„A nagybetűs Művészetnél léteznek fontosabb dolgok is a világban”…

Határtalan felelősségtudattal megáldott halandó létére csak akkor távozott Kósa Ferenc a túlsó partra, amikor végrendeletnek is tekinthető számadását közreadta. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által kiadott szöveggyűjtemény, amely Őrizd az embert címen nagyobbrészt a filmrendező – forgatókönyvíró – politikus Kósa Ferenc önvallomásait tartalmazza, csöndes megmaradásunk esélyeit is latolgatja. Melyek azok az utak – voltaképpen évtizedek óta ezt kérdezte magától, de az egész világtól is az 1937. november 21-én született és a földi létnek 2018. december 12-én búcsút mondó Kósa Ferenc – amelyek a magyarság és az emberiség továbbéléséhez vezetnek? A választ végül a Végtelen felé forduló ember adta meg magának és minekünk: „nem végzetes háborúságban, hanem örökös és tudatos békességben kell élnünk a természettel. Úgy kell rá vigyáznunk, mint a saját életünkre”.

Kósa Ferenc számára mindig is erkölcsi kérdés volt a filmrendezés, nem művészi feladat. 1987-es filmdrámájában, A másik emberben például, azt szerette volna nézői tudtára adni, hogy „a mesterségesen szított gyűlölet… nem válogat. Minden időben azt öli, gyilkolja, aki a látókörébe kerül”

A Kósa Ferenc nyolcvanadik születésnapjára szánt – ám „jó” magyar szokás szerint kissé késedelmesen megjelent – négyszázötven oldal kétharmadát maga a jeles Nyolcvanéves írta. (Vagy nyilatkozta.)

Ennek köszönhetően? Vagy másért? Nem tudom, ám azt bizton állíthatom, hogy igen olvasmányos könyv az MMA kiadványa. A mozgóképművészet nagymesterének képszerűen megfogalmazott mondatai vetítik elénk Kósa Ferenc felmenőinek alakját. Apai nagyapját, aki az istentagadás és az emberölés után a hazugságot tartotta a legsúlyosabb véteknek; anyai nagyanyját, aki egy szabolcsi gémeskút Zrínyi Ilonája volt, ellenséges hadakkal is szembeszegülve, a tiszta vizet őrizte…

A szabolcsi szegény emberek világát idézik meg e könyv legérdekesebb történetei. Azokat a férfiakat, asszonyokat, akikhez Kósa Ferenc mindvégig igyekezett hű maradni…

Egyszerűen képszerű (vagy képszerűen egyszerű?) írásművészetét forgatókönyvírói-rendezői módszere is formálhatta. Nem is egy filmjéhez ugyanis – ahogyan ő írja: „Bartók és Kodály példáját követve” – szülőföldjére visszatérve gyűjtötte az alapanyagot. „Hiteles emberek őszinte vallomásai alapján” több mint százórányi hanganyagot rögzített, mielőtt a Tízezer nap forgatókönyvváltozatait – Csoóri Sándorral közösen – megírták volna.

Többek között azt a Papp Mihályt is fölkereste, akinek az elbeszélése alapján Móricz Zsigmond A boldog embert megírta. Sőt, idehaza évekre „dobozolt”, Cannes-ban viszont a legmagasabb elismeréssel illetett vizsgafilmjében, a Tízezer napban Mihály bácsit meg is jelenítette. (2017-ben, miközben a Himnusz születésnapján a szatmárcsekei templomban Kölcsey Ferencre emlékezett a Kölcsey-emlékéremmel kitüntetett Kósa Ferenc, akkor jutott eszébe, évtizedekkel korábban mit mesélt neki Magosligeten, a Fő utca 48. szám alatt a tekintetes úrról , azaz e vidéken máig szent emberként tisztelt Kölcsey Ferencről a jó öreg.)

Amikor Az utolsó szó jogán című dokumentumfilmjéhez hozzáfogott (e munkájával a dr. Béres József körül felgyülemlett előítéletek ellenében kereste az igazságot), menthetetlen betegek sorát látogatta s hallgatta meg.

(Kósa Ferenc minden időben és minden élethelyzetben nyomdakészen fogalmazott, ezt, mint a Magyar Nemzet számára készített nagy és fontos beszélgetések hírlapírója, évek távlatából is bátran állíthatom. Nála felkészültebb interjú-alannyal nemigen találkoztam. De nyakasabbal sem: szövegváltozataihoz általában erősen ragaszkodott. A 2004. december 5.-i népszavazás előtt, amikor az MSZP országgyűlési képviselőjeként a magukat magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon élő, nem magyar állampolgárok kedvezményes honosítását lehetővé tevő törvény megalkotását elrendelő kérdésben – pártjával ellentétben – a Magyar Nemzet olvasóit határozott igenre buzdította, miközben mindketten a saját stiláris változatainkat védelmeztük, majdhogynem össze is zördültünk. Másnap, az interjú visszhangját fölmérve, Kósa Ferenc telefonon köszönte meg, hogy vitáztam vele. Más kérdés, hogy magyarnemzetes állásfoglalása után az MSZP minden ajtót becsapott Kósa Ferenc előtt.)

Övéi közt, Szabolcsban ébredt rá arra is – ez a Magyar Művészeti Akadémia által kiadott könyv több fejezetében is olvasható – hogy „erkölcsi kötelessége részt venni egy minden eddiginél emberibb, szabadabb és igazságosabb társadalom törvényes rendjének megteremtésében”. Meg, hogy „a jó politikus célja rokon lehet a művészével: mindketten azon fáradoznak, hogy az ember szabadabb legyen holnap, mint ma”.

Ám idővel félni kezdett – ez is a születésnapi szöveggyűjteményben olvasható – hogy „a minden eddiginél igazságosabb hatalom álma kézen-közön sikkad el”.

Ez idő tájt már azt is tisztán látta, tudta is, hogy „igazságosabb újrakezdést érdemelt volna ez a nép!” Annak a fiúnak, aki 1956 őszén, a forradalom eseményeit átélve vált „nagy hirtelen” felnőtté, érett fejjel azt kellett felismernie, hogy „sem a nemzeti összefogás, sem a politikai célok tekintetében nem tudtuk valóra váltani ’56 hagyatékát”.

Egy nemzet nem csak háborúban veszhet el, hanem békében is – nyilatkozta a Magyar Nemzet 1995. október 21.-i számában Kósa Ferenc. – Elveszhet, ha nem az igazság hatalmát építi, hanem a nihilizmusét”.

Két évtizeddel később, egy Pörös Géza által kezdeményezett levélinterjú tanúsága szerint az 1995-ösnél is erősebb volt az aggodalma: „Ma Magyarország közéletében a hazugságok és a még nagyobb hazugságok háborúznak egymással. És erre az alantas hatalmi háborúskodásra előbb vagy utóbb rámegy az ország. Inkább előbb, mint utóbb”…

Gazdag élet számadása ez a címlapjával is megrendítő születésnapi kiadvány – mondogatom magamban december 12. óta.

Gazdag élet számadása ez a szerzőjét címlapjával is gyászoló kiadvány? – kérdezgetem önmagamtól január 11. óta.

Olyan sikert élt meg a szabolcsi tanyavilágból érkező fiatalember, amilyen mifelénk általában keveseknek adatik. 1967-ben, a cannes-i fesztivál záróünnepségén Antonioni a tehetséges ifjút a kollégának kijáró elismeréssel fogadta. Meg is ölelte. Ezt látván, körülöttük szinte mindenki „a kettészakított Európa kultúrájának szétválaszthatatlan összetartozását” kezdte ünnepelni.

Nincs idő című filmjéről Alberto Moravia írt kritikát: „Kósa Ferenc olyan filmet csinált, amely kivétel nélkül minden zsarnokság ellen szól, és minden szabadság mellett”.

Idehaza három rendíthetetlen jó barát állt mellette: Sára Sándor, Csoóri Sándor és Nagy László. A tilalmak útvesztőiben, a közöny mocsarában azonban ők sem igen tudtak neki segíteni.

Tevékenységre rendelt éveinek legalább a felét Kósa Ferencnek tétlenül kellet töltenie. Ha mégis forgathatott – például dokumentumfilmet az ötszörös világbajnok Balczó András küldetéstudatáról, fél-pénzen – a hivatásos filmítészek fűrészelték el, talán felsőbb utasításra, kegyetlenül.

(Az 1976-os Küldetés fogadtatását látva, a Magyar Nemzet filmítésze azzal a határozott utasítással zavart el az újságíró szövetség filmkritikusi tagozatának az összejövetelére, hogy harcoljak ki egy újságírói kitüntetést Kósa Ferenc dokumentumfilmjének. Boldogan vállaltam e feladatot, ám a szövetség tagjai – közös erővel – szinte még a tanácskozás porondjáról is lesöpörtek. A Magyar Nemzet szerkesztőségében pedig, „képtelen akcióm” hallatán, az harsogott ellenem a leghangosabban, aki a nemes feladattal megbízott…)

A filmtörvényt „tető alá hozó” Kósa Ferencet legszívesebben tüzes trónra ültették volna a simlis filmesek. A közéleti feladatainak búcsút mondó Kósa Ferencet később sem ölelték keblükre a mozgóképes kollégák.

Hát a fotografálás lett a mindene. „Mindig és mindenhol azokat a szent pillanatokat” keresgélte, „amelyekben a véges életű ember személyesen találkozhat a térben és időben végtelen Mindenséggel. Amikor mi, emberek nem csupán sejtjük, hanem át is éljük, hogy a természet részei vagyunk. Amikor tudatosítjuk magunkban, hogy az ember létezése elválaszthatatlan a természet létezésétől”…

Az Őrizd az embert című kiadványhoz DVD-melléklet is tartozik. Buglya Sándor összeállításában a filmrendező Kósa Ferenc mellett a fotográfus Kósa Ferenc is nyilatkozik: bemutatja a nézőnek az Éghajlat Kiadó gondozásában megjelent, Az idő egésze című albumát. Amikor a közel félezer képet tartalmazó gyűjteményről szól, olyan öröm sugárzik róla, amilyennek legfeljebb Antonioni lehetett tanúja azon a régi cannes-i ünnepen, amikor a Tízezer napért Kósa Ferenc a legjobb rendezés díját vehette át.

ŐRÍZD AZ EMBERT – KÓSA 80 MMA Magyar Művészeti Akadémia 2018. Ára: 4900 Ft

2019. január 12.

vissza >>