket Benke Valéria miniszteri aláírásával megerősített rendelet zárt el a továbbtanulás lehetőségétől, mind egyetemi diplomával rendelkező polgárok lettek. (Egyik-másik közülük tudományos fokozatokkal rendelkező kutató.)

Példaképként közülük a locsei.net szerzője mégis egyedül Halász Mihályt állítaná a 2018-as esztendő tizenévesei elé. Azt a fiút, akinek ahhoz is volt bátorsága, hogy a korabeli politikai közhelyeket üvöltő dumaládát elhallgattassa, s azt a felnőttet, aki a „mélypont ünnepén” is meg merte célozni a képességeihez méltó életet.

2018. október 23.

vissza >>