Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Magyar Örökség díja

Az OTDK hungarikum! – állítják többen is

December 15-én, szombaton délelőtt 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.) adják át – ez évben negyedik alkalommal – a polgárok szavazatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjakat. A kitüntetettek: Takács András néptánc-kutató, a Vajdasági Tanyaszínház, a kárpátaljai Matl Péter szobrászművészete, Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztor, Kozák Danuta kajakozó, Kátai Zoltán históriás énekmondó, valamint az Országos Tudományos Diákköri Konferenciának a magyar tudományos utánpótlásért kifejtett, több évtizedes tevékenysége. Az OTDK hungarikum! – állítják többen is.

A Budapesti Műszaki Egyetemen már most készülnek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2019. március 21. és április 26. közötti rendezvényeinek a fogadására. A 16 tudományterületi szekció döntő többsége a fővárosban „ülésezik”, de Debrecen, Eger, Pécs, Kaposvár és Gödöllő is várja a tudományos diákköri mozgalom résztvevőit

A minden páratlan évben megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia, az OTDK országunk legnagyobb tudományos rendezvénye több mint hét évtizede létezik. Bármily’ hihetetlen, az első tudományos diákköri konferenciát 1951-ben rendezték meg – inkább csak regionális jelleggel – Budapesten és Veszprémben. 1955-ben azonban már országos hatósugárral dolgoztak a felsőoktatási intézményekben folyó – hallgatói! – tudományos tevékenység segítésére és összehangolására vállalkozó szakmai bizottságok, amelyeknek tagjai – idővel – a tudományos diákköri tevékenységhez kapcsolódó, országos kiadványok szerkesztését és kiadását is vállalták.

A tehetséges, pályakezdő fiatalok és a már ismert és elismert tudósok találkozóját – amelynek legfontosabb feladata, hogy a tehetséggondozás jelentőségére hívja fel a társadalom figyelmét – 1973 óta a kifejezetten e célból alapított Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) hangolja össze. (Az 1980-as évektől az OTDK elvi és tartalmi alapjait is e tanács szakmai bizottságai határozták meg.)

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács tartja a kapcsolatot az oktatásért felelős minisztériummal, a Magyar Tudományos Akadémiával, de voltaképpen minden más országos jelentőségű tudományos és tehetséggondozó szervezettel is. Negyed százada a határainkon túli magyar felsőoktatással is. (Öt évvel ezelőtt éppen e kapcsolattartás érdekében hozták létre a Tudományos Diákkörök Határok Nélkül elnevezésű programot.)

Egy-egy tudományos diákköri konferencia alkalmával tízezernél is több pályamunkát mutatnak be, s négyezernél is több előadás hangzik el. Értékelésük ezerötszáz „zsűritag” feladata.

Az OTDK-án bemutatott pályaművek egyharmadát díjazzák. Az első helyezést elért hallgatók Pro Scientia Aranyéremre is pályázhatnak, amelyet a teljes hallgatói életpálya alapján ítélnek oda a legjobbaknak. (Egy-egy OTDK-évben – azaz minden második esztendőben – 45 Pro Scientia Aranyérem adható át. Eddig 708 aranyérem lelt „gazdára”, közülük nem is egy ma egyetemi tanár, világhírű kutató…)

Az egyre nagyobb hírnévnek örvendő rendezvény támogatói az OTDK körében sikeresen bemutatkozó tudóspalánták témavezetőiről, tanárairól sem felejtkeznek meg: közülük 1999 óta a legkiválóbbakat Mestertanár Aranyéremmel jutalmazzák. A magyarság iránt elkötelezett értelmiséget felnevelő mentorok közül minden OTDK esztendőben 55-en kaphatják meg ezt az elismerést. Ha csak a számokra hagyatkozunk, akkor is nyilvánvaló, akár egyetlen évtized alatt milyen jelentős szerepe lehet az OTDK rendezvényeinek a tudományos utánpótlás biztosításában, védelmezésében.

Ezt felismerve, 1995 óta a nemzeti felsőoktatásról szóló törvények mind rögzítik – így a 2011. évi CCIV. is – az OTDT, illetve az általa szervezett OTDK kiemelt státuszát a felsőoktatási tehetséggondozásban.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredmények – amelyekről ezen előadássorozat egyetlen közös rendezvényén a Magyar Tudományos Akadémia pesti székházának a dísztermében, az oktatásért felelős miniszter és az akadémiai elnök részvételével megtartott ünnepi záróülésén értesülnek a részvevők, diákok és mestereik egyaránt – a szakmai kibontakozáshoz, a pályakezdéshez, a kutatómunkában való továbbhaladáshoz vezető utakat nyitják meg a tehetséges fiatalok előtt.

A tudományos élettől messzire sodródó sokadalom előtt pedig a reményt: egyszer tán okosan, egészségesen és sikeresen is élhet majd az ember a szülőföldjén. Amiként – talán, éppen – a helyben feltárt tudományos felismerések tanácsolják…

UTÓSZÓ:

A huszonhárom évvel ezelőtt alapított elismerésnek, a Magyar Örökség díjnak kezdettől fogva a hírvivője voltam. Gyakorta igen boldogan. A legeslegboldogabban 1997 júniusában híreltem a polgárok szavazatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjakat, akkor írták be a Magyar Örökség Aranykönyvébe szeretett lapomat, a Magyar Nemzetet. Az idő tájt is válságos volt a helyzete a Pethő Sándor által 1938-ban alapított, országos napilapnak. Hogy Magyar Örökségünk része lett – méghozzá polgártársaink, mi több: olvasóink szavazatai alapján, azt a képzetet keltette bennem, Magyar Örökségként senki sem tudja, vagy meri a színről lesöpörni, magyartalanul csúf szóval élve: átprofilírozni a Magyar Nemzetet. Hamis ábrándképek közt éltem, dolgoztam hosszú éveken át. Ma már viszont csak azon tanakodhatom, mi a sorsa azoknak a Magyar Örökségünk körébe – közakarattal! – felvett értékeinknek, amelyeket felelőtlenül (vagy ostobán?) iktatnak ki az életünkből, tán időtlen időkre? Ki kell tépni a Magyar Örökség Aranykönyvének azt a lapját, ahová a Magyar Nemzet – ismétlem: polgártársaink szavazatai alapján, Antalóczy Zoltán szép és bölcs mondatainak a kíséretében – bejegyeztetett? Elismerem, okkal-joggal kérdezhetik a locsei.net olvasói, mindez miért éppen most jut eszembe? Mióta a nyolcvanadik születésnapját meg nem érő Magyar Nemzet utolsó száma megjelent, több a Magyar Örökség Aranykönyvébe bejegyzett személyt és intézményt is ünnepeltem, miért éppen a méltán elismert, Országos Tudományos Diákköri Konferencia ismertetője után siratom el (megint) a Magyar Nemzetet? Sajnos, e felvetésre kettős választ is adhatok: Mert, szinte ugyanazon a hőfokon örvendtem annak, hogy immár az OTDK is Magyar Örökség, mint a Magyar Nemzet 1997-es kitüntetésének. És, mert a hazai tudományos élet fölötti viharfelhőket látva, az OTDK-t is legalább annyira féltem, mint amennyire a Magyar Nemzetet kellett (volna) féltenem. A 2018 szeptemberében Magyar Örökségként méltatott Tisza Istvánt, vagy a júniusban e címmel megtisztelt Egyetemi Könyvtárat nem lehetne könnyen, gyorsan „kiiktatni” Magyar Örökségünk sorából. Feledtetni sem. Legfeljebb átfesteni, kiszerkeszteni, kifosztani, bezárni… Szobrok, jelentős művek és épületek idéznék fel az emléküket akkor is. (Az igazit? Vagy a meghamisítottat? Az emlékek maradandósága tekintetében voltaképpen egyre megy.) Előbb-utóbb mindig jön valaki, hogy a hamiskodásokat helyreigazítsa, az igazságokat ország-világ színe elé tárja… De egy papírra nyomtatott napilapot, egy tudományos előadássorozatot rettenetesen felpörgetett világunkban pár hónap, vagy év alatt el lehet feledni, feledtetni, életre szólítóikkal és éltetőikkel, olvasóikkal és gyümölcsöztetőikkel egyetemben…

2018. december 15.

vissza >>