A tulipán története

Sajátos, de talán éppen sajátossága miatt figyelemreméltó története politikai nézetkülönbségektől, gazdasági érdekellentétektől, vallásháborúktól tépett hazánknak, hogy a máig a magyar szecesszió gyöngyszemeként számon tartott zebegényi római katolikus plébániatemplom világra jöttét két lelkes reformátusnak köszönheti. Bartóky József, Tisza István földművelésügyi államtitkára pénzt szerzett hozzá – két minisztériumtól, állami segélyként tizenötezer koronát –, Kós Károly pedig, aki a terveket a Duna bal partjára szánt istenházhoz készítette, ifjúi energiáit, tudását, buzgóságát fektette e nagyszerű vállalkozásba. Nem rajtuk múlt, hogy az 1910-ben felszentelt templom befejezetlen maradt, homlokzatáról a tető ormáig magasodó kereszt – szárain egy-egy galamb, tövében a Magyarok Nagyasszonya, fején a Szent Koronával -, valamint a baloldali kerekablakhoz Kós Károly által tervezett üvegablak, a kalotaszegi néphit szerint a szívet (is) jelképező piros tulipánnal, lemaradt. Zebegény lakói és a vidék szerelmetes hívei szerették volna e hiányokat pótolni, s a templomot, századik születésnapjára Kós Károly tervei szerint befejezni. E sorok írója a tulipános üvegablak kivitelezésénél próbált segítséget nyújtani.

A Kós Károly által jelképrendszerünkbe s díszítőművészetünkbe visszahozott, kalotaszegi piros tulipán ugyanis szerkesztői életemnek is része volt. Amikor a tipográfiai hagyományaihoz mindvégig hű maradó, évtizedek óta fekete-fehérben megjelenő Magyar Nemzet első színes mellékletének kiadását latolgatni kezdték, minden idők legjobb gazdasági igazgatója, Kövesdy László – főszerkesztői nógatásra – azt az elismert tervezőművészt, Molnár Istvánt kérte föl e kiadvány megkonstruálására, aki az idő tájt egy Ausztráliából Magyarországra „szakadt” fiatalember, Anthony Gall méreteivel, tartalmával, de adattárával is lenyűgöző Kós Károly-könyvét állította össze. (A 2002-ben a Mundus Kiadónál magyarul és angolul megjelent kiadvány címe: Kós Károly műhelye.) Molnár István pedig, aki a Magyar Nemzet tipográfiai hagyományainak is, Kós Károly munkásságának is tiszteletteljes szakértője volt, határtalan örömömre, a Magyar Nemzet történelmi jelentőségű betűtípusát, a Bodoni antiquát Kós Károlynak a Kalota partjáról a Duna partjára átültetett piros tulipánjával színesítve (s meg is erősítve) rajzolta meg a Műsorújság címlapját. Ezek után, amikor az újságírói tevékenység elismerésére (a korábbi Rózsa Ferenc-díj felváltására, de, jó ideig úgy tűnt, nem az átlényegítésére) alapított Táncsics-díjat 2008-ban nekem ítélték, és amikor a díjjal járó pénzjutalom – ámbár a kitüntetést a mai napig nem vettem át – a folyószámlámon megjelent, az volt az első gondolatom, hogy e nem várt tőkét a zebegényi templom homlokzati kerek ablakának a „tulipánosítására” kell felajánlanom. Az ötletet a tett követte: megbízási szerződés, adományozói nyilatkozat, a pénz átutalása, majd a csöndes várakozás… Esztendő múltán turisták hozták a hírt: megvan a tulipános üvegablak, ők már szemügyre vették, le is fotografálták, már amennyire a templom előtti kis térről lehetett.

Lélekszakadva rohantam, hogy a kész művet láthassam, a képtől azonban, ami Isten zebegényi házánál fogadott, testem, lelkem lefagyott: narancssárga tulipán virított a vérző s virágzó szíveket is szimbolizáló piros helyett. Hollandiában tán ismert, de a mi tájainkon és a magyar népművészetben ismeretlen virág, amelyhez, mert a többség számára szokatlan, sőt idegen, értelemszerűen évszázados jelképrendszer sem kapcsolódik. Hogy majdan kapcsolódik-e, nem tudom. Sem azt, hogy Kós Károly miként kommentálná a narancssárga tulipánt. Egy évvel azelőtt, hogy a zebegényi templom tervezéséhez hozzáfogott, népművészeti gyűjtőútjainak summáját az ifjú Kós Károly így fogalmazta meg: „ Mintha itt a múlt el se is múlt volna, vagy együtt élne a jelennel, örökké. Múlt és jelen összefolyik itt egy megbonthatatlan egységgé, mely csak így együtt teszen ki egészet.” Persze, amikor e mondatok megfogalmazódtak benne, a XX. század elején, Segesvártól Borszékig bandukolt, erdőt, mezőt, falut és várost bejárva. A XXI. századról legfeljebb halovány sejtései lehettek…

2014. november 2.