A kisbetűs viszkis meg a nagybetűs

Kitalált történet, valós alappal – ezt állítják a TV2-őn június 16-án, vasárnap 18.55-től megtekinthető A V(v)iszkis című magyar filmről, akik szívesen felednék, feledtetnék, hogy korrajz is e produkció, nem „csak” Budapesten pörgő akciós mozi. Az Antal Nimród által írt és rendezett 126 percnek ugyanis szinte minden jelenete azt tükrözi, mi mindent válthat ki az emberekből a felismerés: rendszerváltás ide, polgári demokrácia oda, mifelénk, Kelet-Közép-Európában társadalmi egyenlőtlenség az osztályrésze a kis- és nagybetűsöknek egyaránt. Kinek így, kinek úgy, bűnökkel és bűnözőkkel körülvéve.

Ambrus Attiláról, A V(v)iszkis című film „ötletadójáról” még ma is több kép található az interneten, mint az őt megszemélyesítő Szalay Bencéről, aki tapasztalatlanul, másodéves főiskolásként is hitelesen hozta a bankrabló figuráját Antal Nimród filmjében

Az első tizennyolc évét az Angyalok Városában megélő Antal Nimród más szemmel látta a rendszer(?)váltó Magyarországot, amikor az 1990-es évek elején szülei szülőföldjére haza(!)költözött, mint azok, akik eszmélésük első perceitől kezdve a szovjet gyarmatbirodalom hazugságövezetében tengődtek. Látszategyenlőség rabságában, elcsépelten hamis ideológiák béklyójába verve.

A változások lázában fortyogó, hazai sokaság láttán, Antal Nimród igen hamar felismerte azt a kórt, amelyet az itt felnőtt és kiteljesedett nagyokosok sem igen vettek észre: a hirtelen támadt (ál)szabadság a társadalmi egyenlőtlenség poklát teszi elérhetővé!

Nem a polgári demokráciát, az esélyegyenlőséget, a szellemi, az erkölcsi és tisztes anyagi gyarapodást!

Hogy a szocialista szektorban erősen ajánlott, és pártirányítással könnyen, gyorsan ki is tanulható „Aki bírja, marja!” életelv birtokolta e vidéken a hatalmat a kilencvenes években is!

(Gyakorolja ma is.)

A messziről jött fiatalember ezt akarta megmutatni.

Filmrendezőként: mindenki számára érthető s élvezhető játékfilmekkel. Olyan mozikkal, amelyeknek „csak” a tempójuk amerikai. A történetük, a karaktereik, de a mondandójuk is a Föld legtöbb pontján ismerős, tehát számos helyen befogadható.

A budapesti helyszínek (a pesti metró a 2003-as Kontrollban, a fővárosi bankok, postahivatalok, utazási irodák a 2017-es A Viszkisben) dermesztően hatásos figyelmeztetések: nekünk, magyaroknak tán érdemes volna határozottabban ráhangolódni Antal Nimród mozgóképes példabeszédeire, hogy meglássuk végre, mi mindent puskázunk (puskáztunk?) el a sors által tálcán kínált nagy lehetőség éveiben…

Amikor A Viszkis a hazai mozikban megjelent, Antal Nimród forgatókönyvíró-rendezőként hideget, meleget is kapott a fejére. A legvadabb vád az volt ellene, hogy a bűnözőket glorifikálja, a bűnözést népszerűsíti.

Mi tagadás – „elegendő harc, hogy a multat be kell vallani” – első nekifutásra a locsei.net szerzője is dohogott, amikor kis hazánkban az Ambrus Attila jó hírét keltő film volt az általános beszédtéma.

Aztán, amikor a mesterien összehozott 126 percet megismertem, többször is végignéztem, rá kellett döbbennem, hogy ez a 2017-es produkció valójában nem is a Csikszentléleken, 1967-ben született félárva fiút állítja reflektorfénybe, hanem – tettei árnyékában – a kilencvenes évek kelet-közép-európai valóságát.

Ahol az éhes gyermeket – mert a búzalisztből készített, kovásztalan kerek kenyeret, a konszekrálás előtti ostyát megette – egyszer s mindenkorra kitiltják Isten házából. A templomból…

Ahol a javítóintézetek, munkatáborok nem jobbítják, csak rontják a rossz útra tévedő fiatalok esélyeit; szinte reménytelen, hogy valaha is jó útra térjenek…

Ahol az állampolgárságért folyamodó, határon túli magyarok közül nem is egy csak az illetékes főhivatalnokok lefizetése árán kapja meg a hőn áhított papírokat…

Ahol egyes nagypolgári családok leánykái csak komoly anyagi áldozatok árán hódíthatók meg…

Tisztességes úton megszerezhető, komoly anyagi bevételről pedig, a kisbetűsöknek álmodozni sem érdemes…

A Viszkis című filmnek a jelentős részét a hol kis-, hol nagy kezdőbetűvel irt (v)Viszkisnek az akciósorozata tölti meg.

A fennmaradó hányadot a rendőrségi kihallgatások. Amikor a Schneider Zoltán által megszemélyesített nyomozó – felettébb ingerlő módszereit váltogatva – próbálja rekonstruálni a V(v)iszkisnek mintegy száznegyven millió forintot fialó valóságot.

Miközben kettejük – igen-igen jól megírt és előadott – párbeszédét hallgatom, nem tudom nem elhallgattatni magamban azt a kérdést, vajon az államháztartásból oly igen gyakran eltűnő száznegyvenmilliókat milyen párbeszédek segítségével lehetne kibeszélni?

És, mert e kérdésre, jól tudom, senkitől nem várható felelet napjainkban sem, a film szinte észrevétlen, valójában mégis sokatmondó kisjeleneteivel vigasztalódom.

Az utolsó bankrablás során földre fektetett, ősz hajú, öreg portás merész mozdulatát idézem magam elé, ahogyan a zsebéből óvatosan elővett (pót?)kulccsal a pénzintézet bejáratát – miközben fegyvert szegeznek rá – bezárja. Ha ő nincs, a rendőrök talán sohasem tudták volna sem az igazi, sem a filmbéli rablókat elkapni…

Antal Nimród munkájának másik (számomra) feledhetetlenül beszédes képsora akár a film nyitányának is tekinthető: a fülénél fogva faluvégi kicsi otthonához hazaráncigált gyermeket a (Pogány Judit által megjelenített) nagyanyja fogadja. Szótlanul hallgatja a reverendás igazságevő dörgedelmeit, majd, mintha a fekete vészmadár ott se volna, mosolyogva kérdi a gyermeket: Éhes vagy? Mit ennél?

No, igen, rablók és bűnüldözők kenőpénzzel munkára bírható hivatalnokok most is élnek mifelénk. Másutt is, úgy hiszem. De talán bátor és kötelességtudó emberek, a megtévedt, éhes gyermekeket szeretettel fogadó nagyszülők is, ezerszám. Mondják, az immár csak A Viszkis modelljeként számon tartott Ambrus Attila is boldog családapa…

Lehet, hogy egyszer a mostaninál jobb világban élhetünk?

A Viszkis című filmből – ha az általa felrajzolt korrajz fő vonalai nem is ezt mutatják – talán, talán ez is kiolvasható?

2019. június 12.

vissza >>