Nincs semmi új a nap alatt…

Napok óta Gerő Ernőre gondolok. Nem a szovjet NKVD tisztjére. Nem is a magyar politikusra, aki belügyminiszterként meg- és átszervezte a politikai rendőrséget. De nem is az ötvenhatos pártpancserre, kinek rádiós dörgedelmei a nép jogos dühét váltották ki. Hanem az „akadémikusra”, aki 1948-ban szovjet példa szerint akarta elsorvasztani a párthűnek nem igazán tekinthető Magyar Tudományos Akadémiát. Lám csak, lám, mily’ igaz ma is a Prédikátorok könyvéből ismert mondás: Nincs semmi új a nap alatt!

A Gerő Ernő által elképzelt „tervszerű tudománynak az ötéves terv végrehajtásában” kellett volna közreműködnie

A Magyar Tudományos Akadémiát megalapító Széchenyi István eszméivel arcátlanul szembeszegülve, az országgyűlés 1948-ban olyan törvényről határozott, amelynek értelmében hattagú pártkollégium irányításával működő, új intézmény, a Magyar Tudományos Tanács felügyelné a hazai tudományos életet a Magyar Tudományos Akadémia helyett.

A proletárdiktatúra (valamint a szovjet tudományos élet) elvárásainak megfelelő átszervezésről a Filmhíradó is tudósította az ország lakosságát. A határtalanul hatásosnak szánt, fekete-fehér mozgó-képsor (amely az interneten ma is bárki számára elérhető) a nagy plánum szereplőit mind „képbe hozza”. Fő helyen a terv kiötlőjét és az új törvény világra jöttével egyidős, pártos alakulat elnökét: az az idő tájt – „amúgy” – pénzügyminiszterként is fungáló Gerő Ernőt. (Jobbján Ortutay Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszter látható, az Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjának elnöke.)

Az ijesztő szigorral deklamáló Gerő (s a mozgóképes tudósítás kísérő szövege) szerint „a magyar tudósok legjobbjai” gyűltek össze a „tervszerűen tudományos élet” megszervezése érdekében.

Közülük elsőként Lukács Györgyöt mutatja be a híradós kép meg a narrátori szöveg. Hogy ezt látván és hallván, ki mindenkinek juthattak eszébe a Lukács Györgyöt korábban is (túl)értékelő hírportálok, nem tudom. De azt igen, hogy még ma is elég sokan ismerik és idézik a Tanácsköztársaság kikiáltását követő, első éjszakán fegyveres különítmények kíséretében „köztulajdonba vett” műgyűjtemények történetét. Sőt azt is, hogy e nemtelen akciót azoknak a fiatalembereknek a lajstromai és címlistái alapján hajtották végre, akik a jeles külföldi vendégeket a híres budapesti műgyűjtőkhöz el szokták kísérni. Lukács György például – amint az Molnos Péter kutatásai alapján tudható – a neves német történészprofesszort, Eberhard Gotheint kalauzolta el Kohner báróhoz. Később pedig a népbiztos Lukács György ünnepi beszédével nyitották meg a köztulajdonba vett műkincsek azon kiállítását, ahol pár képzőművészeti alkotással Kohner Adolf mesés gyűjteménye is „képviseltetett”.

(A nagypolgári családból származó, marxista Lukács György jó barátja, Antal Frigyes Hatvany bárónál személyesen rekvirált…)

Lukács György mellett a másik minden pártos tettre kész „szakértő” Gerő Ernő csapatában Andics Erzsébet, 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének a tagja. (Kisvártatva a Központi Vezetőség tudományos és kulturális osztályának vezetője.) Andics a Szovjetunióban lett a történelemtudományok kandidátusa, ennek az 1940-ben szerzett tudományos fokozatnak a birtokában idehaza is minden történelmi dokumentumnál fontosabbnak tartotta a tényekre nem alapozó történelemszemléletet. Nevével és elméletével a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, Görgei Artúr honvédtábornok valóságos alakját, pályáját és megítélésének változásait bemutató kiállításán is találkozhatunk.

(Andics Erzsébet megkövetelte, hogy azt is árulónak nevezzék, aki nem tekintette árulónak Görgeit…)

Rusznyák István, a tudós orvos, a Szent-Györgyi Alberttel sikeresen együttműködő kutató – második világháború utáni pályaképe ismeretében ez aligha vitatható – már akkor is a Gerő Ernő által eltervezett és a tudományos jelzővel illetett akció híve volt, amikor az 1948-as Filmhíradó kamerája országnak-világnak bemutatta.

Kisvártatva felvigyázója is, évtizedeken át.

1949 és 1970 között Rusznyák István volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Elnökségét – miként az az MTA Társadalomkutató Központja által 2003-ban kiadott tudománytörténeti adatbázisban is olvasható – „negatívan értékelhető eljárásai és döntései árnyékolták be”.

A biokémikus Straub F. Brunó – aki szintén Szent-Györgyi Albert munkatársa volt – tudományszervezői munkásságát tekintve is megfontoltabb volt, mint a nála negyed századdal idősebb Rusznyák István, vagy a Gerő Ernő által véle egy asztalhoz ültetett Akadémia-közeli kutatók némelyike.

A mezőgazdász Somos András, akinek a zöldségnövények biológiája volt a fő kutatási területe, ugyancsak a fontolva haladó tudósok közé tartozhatott.

Mihailich Győző, a magyarországi vasbetonépítés úttörője – s a Gerő Ernő által összehívott tudós társaság legidősebb tagja – akadémiai székfoglalóját 1935-ben tartotta meg. Az általa tervezett vasbetonhidak az 1910-es, 20-as évek óta a vasbeton előnyös – és gazdaságilag is hasznos – tulajdonságait tanúsították. Az 1948-ban hetvenegy esztendős hídépítéstani professzort alighanem a csúszózsaluzatok és a vasszerkezetű rácsos keretek erősebben foglalkoztatták Gerő Ernő társaságában is, mint az Akadémiának a proletárdiktatúra elvárásainak megfelelő átszervezése.

Az a matematikus Alexits Györgyöt érdekelte, szerfölött. Az ötvenkedő férfiút, aki, mert 1919-ben a nagyváradi direktórium tagja volt, legígéretesebb éveiben jobbára kényszerpályákon rostokolt. A Filmhíradó által ország-világ figyelmébe ajánlott nagy tervben tehát, a szovjet példa szerint működő magyar tudományos élet megszervezésében végre vezető szerepet akart játszani.

Játszott is, ahogyan az az Alexits György tudományos pályáját ismertető akadémiai adatbázis epilógusában olvasható.

A Magyar Tudományos Akadémiát azonban még a Gerő Ernő által toborzott tudós (?) alakulat közreműködésével sem lehetett az igazán pártszerűen életre hívott Magyar Tudományos Tanáccsal felváltani. Ám a Magyar Tudományos Tanács beolvasztásával a párt ellenőrzése alá lehetett vonni.

1948 őszén, mondják, még az okleveles borúlátók is kisebbik rosszként emlegették ezt a megoldást.

Idővel azonban bizonyára ők is rádöbbentek, mások is, hogy menet közben mily’ hatalmas veszteség érte ezen pártos intézkedés következtében a tudományos gondolkodást, a tudósok önbizalmát, mily’ mérhetetlenül károsodott a kutatói szabadság.

A nemzet közérzete.

2019. február 16.

vissza >>