Ábel a rengetegben (Esetleg a példatárunkban is?)

A Székelyföld mesés valóságát – valóságos meséjét –, Tamási Áron Ábeles történeteit 25 éve mozgóképesítette Mihályfy Sándor. Időtálló irodalmi adaptációt hagyott ránk a 2007-ben ígéretes tervekkel teletömött tarisznyájával a „túlsó partra” költöző rendező. A híres regénytrilógiából (Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában) forgatott televíziós sorozat bemutatója óta semmit sem veszített első látásra is felismerhető értékeiből: megfontolt hűséggel tükrözi, amit az író a trianoni döntés utáni Erdélyről országnak-világnak el akart mondani. Mindenek előtt azt, hogy az ostobán rendelkező békediktátum e világszép térségnek „csak” a határait változtatta meg, őshonos lakóinak észjárását, hitét nem tudta kikezdeni. Az Ábel a rengetegben című 102 perc november 15-én, csütörtökön 23.25-től lesz látható a Duna Televízióban.

Ilyés Levente személyében olyan Ábelt talált a rendező, aki az ifjú Tamási Áront is képes volt megidézni, de minden olyan elmésen egyenes és huncutul iparkodó kamaszt is, akinek a szülőföldjén egyik napról a másikra idegenek próbálják megszabni még a gondolatait is, nem csak a tetteit

Nemigen beszélünk róla, noha ismerjük a riasztó jelenséget: a mai tizenévesek nem igazán kedvelik, nem is igen keresik a klasszikus magyar regényeknek az 1960-as, 70-es, 80-as évekből való mozgóképes átiratait. Sőt, azokat az alapműveket sem nagyon akarják megismerni – Jókai Mór, Eötvös József, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán történeteit – amelyek alapján neves rendezők sora – többek között Várkonyi Zoltán, Zsurzs Éva – dolgozott. A kötelező olvasmányok kényszere riasztja a mai magyar ifjakat? Vagy e közel ötvenéves mozi- és tévéfilmek – Egri csillagok (1968), Egy magyar nábob (1966), Fekete gyémántok (1976)… – „avittsága”? Nem tudom. Ám azt igen, hogy a Mihályfy Sándor által rendezett Ábel a rengetegben című jeles művet valamiképpen meg kéne menteni az internetes bejegyzések sokadalmával is tanúsítható nemzedéki idegenkedéstől.

És nem is „csak” az eredeti mű irodalmi s a televíziós átirat mozgóképes érdemei miatt. Hanem, mert ez a derűsen megrendítő történet, amely egy a Hargita fenséges magasán magára hagyott legényke küszködését meséli el, voltaképpen azoknak a tizenéveseknek a megpróbáltatásait is szemlélteti, akik nagyvárosi rengetegben, zajos közösségekben, nehezen megemészthető ideológiák és változékony erkölcsi példák gyűrűjében növekednek, egymaguk.

A Csikcsicsóról, a Csiszeredától mindössze öt kilométerre fekvő, idilli kis falucskából a hegyre erdőpásztornak szerződtetett Ábel új élete magaslatain azzal szembesül, hogy nem csak ő, de körülötte minden és mindenki rettenetes kiszolgáltatottságban tengeti napjait. Még a természet is, nem csak az egyes emberek, papok, banktisztviselők, rablók, pandúrok, önként választott, vagy kénytelenségből vállalt közösségeikkel egyetemben. Családok, szerzetesrendek, népek, nemzetek…

A székely fiú e felismerés birtokában is egyenesen próbálja magát tartani. Éles esze s biblikus idézetekkel aládúcolt hite is segíti, hogy övéihez és önmagához viszontagságos helyzetekben is hű maradhasson. Próbatételei elől – betegség, nélkülözés, szeretteinek halála, rossz emberek fenyegetése – nincs hová bújnia. Ábelt leginkább csak Ábel segíti. Meg olykor a kutyája, a félszemű Bolha.

És a csapásokat gyerekfejjel is bátran fogadó s kiálló legényke erősen bizakodó felnőttként hagyja el a Hargitát, miközben eltökélten hajtogatja: „A szegények és az elnyomottak zászlaját fogom hordozni”.

S amint az az Ábel-trilógia második és harmadik könyvéből, és az azok útmutatása szerint Mihályfy Sándor által forgatott, két tévéfilmből is kitűnik, hordozta is.

Emberül.

Vidáman és következetesen.

Példásan is.

Milyen jó is volna, ha az Ábel a rengetegben című film két folytatását is műsorára tűzné a Duna Televízió!

2018. november 13.

vissza >>