Gyerekek, felnőttek – vice versa

Május elsején – a tavasz, Munkás Szent József, valamint a nemzetközi munkásmozgalom ünnepén – mindenki számára szívderítő tévéműsorral szolgál a TV2. A szerdán 11.35-től megtekinthető, méltán világhírű magyar produkció, a Keménykalap és krumpliorr ugyanis azt mutatja be, hogy miként hozhatják rendbe a gyerekek, amit a felnőttek elrontanak. A Csukás István elbeszélése alapján forgatott televíziós sorozat az 1970-es években is világszám volt, akár a film közreműködői által a történet befejező akkordjaként összehozott Hörömpő Cirkusz előadása. A négy részes tévésorozatból – közkívánatra – összevágott mozifilmre jó ideje váltakozó szerencsével vadásznak az emberek. A hétévesek csakúgy, mint a kilencvenkilenc esztendősek. Mindazok, akik az igazán jó – azaz mulatságosan igazmondó – mozgóképes vígjátékokat kedvelik.

Az 1970-es, 80-as évek magyar gyermekfilm-sztárjaként Kovács Krisztiánért és Berkes Gáborért szokás ma is rajongani. Pedig – miként azt a Keménykalap és krumpliorr című tévésorozat mozifilmváltozata is tanúsítja – játszótársaik is kitettek magukért! Név szerint: Gruber István, Hamar Pál, Szűcs Gábor…

A rendszerváltó évek után azért lett száműzött a Bácskai Lauró István által rendezett és Alfonzó által fergetegesen fölpörgetett Keménykalap és krumpliorr, mert néhány nagyokos odafönt azt állította róla, hogy az „átkos” ifjúsági mozgalmát, az úttörősködést népszerűsíti. (Meg talán a miatt, hogy az alapmű szerzője, Csukás István – miként a 60-as, 70-es, 80-as években – a nagy igazodások idején is független maradt. Semmibe nem lépett bele, továbbra is tiszta talppal járta a saját útjait. Tiszta fejjel is…)

Aki e nevezetes produkciót látta, Csukás István regényét valaha is lapozgatta, régebben is tudta, ma is tudhatja, hogy e történet ifjú hőseit, a Vadliba őrs tagjait nem a Magyar Úttörő Szövetség által a kommunista ideológiai nevelés érdekében folytonosan átigazított 12 pont mozgatta.

Kalandjaik során ezek a gyerekek nem a vörös nyakkendő becsületét védték, ahogyan azt a 2. pont nékik megszabta, hanem a természetet, miként azt a 10. pont tanácsolta.

Az igazmondás követelményét – igaz –, napi szükségleteiknek megfelelően értelmezték.

Az 5. pont posztulátumát azonban – „Az úttörő, ahol tud, segít” – szívük sugalmazása szerint teljesítették. Péterkének becézett, beteg leánypajtásukat minden áron fel szerették volna vidítani; a Keménykalap és krumpliorr összes élménye s megpróbáltatása e kislány betegágyától indul el a boldog végkifejlet felé.

És van-e ennél fontosabb tudnivaló, pont és parancs gyermeknek, felnőttnek, úttörőnek, cserkésznek, párttagnak és pártonkívülinek, mint az, hogy szenvedő, nélkülöző, magára hagyott pajtásainknak, felebarátainknak muszáj segíteni?

A mozgóképesített Keménykalap ezt a tudnivalót (parancsot) népszerűsíti negyvenöt éve. Nem a négyrészes tévésorozat és a belőle készített, százperces mozifilm hibája, hogy a segítőkészséget még mindig olyan kevesen tartják a maguk számára is kötelező érvényűnek.

Bácskai Lauró István erősen ügyelt rá, hogy kortalanul korszerű történetet láthassanak a nézők Keménykalap és krumpliorr cím alatt. Az általa – és remek operatőrei: Aldobolyi Nagy György és Ráday Mihály által – megjelenített főváros is könnyen, gyorsan „azonosítható” a mai Budapesttel, miként a lakói, egytől egyig:

Sietős szülők, a nyári vakáció első napjaiban szabadjára engedett gyerekek…

Szigorú parkőr (Bánhidi László a tőle megszokott bánhidis fogásokkal személyesíti meg)…

A jól-értesültség csapdájában veszkődő plakátragasztó (Szilágyi István Lópici Gáspárját – noha ritkán tűnik fel e filmben, és, ha mégis, csak pár percig látható – képtelenség elfelejteni)…

A negyven év fölötti tévénézők számára a Ráday Imre által alakított, mindenkit minden élethelyzetben diagnosztizáló gyermekorvos is régi ismerős…

De még az elátkozott fagylaltost, az Alfonzóval eggyé olvasztott Bagamérit is azonosítani lehet a mindenkori különcökkel! A mókázás tegnapi, mai, holnapi klasszikusaival bizonyosan…

Egy szó, mint száz: a Keménykalap és krumpliorr minden hőse és anti-hőse ismerőse a 21. század emberének is.

Felnőtteinek többsége gyarló (szerepjátszó, önimádó, pénzsóvár, hamiskodó)…

A kiskorúak ellenben – a mesterien idomított kivételektől eltekintve – még tudják (sejtik?), hogy a teremtett világ mindennél többet ér. Hogy lakóiért – két és négylábúakért – kockázatos kalandokat is vállalni kell! (Pláne, ha az értük folytatott, sikeres küzdelmet rendesen meg is fizetik! Vagy ettől függetlenül is?)

A Keménykalap és krumpliorr – természetesen – a leleményesen megszerkesztett és kivitelezett mókaförgeteg közepette sem felejtkezett meg arról, hogy a két korcsoport és életfelfogás közti átmenetet is érdemes megmutatnia.

A gyermeki lélekkel megáldott felnőtteket.

A szűcsöt, aki – napi munkáját megunva –, távcsövén át a Gellérthegyen virító hortenziabokorban gyönyörködik, általa vigasztalódik…

És Leopoldot, a régi Városliget bohócát (a – mint mondják – nagyapának is kiváló Páger Antal tündököl e szerepben), aki a gyermeknépet a lehető legképtelenebb helyzetekben is bátorítja. Meg is nyugtatja!

Tanítgatja!

Méghozzá mi mindenre, édes Istenem! A nézőközönség, hallgatóság meghódításának módszereire, bohóctréfák kivitelezésére, türelemre… Az udvarias (és nem a megalázó!) visszavágás tudományára is!

Milyen nagy kár, mekkora veszteség, hogy ez a Leopold, meg az ő városligeti tudástára, értékrendje – a Keménykalap és krumpliorr „örökzöldjeivel” ellentétben – hiánycikk a mai Budapesten!

2019. április 30.

vissza >>