A bolygóműves Galamb

Mi történt volna az autós világban a magyarok nélkül? – kérdezik a Ford Motor Company munkatársai a magyar forgatócsoport – Mátyássy Áron rendező és két operatőre, Buk Miklós és Győri Márk – kamerái előtt. Majd a voltaképpen maguknak feltett kérdést rögvest meg is válaszolják: Magyar mérnökök játszották a főszerepet abban a technológiában, amit ma ismerünk! A Ford birodalom híres géptervezőjét, Galamb Józsefet bemutató dokumentumfilm, A bolygóműves (amely március 30-án, szombaton 19.30-tól tekinthető meg az M5 műsorán), két helyszíne: Detroit és Makó. Akik az Egyesült Államokban emlékeznek és emlékeztetnek a száz-száztíz esztendővel ezelőtti eseményekre – ipartörténészek, muzeológusok, nagy idők mozgatórugóinak és tanúinak az utódai – ma is figyelemre méltó felismeréseket sorolnak, szinte megállíthatatlanul. És nem is „csak” az autógyártás, a gépipar környékéről. De a szakoktatás, a munkamorál, az összetartó közösség folytonosan mindennapi adományairól is.

Henry Ford, aki forradalmasította a gyáripari termelést, kedvelte a magyarokat, mert szorgalmasak és találékonyak voltak. Amerikai pályatársaiknál jóval képzettebbek is

Az 1881 és 1955 között élt Galamb Józsefnek holtáig szeretett és minden módon segített szülőföldjén vagy ötven évig a nevét sem szabadott kiejteni. Szülővárosában, Makón 1981-ben avathatták fel az első emléktábláját. Világhírre érdemes honfitársunk életútja halálának hatvanadik évfordulója alkalmából lett közbeszéd tárgya Magyarországon. (Erről egyébként a maga lehetőségei szerint a három esztendővel ezelőtt Galamb József munkásságát elismerő Magyar Örökség díj is gondoskodott.)

Ez idő tájt indult útnak az a magyar forgatócsoport is, amelyik az életének nagyobb részét az Egyesült Államokban lepergető „bolygóművest” akarta országnak-világnak bemutatni. (A Galamb József által tervezett bolygóműves sebességváltónak köszönhetően pályatársai csak „bolygóművesként” emlegették a nagyiparos Henry Ford által is a legnagyobb elismeréssel illetett konstruktőrt.)

Mátyássy Áronról legalább tíz-tizenöt éve tudható, hogy az új évezredben jelentkező mozgóképesek egyik legtehetségesebbike. (2009 óta a magyar filmszemlék ítészei is ezt állították róla. Nem véletlenül díjazták kétszeresen is nagyjátékfilmmé igazított Átok című televíziós sorozatát.)

A locsei.net szerzője 2013-ban, 14-ben figyelt fel Mátyássy Áronra. Amikor a Csukás István ifjúsági (?) regénye alapján forgatott ifjúsági (?) tévéfilmjét (címe: Berosált a rezesbanda) a közszolgálati televízió rettentően berosált munkatársai rejtegették előle. Meg az érdeklődők széles köre elől.

A megcsonkított változatot is, lelkesen. (Vagy inkább lelketlenül?)

Ahogyan a külföldi (finn) licence alapján magyar gyártásban készült Aranyéletet titkolgatták tegnap, titkolgatják mostanság. Amikor a 2018-as esztendő legnézettebb hétvégéjét „hozta” az HBO GO-n, akkor is, de a Prime műsorán szombatonként fel-feltűnő produkcióként is. (A külföldön is hatalmas érdeklődéssel követett sorozat kíméletlen kritikája a 2010-es évek Magyarországának. Főszereplői résztvevői, haszonélvezői és áldozatai annak a hálózatnak, amelyről csak azt nem lehet tudni, miben különböznek a politikusai a gengszterektől. Jobbak náluk? Vagy rosszabbak?)

Arról azonban csak az ötven perces Galamb József-portréfilm láttán bizonyosodhattam meg, hogy Mátyássy Áron dokumentumfilmesként is igazán okosan és bátran teljesít. Tisztában van vele, hogy a sokáig méltatlanul elhallgatott bolygóműves Galambról akkor kell a legfontosabb tudnivalókat közreadni, amikor a hétköznapi megtévesztések közhelytengerében öklendező sokaság is okulhat általuk; és azokra kell bízni e fontos ismeretek nyilvánvalóvá tételét, akiket sem idehaza, sem a nagyvilágban nem hiteltelenített a politika.

Sem a közép-európai múlt, jelen és jövendő kényszerítő ereje.

Hát Henry Ford birodalmának múzeumosított maradványain kezdett forgatni Mátyássy Áron, az ottani muzeológusokat kérdezgette, valamint – ha még megtehette – Galamb József magyar munkatársainak, Balogh Károlynak, Kaltenberger Gyulának az utódait.

Így hát független amerikai állampolgárok, felkészült és hiteles szakemberek szavaiból állt össze Galamb József igazsága. Nevezetesen az, hogy hazánk fiának milyen komoly szerepe volt abban, hogy a Ford Motor Company által 1908-ban piacra dobott autó, a Ford T-modell „négy kerékre ültette Amerikát, majd az egész világot”.

Azaz abban, hogy az 500 dollárért megvásárolható, egyszerű, szép és praktikus népautó alapjaiban változtatta meg az átlagemberek életét.

Meg a mezőgazdaságot.

A tömegtermelési módszereket.

(A ma futószalagokként emlegetett gyártósorok ötletének és rendszerének is a Henry Fordnak dolgozó magyarok detroiti irodája volt a szülőszobája – hallható a március 30-án fő műsoridőben megtekinthető portréfilmben. A nagy történetben – természetesen – az első Ford legnagyobb érdemeit is szóba hozzák, elsőként azt, hogy a Galambék tervezőasztalairól felröppenő ötleteket – ha életre valónak tartotta őket – „ellenszélben” is felkarolta.)

A bolygóműves című ötven perc utolsó mondata, persze, a Ford-féle nagyipar maradandó érdemeit „reklámozza”: „az autóipar kiemelte az embereket a sárból és segítette őket eljutni a Holdra”.

Ami e kétségtelenül figyelemre méltó, bölcs mondás előtt elhangzik, a detroiti autóiparnak az élet minden területére kiható, kutatás-fejlesztési eredményeit sorolja: a műszívbillentyűt, a videokamerát, a hidraulikus féket, a hűtőkocsit…

Ám e jelentős eredményeket és elképesztő távlatokat bevilágító felsorolás árnyékában sem felejtkeztek meg a filmesek arról, hogy az emberek többségének az életformáját megváltoztató, Galamb féle szakmai sikerek forrásvidékét is illik felfedniük a nézők előtt.

A szellemi ínségre kárhoztatott kor embere megrendülten és mégis reménykedve fogadja ennek az ötven perces összeállításnak azokat a részeit, amelyek azt a világszínvonalú oktatási rendszert mutatják be, amelynek a keretei közt a tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején Magyarországon a műszaki – mérnöki – felsőoktatás működött. Amelynek természetes tartozéka volt, hogy a diákok a tanulmányi idő alatt szakmai gyakorlatot is végezzenek, jeles iparvállalatok termelőmunkájában részt vegyenek. Hogy az arra érdemes növendékek külhoni tanulmányútjait ösztöndíjakkal segítsék, a szegénysorú tehetségesek fiatalok boldogulását oktatóik személyes felelősségükkel felügyeljék.

Galamb József képzettebb volt, amikor Amerikába érkezett – mondja A bolygóműves narrátora –, mint Ford, aki tizenhat évesen fejezte be a tanulmányait. No igen, mert a nyolcgyermekes ír bevándorló gyermeke csak magára számíthatott.

A hétgyermekes makói földműves fiát viszont mindenki támogatta, aki képességeivel szembesült. A testvére, a tanárai, a munkaadói... Még a katonai felettesei is, kötelező reguláris szolgálata idején.

Hogy ma is megtörténhetne vele ez a csoda mifelénk? Nem tudom. Az eredendő tehetségre s az erkölcsi tisztaságra oly’ igen kevesen ügyelnek mostanában!

Talán lesz majd a nézők között olyan is, aki a Galamb Józsefről készített portréfilm láttán korunk tehetséges, szorgalmas és tisztességes fiataljait is meg szeretné ismerni?

Méghozzá – idehaza?

2019. március 26.

vissza >>