Akció-kalandfilm nagypénteken

Hatvan évvel ezelőtt a mozit akarták megmenteni Ben Hur mozgóképesített történetével. Ma a televíziót. Az 1959-ben William Wyler által rendezett szuperprodukció mesterien teljesítette a reá bízott feladatot: tizenegy Oscar-díjával, látványosan izgalmas jeleneteivel és vonzó karaktereivel visszahódította a televízió kedvéért a filmszínházakat hűtlenül elhagyó tömegeket. Ma, amikor egyre nagyobb gondot jelent, hogy miként lehetne a televízió közelébe visszaterelni a „doboztól” egyre inkább idegenkedő sokadalmat, megint csak Ben Hurral próbálkoznak a médiamogulok. De nem az ’59-es „technikolor csodával”, hanem annak 2016-os felújításával, legalábbis mifelénk. A kazah-orosz Timur Bekmambetov rendezését ajánlja nézői figyelmébe április 19-én, nagypénteki fő műsorként a TV2, miközben – a Duna World kivételével, ahol 21.10-től Ferenc pápa római keresztútja lesz látható – a többi közszolgálati adó sem szolgál a húsvéti ünnepkörhöz illő tévéprogramokkal. Hogy hány hűséges nézőt hoz a kereskedelmi televízióként elkönyvelt TV2-nek ez a harmadik évezredbeli Ben Hur, nem tudom. Ám azt igen, hogy az angol-görög akció-kalandfilmként megjelölt 112 perc láttán az 59-es Ben Hurt igen sokan fogják keresni. Videó-kölcsönzőkben, interneten, kalózkiadványokon…

A 2016-os Ben Hur film láttán nem lehet nem visszasírni a Wyler által rendezett produkciónak azt a nagy ötletét, hogy a közel négy órás moziban Jézus arcát sohasem látni, hangját egyszer sem hallani. Minden néző a maga Názáretijét láthatja, hallhatja a megtérés csodás pillanatait megidéző jelenetekben

Kevesen tudják, hogy Ben Hur nem 1959-ben lett „filmsztár”, hanem jóval korábban.

Azt még kevesebben, hogy mind az 1907-es, mind az 1926-os feldolgozásnak megvolt a maga filmtörténeti jelentősége. A legelső mozgóképesített Ben Hur óta egyértelműek a szerzői jogok a film világában is; a második Ben Hur – amely az addigi filmtörténet legnagyobb kasszasikere volt – a mozi szinte korlátlan üzleti lehetőségeit tudatosította az emberekben. Gyártókban, vállalkozókban, művészekben egyaránt.

Az 59-es produkció, azon túl, hogy a mozi fényes jövőjét vetítette az aggodalmaskodók egére, azt is tanúsította, méghozzá ország-világ előtt, hogy az embereket nem csak a harccal, hősiességgel, versengéssel, hatalmi tébollyal, szerelmi szenvedéllyel telített mozgóképmesék vonzzák, millió-szám, de a hittel, jósággal, megbocsátással „veszkődő” filmtörténetek is érdeklik. El is bűvölik.

A 2016-os Ben Hur – amelynek a forgatókönyvét Lew Wallace híres regényének erőteljes „átigazításával” Keith Clarke és John Ridley kalapálta össze – az eredeti történet újszövetségi utalásaival inkább csak érintőlegesen foglalkozik. És azt a kort sem próbálja a rendező hitelt érdemlően megjeleníteni, melyben hőseinek – a valóban élt történelmi személyeknek és az olyan tipikus karakterekként megformált írói kitalációknak, mint amilyen a Jack Huston által alakított Júda, vagy a Toby Kebbel által megszemélyesített Messala lehetett – élniük és halniuk kellett.

Gyaníthatóan a saját gyermek- és ifjúkorából hozott hatalmi viszonyokat óhajtotta közszemlére tenni a film rendezője, s ehhez alkalmasabb „hívó szót” Ben Hur nevénél nem talált.

A szovjet birodalom alattvalójaként megismert lázadókat, hősöket és anti-hősöket hitelesen állítja elénk az 1961-ben pártépítő édesanya és a nyugat-kazahsztáni energiagazdálkodás felelős vezetőjeként tevékenykedő édesapa fiaként Kazahsztánban született Timur Bekmambetov. A néző meg – a rendező által megfontoltan toborzott stáb serény és következetes munkájának köszönhetően – olykor még azt is feledi, hogy az eredeti történet szerint mindahányan a kétezer esztendővel ezelőtti Jeruzsálemben tartózkodnak.

Nem Bekmambetov az első, aki a római birodalom alattvalóinak a sorsát a szovjet birodalom alattvalóinak a sorsával veti össze.

(Mellesleg szólván, a kelet-közép-európai halandó számára a Wyler által rendezett Ben Hur is számos alkalommal a történelmi-társadalmi párhuzamok felállítását sugallta. Sugallja ma is. Nem véletlenül tiltották e film magyarországi forgalmazását az 1990-es rendszerváltoztató fordulóig!)

A szülőföldjén is, Amerikában is foglalkoztatott Bekmambetov csak abban téved, hogy kazahsztáni élményvilágát – Ben Hur ürügyén – azokkal is el tudja fogadtatni, akiknek a kötelezővé tett ateizmus éveiben is az Újszövetség volt az esti olvasmányuk. Hozzájuk ugyanis – nagypénteken! – a sokak által hatásvadásznak tartott és ezeregy szakmai hibával éktelenkedő, 59-es Ben Hur mégis csak közelebb áll…

2019. április 16.

vissza >>