Hatalmas a kísértés a jóra!

Hétköznap esténként a két jól ismert doktor – a kisvárosi Christian Kleist és a fővárosból falura költöző Martin Ellingham – szívmelengetően mulatságos kalandjai közt szokatlanul rövid epizódokból összefűzött német sorozat jelenetei bukkannak fel mostanában. A lélek orvoslásával foglalkozó, Apró bűnök című produkció. Színtere egy több évszázados katolikus templom gyóntatószéke, ahol két felszentelt pap várja a bűneik megbánásával és a javulás szándékával betérő embereket. A 2018-ban forgatott vígjátéksorozatról „csak” az utca emberétől hallani, közjárműveken, szupermarketek pénztárgépei előtt sorban állva. Még a műsorújságok is hallgatnak róla. Hogy miért, nem tudom. Egyházi átoktól tartanak?

Az – állítólag folyamatosan gyarapodó – sorozat két tartóoszlopa: Friedrich von Thun és Max von Thun, apa és fia. Az idősebbik Thun időnként a Story4 Álomhajójában is látható, Max von Thun Rudolfként tűnt fel legutóbb a hazai tévéadók valamelyikén

A forgatókönyvírásban Joachim Jungnak besegítő rendező, Johann Buchholz igencsak kockázatos kísérletbe fogott, amikor a lelki megújulását a gyóntatószékben kereső, modern ember bemutatására vállalkozott. A hivatásos lélekbúvárok töretlen népszerűsége idején a sok évszázados egyházi hagyományok szerinti lelkiismeretvizsgálat és bűnbánat, de az őszinte szándék megvallása is (hogy tudniillik a jövőben a bevallott bűnöket a gyónó elkerüli), nemkülönben a jóvátételi feladatok kijelölése és elfogadása, s az ezt követő feloldozás – többek szerint idejétmúlt és hiábavaló „eljárás”.

Ha a gyóntató a bűnvallomás teljességéhez vezető „út” megtételében a bűnbánónak segédkezik, és lelki vezetőként megfelelő tanácsokkal látja el, akkor is – hallani innen is, onnan is.

Ugyanakkor arról is szinte szünet nélkül panaszkodnak az emberek, hogy miközben egyre betegebb korunkban egyre több kétellyel és romlottsággal bajlódunk, nincs, akitől az élet apró s hatalmas gubancai közt gyors és hatásos eligazítást kaphatnánk.

Igazán fontos dolgokról – hosszan és komolyan, a meggyőzés szándékával – egyre ritkábban tárgyalunk. Ha mégis, virtuális világunk rabjaként.

Pszichológushoz járni drága mulatság mifelénk, az elmegyógyász gyakran elérhetetlen. A templom viszont szinte mindig és mindenki előtt nyitva áll – állítja az Apró bűnök forgatókönyvíró-rendezője. A gyóntatószék homályában pedig – elvben, de talán a hétköznapi gyakorlatban is – mindenkit meghallgatnak. Fizetni sem kell érte, s az ember könnyen-gyorsan magára talál.

Megesik, hogy a jobbik önmagára.

Jön is a féltékeny asszony, a huncut kisleány, a tanárnő, ki csinos tanítványainak jobb osztályzatot ad, mint amilyet megérdemelnének.

A középkorú férfi nem érti, miért olyan édes a bűn. Idős gyóntatója meg azt nem képes felfogni, hogy amikor „kellően részeg”, miért kételkedik mindenben?

Egyik-másik epizódban helyet cserél egymással a bűnbánó és a gyóntató. Senki sem mentes a bűntől, mondogatják egymásnak, majd a másiknak mindegyik megbocsát. (Elvétve önmagának is.)

Igaz, ami igaz, az Apró bűnök magyar fordítása több helyütt is hibázik. A sorozat egyes kitételei mintha a katekizmussal is replikáznának. Mindennek ellenére az Apró bűnök című televíziós sorozat az a fajta televíziós műsor, amelynek még a botladozásait is lehet szeretni.

S amelyiktől esténként derűsen lehet búcsút venni. Majd remélni, hogy másnap este – a Kisvárosi doktor és Doc Martin ki tudja hányadik évfolyamának hanyadik része közt – ismét feltűnik, és hol esetlenül, hol gyermeki örömmel bizonygatja, hogy mindnyájunk szép esélye a lelki megújulás.

Nem kell hozzá más, csak az elkövetett bűnök megbánása meg az őszinte szándék, hogy a bevallott bűnöket a jövőben elkerüljük.

Milyen egyszerű is volna jobbik énünket előhívni! Pláne most, hogy e nagy ziccer érdekében az egyik kereskedelmi tévéadó, a TV4 siet a segítségünkre! Méghozzá napról napra!

2019. február 19.

vissza >>