A megszállottakat is lehet kedvelni?

Megszállottakkal vagyunk körülvéve. A huszadik században főleg azokat a nagyhatalmú fanatikusokat szemlélhettük, és napjainkban is azokat tanulmányozhatjuk, olykor egészen közelről, akik mások pénzéből állítják fel – méghozzá a saját telkükön, vagy a szülőfalujukban – magánhóbortjuk emlékművét. Werner Herzog Fitzcarraldo című rendezése, mely június 7-én, pénteken 23.15-től lesz látható a Duna Televízióban, ezeknél jóval rokonszenvesebb és szórakoztatóbb megszállottat állít elénk. Olyan vállalkozót, aki a zenedrámáknak és a világhírű operaénekesnek, Enrico Carusónak a rajongó híve. Nagy álma, hogy „kaucsukbáróként” szerzett jövedelméből a dzsungel mélyén olyan operaházat építsen, amelyben a nagy énekes is szívesen színre lép.

Werner Herzog, a német filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer, vágó, valamint a híresen hírhedt német színész, Klaus Kinski is jól tudta, hogy együtt olyasmire is képesek, ami mindkettőjüket felülmúlja. Ezt a felismerésüket az 1982-es Fitzcarraldo című filmmel is tanúsították

A Werner Herzog által írt Fitzcarraldo-forgatókönyvhöz állítólag a valóságban is megesett történet szolgáltatta az alapanyagot. Ami a Peruban forgatott német film ismeretében bizonyosan állítható: Dél-Amerikában száz, száztíz évvel ezelőtt a kaucsukfa nedvének kitermelése révén elképesztően nagy vagyonokra lehetett szert tenni; s hogy Caruso számos alkalommal fellépett Dél-Amerikában. Lemezei arrafelé is a legkülönbözőbb etnikai s társadalmi rétegeket bűvölték el.

A Fitzcarraldo 1982-es bemutatója után sokan találgatták, az űrverseny és a személyi számítógép iránti, globális figyelem éveiben miért éppen ennél a történetnél cövekelt le Herzog.

Talán, mert arra akarta a mozik népét figyelmeztetni, hogy a tudományos, az ipari, a technikai fejlődés új távlatai sem feledtethetik, hogy igazi csodákra csak az ember akaratereje, valóban jelentős (művészi) teljesítmények iránti lelkesedése képes?

Herzog utólag is gyakran nyilatkozott róla (játékfilmjének e heti televíziós bemutatója után megtekinthető, Legkedvesebb ellenségem című dokumentumfilmjében is megteszi), hogy milyen irdatlan nehézségek árán forgatták a Fitzcarraldót. Az évszázad esői áztatták őket, Peru legveszélyesebb folyósodrásaiban kellett akciózgatniuk; a címszerepet játszó Klaus Kinski a tőle megszokottnál is hevesebben indulatoskodott…

A megszállottságról forgatott nagyfilm azonban – a megszállottaknak bátran nevezhető közreműködőknek köszönhetően – mégis világra jött.

Hatott is, rendesen.

Hatni fog a televíziós bemutató jóvoltából is, azt hiszem. Beszélni fognak róla, emlékezetükben őrzik az emberek.

A 2019-es közfelfogás – szerintem – „csak” azt vetheti a rendező szemére, miért nem komponálta bele a diadalmas záróképbe azt a több száz indiánt, akiknek a segítsége nélkül a különös megszállott, Fitzcarraldo a nagy mutatványt – soktonnás gőzhajójának a hegy ormán való átnavigálását – legmerészebb álmaiban sem tudta volna bevégezni.

2019. június 4.

vissza >>