80 huszár

Nyolcvanötödik születésnapján a játék- és dokumentumfilm-rendező Sára Sándort két-két munkájával köszöntötte-köszönti a közszolgálati televízió. Teljes életművét is műsorán tarthatná, az 1962-es Cigányok című rövidfilmjétől A vád című játékfilmjéig. (Ez utóbbit már a Duna Televízió elnökeként, 1996-ban forgatta!) A középnemzedék meg az ifjúság is fölismerhetné végre, mi történt mifelénk az emberekben és az emberekkel történelmi-társadalmi földrengések idején. És, persze, némi csöndes tűnődés után azt is, hogy mi történhet ezután… December 6-án, csütörtökön éjszaka a 170 éve valóban megtörtént eset alapján Sára Sándor által írt, fotografált és forgatott játékfilmet, a 80 huszárt mutatja be a Duna Televízió.

Az 1970-es évek legnépszerűbb férfiszínészei jelenítették meg a 80 huszár drámai fordulatait. Színésznőket alig látni e férfiasan igaz történetben

Legelső – önéletrajzi elemekkel tűzdelt játékfilmjét az 56-os forradalomra emlékező napokban, órákban szokták elővenni a televíziós műsorszerkesztők. (Legutóbb a rendező születésnapján, november 28-án az M5 műsorán láthattuk, méghozzá elfogadható adásidőben, 21.55 órai kezdettel.)

A 80 huszárt általában március 15.-i ünnepi műsorként tálalják, noha semmi ünnepi nincsen benne. Csak szenvedés, csalódás, dacos csakazértis, lovukat gyászoló férfiak…

Sára Sándor – szerintem – e két jeles műve közül egyiket sem szánta ünnepi műsornak. Sem az 1968-ban forgatott Feldobott kő című filmjét, sem a tíz esztendővel később rendezett 80 huszárt. Hanem – az én „olvasatomban” – időtlenül időszerű figyelmeztetésnek: az övéit mindennél jobban szerető kisember mindig pórul jár, földmérő vagy huszár, az 1848-as esztendőt mutatja a kalendárium, vagy az 1950-es éveket, egyre megy.

A Tátrai Nemzeti Parkban, Bem József szülővárosában, Tarnówban és Diósjenőn forgatott 80 huszár a Petőfi Sándor által versben is megörökített Lenkey század története alapján született. A két Sándor azonban, az operatőr-rendező Sára Sándor, meg a forgatókönyvírásba néki segédkező Csoóri Sándor nem a hivatalosan Württemberg-huszárokként jegyzett derék legényeknek akart „Cserfa-levelekbül” koszorút kötni. Az ő könyörtelenül látványos realizmussal vértezett mozgóképes történetük „csak” azt kívánta megmutatni, hová jut az egyes ember és hová az évszázadok során kemény szabályok által eggyé kovácsolt közösség, ha csak titkon szabad érezniük a hazájuk és felebarátaik iránti szeretetet.

Az igazi – 1807 és 1850 között élt – Lenkey Jánost Dózsa László által megjelenítő filmalak katonáinak nem az otthonról küldött Nemzeti dal olvasása közben támadnak lázas gondolataik. Hanem, mert az általában békés helybélieket, ha bátor szomszédjaikat éljenezik, parancsszóra kéne lecsendesíteniük. A fegyverek láttán megfutamodó lengyel polgárok saját hozzátartozóikat juttatják az idegen főhatalom alatt szolgáló magyar huszárok eszébe. Szüleiket, fiaikat, kiket tán nincs is, aki odahaza megvédjen…

Minden tiltás s józan érv ellenére elindulnak hát a magyar huszárok – hazafele.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 130. évfordulójára készült film a huszárok útra indulását és nemzetközi elismeréssel övezett „menetteljesítményüket” mellbevágóan részletezi: rettenetes harcukat a természettel, a kiszolgáltatottsággal, az ellenséges túlerővel, az éhséggel…

Lelki csapdáikban való vergődésüket is: óvatosságukat, félelmeiket…

A Cserhalmi György, Juhász Jácint, Oszter Sándor, Mécs Károly, Tordy Géza… által megszemélyesített huszárok a haza vezető úton a testi és a lelki gyötrelemnek talán valamennyi megnyilvánulási formáját megismerik, megélik. Gyermekkori emlékeim szerint a huszadik századi világégésekből hazatérő férfiaktól lehetett olyan történeteket hallani, mint amilyeneket Sára Sándor rendezői-operatőri munkájának köszönhetően a maguk képi valóságában is megismerhetünk.

De Petőfi Sándor versét is eszünkbe idézik a 80 huszár képsorai: „Nem istentelenség,/ Amit ők akarnak:/ Segítséget vinni/ A bántott magyarnak…/ Odajutottunk már,/ Hogy csak titkon lehet/ Téged érezni,/ Szent hazaszeretet!”

Az, amire a fenti idézet utolsó két sora utal, a csak titkon érezhető, szent hazaszeretet (hogy tudniillik az övéik megsegítése érdekében minden kockázatot vállaló Lenkey huszárokat, amikor hazatértek, az itthoni „hivatalosságok” miniszteriális szinten is elítélték), Sára Sándor filmjének fájdalmas „utóhangjában”, sejtelmesen álomszerű képsorokban kapott helyet.

Negyven évvel ezelőtt, amikor a 80 huszár című filmet először láthattam, érteni véltem, el is fogadtam e nagyszerű produkció utolsó képsorának rejtélyes „üzenetét”. Mostanság a siratni való történelmi örökségeinknek kijáró szomorúsággal figyelem. És erősen reménykedem: egyszer tán a szent hazaszeretet nevében hatásos képsorokkal, erős szavakkal, nyíltan is lehet majd érvelni veszni induló értékeink, felejtésre ítélt hőseink mellett!

A 85 esztendős Sára Sándornak nem is egy munkája – mondhatni: az egész életműve – a segítségünkre lehet ebben!

2018. december 4.

vissza >>