Valóság és képzelet határán

Negyven éve forgatott tévésorozattal várja az újesztendőt az M3; karácsony és szilveszter között a Verne Gyula híres írása alapján rendezett Sándor Mátyást kétszer is műsorába illeszti. December 26. és 28 között két-két részt hoz belőle egy napon, majd december 29. és 31 között a teljes produkciót megismétli. Elmés választás ez, annyi szent! És nem is csak azért, mert mind Vernének, mind a merész fantáziával és tudományos megalapozottsággal dolgozó francia író rokonszenves magyar hősét megjelenítő Bujtor Istvánnak még ma is jókora a rajongói tábora mifelénk. De azért is, mert az a hat óra, melyet köztévénk jóvoltából a társaságukban tölthetünk, talán segít helyrerántani kificamodott értékrendünket. Ebben az igazán gondosan összeállított sorozatban ugyanis még a jogos bosszúnak is Megállj!-t parancsol a könyörület, az emberek jobbik részében – úgy tűnik – minden időben ott fészkelő nagylelkűség.

A magyar – francia – olasz – NSZK közös munkaként forgatott tévésorozat rendezője, Jean-Pierre Decourt, mielőtt a Sándor Mátyást összehozta volna, Verne Sztrogof Mihály című regényét „sorozatosította”. E francia – osztrák – svájci – NSZK koprodukcióként számon tartott filmfolyamnak magyar volt az operatőre (Hildebrand István) és több magyar színész (többek között Madaras József) is játszott benne. Operatőrként a Sándor Mátyást is honfitársunk, Kende János jegyzi, ám ennek a produkciónak már a cím- és főszerepét is magyar színészre bízták. Talán, mert időben felismerték, Bujtor Istvánnál hitelesebb Sándor Mátyást sehol másutt nem találtak volna…

Hogy kinek vagy minek köszönhető, hogy ebben a kalandosan filozofáló s ugyanakkor a történelmi és tudománytörténeti ismeretterjesztést is magára vállaló történetben voltaképpen senkit és semmit nem kell az ósdi vagy a múlt idejű jelzővel illetni, nem tudom. Talán a tizenkilencedik századi korszellem következménye, hogy az író szándéka szerint 1867. május 18.-ával induló történetnek – a viseletek és a használati tárgyak kivételével – voltaképpen minden alkotóeleme ismerős a harmadik évezred lakója számára is?

Elfogadjuk, vagy tagadjuk, egyre megy: a hosszú tizenkilencedik századot meghatározó társadalmi mozgalmak, szellemi irányzatok lökik, hajtják a világot napjainkban is. Liberalizmus, nacionalizmus, romantika, realizmus…

Tudomásul vesszük-e, vagy sem: birodalmak versenye árnyékolja be mostanában is az életünk.

Mindennapjainkat a tudomány, a technika és az ipar folyamatos forradalma programozza be.

Legfeljebb a lelkünk lett sekélyesebb, szabadságunkért harcolunk erőtlenebbül, mint tizenkilencedik századi őseink…

A szinte rabszolgaként kezelt másik embert feledjük el védeni…

Nem úgy, mint Jules Verne, valamint kor- és pályatársai, például az idősb Dumas. Ők például (és többek között) a szabadságharcos magyarok hősiességét soha nem feledték…

Kisebb könyvtárat is meg lehetne tölteni azokkal az írásokkal, amelyeknek szerzői azt találgatják, kiről mintázta Sándor Mátyás alakját a világ tán legolvasottabb írója (kinek a tisztelői körében olyan híres magyarok is találhatók, mint Karinthy Frigyes, Gábor Dénes, Szilárd Leó, Teller Ede).

A leggyakrabban egy Habsburg főhercegre (!) hivatkoznak, meg Monte Cristo grófjára, Verne mesterének, az öregebbik Dumas-nak a regényalakjára.

Ez utóbbi párhuzam alighanem meg is közelíti a történelmi valóságot. A Monte Cristót megalkotó – s „amúgy” a pályakezdő Vernét erősen támogató – Dumas ugyanis a ’48-as magyarok nagy tisztelője volt. Teleki Sándor grófhoz például őszinte barátság fűzte. A „vad gróf”, Petőfi Sándor és Liszt Ferenc holtig hű barátja száműzetésének francia írók társaságában töltött éveiben bizonyára mesélt arról is, hogy az aradi várbörtönből miként sikerült megszöknie. (Aztán illusztris hallgatóságának pár Petőfi-verset ajándékozott, egyiket-másikat közülük Dumas le is fordította.)

Széchenyi István kisebbik fiával, Széchenyi Ödönnel Verne személyesen is találkozott. 1867-ben ugyanis a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotóan sikeres írója fogadta a párizsi világkiállításra Hableány nevű gőzösén érkező, magyar arisztokratát, akinek egyedülálló vállalkozásáért, hogy tudniillik vízi úton – a Dunán, Majnán, Rajnán, Márnán, Szajnán hajózva – kelt át kontinensünkön, Franciaország uralkodója, III. Napóleon Becsületrendet adományozott.

A páratlan teljesítményével a világkiállítás közönségét, de magát Vernét is lenyűgöző magyar grófról – aki Budán a fogaskerekűt és a siklót is megépíttette, Törökországban pedig, az ottani hivatásos tűzoltó-alakulatok megszervezése mellett földalatti pályákat tervezett – a tudományos újdonságokról, világhírű felfedezésekről lelkesen infromálódó Verne később is gyakran olvashatott. (Széchenyi Ödön szerteágazó tevékenységéről „csak” a hazai sajtó hallgatott, az osztrák-magyar birodalom határain túl jóval sűrűbben hírelték a tetteit, mint apjáéit – valaha…)

Persze, miközben a Bujtor István által megszemélyesített, televíziós Sándor Mátyással a hatrészes tévésorozat jóvoltából találkozunk, a locsei.net mindenegyes olvasójának és magamnak is azt tanácsolom, ne a hős történelmi mintapéldányait keressük, hanem őt magát figyeljük. (A locsei.net szerzője sem cövekelt volna le e rokonszenves személyiség lehetséges tükörképeinél, ha nem bukkant volna föl a mélyből egy meghökkentő verzió…)

A környezetéből testi-lelki adottságai révén toronymagasan kiemelkedő főszereplőre ügyeljünk, aki valóság és képzelet határán egyensúlyozva, a harmadik évezred tétova népének is képes megmutatni, mi mindenre képes a józan ésszel és törhetetlen tisztességgel felvértezett ember.

Akkor is, ha ezer csapás sújtja, de akkor is, ha a szerencse pártfogoltja.

2018. december 25.

vissza >>