Vonatok, autók, rakéták

Többen is kérdik, miért nem számolok be második unokámmal közös mesekönyv-élményeimről. Alighanem sok szülő, nagyszülő számára ismerős a válasz, ami e kérdésre adható: a február végén harmadik születésnapjához érkező kisfiút a vonatok, autók és űrrakéták érdeklik, nem a csodás fabulák. Pár napja azonban olyan kiadványt találtam számára, amely fölött végre hosszabban elidőzhettünk; persze, ez sem mesekönyv, hanem ismeretterjesztő kiadvány – a vonatokról.

Karácsony óta Roary, a versenyautó a sztár minálunk, lehet, hogy most a vonatos könyv „lekörözi”?

Emily Bone és Colin King közös munkáját – hatvannál is több kihajtható füllel –, a Kukkants bele, milyen egy vonat című kiadványt óvodás- és kisiskolás korú fiúgyermekeknek ajánlják, de, tapasztalatom szerint, elég megpillantani, s máris hevesen érdeklődnek iránta a felnőttek, sőt, még a lányok is. (Hétesztendős leányunokámnak például – hogy, hogy nem – a Luxusutazás című fejezet keltette fel a figyelmét, azóta is azt latolgatja, miként válthatnánk jegyet az Orient Expresszre…)

Mindkét szerző bizonyította már, hogy mestere a kiskorúaknak szánt ismeretterjesztésnek. Az illusztrátor, Colin King évtizedek óta (őt dicséri számos gyermekenciklopédia, a Hogyan működik a tested? című kiadvány, a Lúdanyó meséi képanyaga); Emily Bone – a csillagokról, a naprendszerről, a pingvinekről, baglyokról, helikopterekről írt munkáival – az utóbbi években. Módszerük, ahogyan én látom, roppant egyszerű: neves szakértőktől – a vonatos könyv esetében a yorki nemzeti vasúti múzeum vezetőjétől, Anthony Coulls-tól, valamint a birminghami egyetem professzorától, Chris Bakertől – szerzett ismereteik alapján, egyszerűen és világosan mondják el, mutatják meg, amit választott témájukról tudni érdemes. Nem gügyörésznek, nem bűvészkednek, a felnövekvőt is felnőttként kezelik. Olyan befogadóként, akinek a való világ iránti kíváncsiságát csakis szabatos és elfogulatlan szövegekkel és képekkel szabad szolgálni. Mind eközben arra is ügyelnek, hogy a különböző korosztályoknak szánt ismertetők látványosan különváljanak egymástól. Az óvodáskorúaknak szánt, vonatos alapismereteket például nagyobb betűkkel közlik, mint az iskoláskorúaknak ajánlott részleteket. De alighanem a legkisebbek kedvét keresték a kiadvány „kihajtható füleivel” is, hogy kedvükre nyissák-zárják a gőzmozdonyokat, a villanyvonatokat, és az olyan szokatlan szerelvényeket is, mint amilyen a fogaskerekű, vagy a függővasút. Ám e könyves csiki-csuki igazi nyertesei – szerintem – nem is a három-hatévesek, hanem a nagyobbacskák, héttől hetvenhét évesig, és még tovább, akik, anélkül, hogy komoly technikatörténeti tanfolyamokra utalnák őket, a saját szemükkel láthatják, miként működik a gőzmozdony, milyen a dízelvonat vezetőfülkéje, mi történik az immár számítógépekkel felszerelt, úgynevezett kontrolltermekben (mi még úgy mondjuk: a forgalmi irodákban)…

Kivételesen jó kiadvány ez a Kukkants bele, milyen egy vonat, kiváltképpen, ha az óvodáskorúaknak szánt ismeretterjesztő produkciókkal összevetjük. Mondjuk, a napjainkban agyonreklámozott – családunkban is szinte verhetetlen sztárrá lett – mesesorozattal, amelynek egy kis piros, egyszemélyes Grand Prix versenyautó a főszereplője, Roary. A tízperces animációs történetek jóvoltából, de a bevásárlóközpontok erősen ajánlott portékájaként is könnyen begyűjthető Roary Thomas, a gőzmozdony közeli rokona. Állítólag ő is egy másfél éves kisfiú ihletésére készült. David Jenkins, az autóversenyek rajongója kicsiny gyermekével szokta látogatni a leghíresebb futamokat, és közösen szerzett tapasztalataik alapján találta ki Roary-t és mind valahány történetét. Az Ezüst Csík versenypályán zajló versenyautós történetek is kapcsolatban vannak a valósággal, akár Thomaséi (maga a helyszín is két népszerű angol autóversenypálya nevét idézi). Csak az a baj velük, hogy míg Thomast és barátait rendkívül fontos szolgálat teljesítése közben ismerjük meg, szoros kapcsolatban a környezetükkel, az emberek világával, Roary s küzdőtársai számára csak és kizárólag a verseny a fontos. A személyes győzelem, minden más másodlagos. Mondhatni: huszadrangú. Nagy kérdés, számomra legalábbis, hogy mit kezdenek ezzel a – képpel, hanggal, kézbe vehető játékokkal „kiteljesített” – mondandóval a két-négyesztendős gyermekek. Mit az autópályává szűkített valósággal, a versenyautó-garázzsá lefokozott otthonnal, a szerelőkre s futtatókra korlátozott emberi kapcsolatokkal. Éppen elég baj, hogy életünk számos területét a versenyszellem uralja, hogy az ilyen-olyan mérkőzések, tusák győzteseinek tapsolunk, és nem azoknak, akiket erkölcsi vagy szakmai helytállásukért, hangyaszorgalommal összehozott teljesítményükért kellene. Pedig a mai felnőtt társadalom esti meseként még nem is Roary-t nézte…

Mikrobi a ’70-es években elképzelt XXI. század szeretni való hőse

Hanem a Bálint Ágnes által kitalált, Botond-Bolics György által tökéletesített és Mata János által rajzfilmsorozattá rendezett Mikrobit, a háztartási robotot, „aki” – átprogramozva – gyermekfelvigyázóként is kiválóan működik. Szerencsére őkelme is az én kis csaknem háromesztendős unokám kedvencei közé tartozik, alkalmanként még Roary-t is odahagyja a gyermek az 1970-es években hazánkban oly igen népszerű sorozatért, amelynek DVD-változata éppen az ő születési évében, 2012-ben jelent meg a kereskedelemben. A kisfiú mellé telepedve, családtagjai is örömmel nézik Mikrobi kalandjait. Nővérkéje kritikusan is, nem tetszik neki, hogy a nagyobb gyerekek tiszteletlenül bánnak a szeretni való „Robi bácsival”. (Most, hogy mondja, én is belátom, komoly hibája e sorozatnak, hogy – dramaturgiai balfogás következtében, vagy másért –, úgy utasítgatják szegény robotot e történetek kamasz hősei, ahogyan a pasaréti – a Csévi, vagy a Guyon Richárd utcai – párt-elit felnövekvői családjuk háztartási alkalmazottait szokták a 70-es években. Kötelességtudó takarítónőiket, bébiszittereiket…)

Amúgy a melléfogásai ellenére egykor is, ma is népszerű Mikrobi-sorozatról azt is tudni érdemes, hogy ez az első olyan magyar rajzfilm, amelynek a világra jötténél a számítógép is segédkezett. A történetben igen gyakran feltűnő űrrakétát a Központi Fizikai Kutatóintézet fejlesztő részlege jóvoltából egy a maiakhoz nem igazán hasonlítható komputer rajzolta meg. Hogy a sorozat által előrevetített XXI. századi jövő napjainkban egészen másként fest, mint ahogyan azt Mikrobi „gazdái” megjósolták, nem a KFKI számítógép-technikájának a hibája. Nem is e műsor megrendelőié, a Magyar Televízió munkatársaié. És nem is az elfogadóié, akik egyébként, ki tudja, miért, annak idjén nemet mondtak a sorozat folytatására. S azt sem tudom, fájlalnunk kell-e, hogy Mikrobi világa ma is mese a számunkra. Azt a kort, amelyben az édesanyák távirányítással mozgatják a családjukat, semmiképpen ne sirassuk. Azt ellenben, hogy Mikrobihoz hasonló, jólelkű, talpraesett gyermekfelügyelőket nagyítóval is nehéz találni…

2015. január 29.

vissza >>