„A szeretet otthon kezdődik”

Szegényeink szeretetre méltó emberek, méltósággal bánjunk velük! – ezt hajtogatta, eleinte városszerte, majd világszerte az az egyik kalkuttai szerzetesi iskolában földrajzot és hittant tanító apáca, aki, ha biztonságos kolostorát civil teendői miatt el kellett hagynia, másra sem ügyelt, csak arra, miként lehetne a nyomornegyedek lakóin, éhezőkön, betegeken, hontalanokon segíteni. Kalkuttai Szent Teréz szeretetszolgálatát már több mozgóképes alkotás is megörökítette. A Duna Televízióban december 11-én, kedden 23.20-tól – köztévéink egyetlen adventi hangulatot sugárzó adásaként – megtekinthető életrajzi film azonban a legteljesebb képet adja arról az 1910 és 1997 között élt emberről, akinek az életpéldája – napjainkban, mifelénk – talán mindennél időszerűbb. A 180 perces alkotás két részben lesz látható; a Teréz anya – A szegények szolgálója című produkció második részét december 18-án 23.20-tól vetíti a néhanapján, lám, eredeti értékrendjéhez és műsorpolitikájához visszatérő Duna Televízió.

A boldoggá avatás évében, 2003-ban olasz – spanyol – angol közös vállalkozásként forgatott filmben a főszereplőt, Teréz anyát az az Olivia Hussey jeleníti meg, akit 35 évvel korábban – egy mozgóképesített Shakespeare-átiratnak köszönhetően – Júliaként ismerhetett meg a nagyvilág

Fabrizio Costa – kinek a Prime műsorán naponta feltűnő Don Matteo sorozat is köszönhető – jól tudta, mit kell tennie, hogy e régen is, most is kétkedve fogadott történetet mindenki számára felfoghatóvá és elfogadhatóvá tegye: a valóban megtörtént eseményekkel, a minden kétséget kizáróan igazolható tényekkel és kijelentésekkel dolgozott.

Az olasz direktor, hogy minden tekintetben hiteles életrajzi filmet rendezhessen, komoly segítséget kapott a méltán világhírű Teréz anya tevékenységét „menet közben” bőségesen dokumentáló médiától, az 1979-ben néki odaítélt Nobel-békedíj „sajtójától”, a boldoggá avatását előkészítő vatikáni kutatásoktól.

Talán – a Szkopjében, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven anyakönyvezett kislány gyermekéveit megidéző jelenetek kivételével – nincs is ennek a 180 percnek olyan fontos része, amelyet az interneten megtalálható, eredeti forrásokkal ne lehetne igazolni.

Hogy magas fórumokon – például a Nobel-békedíj átvétele alkalmából is – Teréz anya Assisi Szent Ferenc imáját idézte: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol tévedést, oda igazságot, ahol szomorúság, oda örömöt”…

Hogy ez a nagyszerű ember azt hajtogatta, fáradhatatlanul: Ne fordítsatok hátat a szegényeknek! Ha hátat fordítatok a szegényeknek, Krisztusnak fordítatok hátat. Ő azonosította magát az éhezővel, a ruhátlannal, az otthontalannal…

Meg azt: „A szeretet otthon kezdődik”.

A Fabrizio Costa által jegyzett film stábja természetesen arról is gondoskodott, hogy még a Teréz anya ellen ágáló személyek aggályos feltételezései, ítéletei, vádpontjai is könnyen, gyorsan cáfolhatók legyenek.

Például az, hogy szerzetestársai veszélyes jeleket véltek felfedezni a szegényekkel bajlódó Terézen. (A legveszélyesebbnek ezt tartották: Krisztushoz szeretne hasonlítani).

Hogy a kalkuttai főhivatalnokok azzal vádolták, nem viselkedik felelős politikusként, sok gyereken segít…

Hogy egyházi felettesei kezdetben nem tudták vagy nem akarták eldönteni, őrültnek, vagy szentnek tekintsék-e Teréz anyát…

A legeslegnagyobb segítséget azonban a jó Fabrizio Costa a saját eszköztárából meríthette: közvetlen, hétköznapi halandóként jelenítette meg a Szeretet Misszionáriusainak rendjét megalapító kalkuttai Terézt. Olyan emberként, aki úgyszólván semmiben nem különbözött kor-, polgár- és rendtársaitól. Legfeljebb a türelme volt határtalan, azzal „fegyverezte le” a hátramozdítóit is. Meg a minden bajon, kudarcon és visszautasításon győzedelmeskedő szeretetével…

Mi, magyarok, megkülönböztetett figyelemmel követhetjük ezt az olasz – spanyol – angol koprodukcióban készült 180 percet. Bennünket ugyanis olyan társadalmi forduló hajnalán keresett fel – személyesen – a már nyolcvanadik életévéhez közelítő Teréz anya, amikor a legtöbben még nem is gondoltunk rá, milyen kommunális feladatokat ró ránk a változás. Kalkuttai Teréz azonban jött, látott és intézkedett: nővéreit küldte hozzánk, akik aztán – Bajzáth Ferenc józsefvárosi plébános segítségével – „az élet minden sebesültjére kiterjesztették tevékenységüket”.

Azon a napon, amikor Budapesttől sok száz kilométerre a rendalapító boldoggá avatási szertartása zajlott, beköltöztem én is Teréz anya rendtársai közé. Életem felejthetetlenül szép napját töltöttem közöttük. Fabrizio Costa filmje ezt az élményt is felidézte bennem. És a reményt is felélesztette: Kalkuttai Szent Terézéhez hasonló türelemmel jelenlegi életünknek talán minden sebesültje meggyógyítható.

Ha egyre többen vannak, akkor is.

2018. december 11.

vissza >>