Régi idők mozija

Amióta 1914-ben, Kolozsváron forgatott némafilmjét, A toloncot – a pusztulástól szinte az utolsó pillanatban megmentve –, a hazai mozikban bemutatták, szülőhazájában is népszerű a Hollywoodban világhírűvé lett Kertész Mihály. A Casablancával, legeslegismertebb rendezésével egy évben, 1940-ben készült filmjét azonban, a Santa Fe ösvényt aligha csupán emiatt tűzi műsorára a Duna Televízió két egymás követő napon, február 7-én, szombaton 20.55 órai kezdettel, és 8-án, vasárnap 23.20-kor.

Az amerikai polgárháború „előestéjén” játszódó történelmi kalandfilmet, amely a társadalmi-politikai feszültségeknek kiszolgáltatott egyének tökéletes létbizonytalanságát ábrázolja, rendezője alighanem a korabeli jelennek szánta

Korábban azt nem értettem, hogy az erkölcsi helytállás és nem a fegyveres összetűzések hőseit ünneplő Casablanca árnyékában mit akart Kertész Mihály-Michael Curtiz az amerikai polgárháború „előestéjén” játszódó Santa Fe-filmmel nézőinek a tudtára adni. Mostanában viszont azt nem láttam át, miért éppen ezt a produkcióját sztárolják a magyarországi köztelevíziók, miközben a filmtörténet klasszikusaként elkönyvelt mester annyi más munkáját is szívesen fogadnánk az egyre inkább a végelgyengülés kórképét felmutató, hazai mozgóképes vállalkozásoktól! Mondjuk, az „iskolateremtő” kalózfilmet, a Blood kapitányt, amely a 26 éves Errol Flynnt a világsztárok közé (vagy inkább fölé?) emelte; vagy a Hét tenger ördögét, a hollywoodi történelmi kalandfilmek mintadarabját; vagy A villamosszék felé című gengszterballadát, a gazemberekről szóló filmes mesék alaptípusát… Hetvenöt-nyolcvan év távlatából is izgalmas, szórakoztató, sőt tanulságos mozgóképesített történet mindahány. Egytől egyig azt az időt idézik, amikor még a néző kegyeit keresték a filmesek, nem a nagy üzletet. (Ami egyébként, dollármilliókkal számolva, Kertész Mihályéknak rendszerint össze is jött.) Aztán, ahogyan utána lapozgattam, hol is van az a Santa Fe, mi történ arrafelé az 1850-es években, ki volt valójában az a veszettül jóképű Errol Flynn által megszemélyesített J. E. B. Stuart, kit kadéttársai szépségnek csúfoltak, és ki a Ronald Reagan által megformált George Custer, az örökös „második helyezett”? Mit keres a bölcs főparancsnok, Robert E. Lee a nem csupán a film kedvéért kitalált, de a valóságban is létezett West Point-i katonai akadémián – szép fokozatosan rájöttem, hogy ez a legapróbb részletekig hiteles, csipkés-csókos romantikával édesített történelmi kalandfilm nem más, mint egy nagyon ügyesen, szórakoztatóan, ugyanakkor igazán megnyerően előadott példabeszéd, az 1940-es esztendő amerikai lakosságának címezve. Nem csak az 1854-es esztendőről szól, nem is csak a Kansas-Nebraska néven elhíresült törvényről, és annak mind valahány közvetlen következményéről. Hanem arról, hogy hét-nyolc évtizeddel korábban mily gyanútlanul sétáltak bele az emberek, mondhatni, össztársadalmilag, az amerikai történelem legnagyobb áldozatokat követelő háborújába. Hogy az igazán föl nem mért helyi csetepatékból, személyes sérelmekből, kritikátlanul hagyott szólamokból, szenvedélyekből és érdekszövevényekből miként bontakozott ki Észak és Dél ellentéte, melynek voltaképpen az államok mindenegyes lakója a vesztese lett, függetlenül attól, hogy fehér volt, vagy fekete, nagy- vagy kisbirtokos, győztes csaták hőse, vagy vesztésre álló küzdelmek áldozata.

Az Errol Flynn által megszemélyesített, fess kadét eredetije, Stuart, „a konföderáció lovagja” mindössze harmincegy évet élt. A katonai akadémián megszeretett főparancsnoka (kivel egyébként, miként a filmben, a valóságban is együtt vívták meg az eszelős John Brown által elfoglalt Harpers Ferry-beli fegyverraktárért folytatott küzdelmet), a konföderáció tábornoka, Robert E. Lee, amúgy minden hadakozás elvi ellenzője, előidézője lett a hatalmas polgárháborús veszteségeknek. A harcok végén, a megadást jelző fehér zászlót „tegnapi” kis növendékének, a filmben Ronald Reagan által alakított George Custernek, az amerikai történelem egyik legvitatottabb alakjának kellett személyesen átadnia. A megszállott prófétaként, Bibliával a kezében öldöklő John Brown akasztása – Kertész Mihály filmjében – figyelemreméltó társadalmi esemény. Aki teheti, a menyasszonyát is magával viszi. Attól tartok, az lehetett a valóságban is. És a látványos kivégzés után kitört a százezrek életét követelő polgárháború.

1940-ben, amikor az élet iskoláját a világháborús-kommünös-trianonos Kelet-Közép-Európában kijáró Kertész Mihálynak ezt a filmjét bemutatták, az Amerikai Egyesült Államok a látszatok világpolitikáját gyakorolta. Hangsúlyozottan elhatárolódott a háborúba ájult Európától és Ázsiától, de hadianyag-utánpótlással, élelmiszerszállítmányokkal segítette Nagy-Britanniát, Kínát és a Szovjetuniót. (Ma már tudjuk, Michael Curtiz tán akkor is tudta, hogy nagy titokban bizonyos amerikai tőkéscsoportok a hitleri Németországot is segítették.) Egy esztendő múltán a Pearl Harbor elleni támadás döbbentette rá az Amerikai Egyesült Államokat, hogy a látszatokra épített világpolitikájuk megbukott. A lakosság feltétlen bizalma is léket kapott, nagyobbat, mint valaha. A Santa Fe ösvény című filmet levették a mozik műsoráról, Oscar-díjakkal a Casablancát halmozták el. Abban ugyanis feltűnik egy férfi (Humphrey Bogart jeleníti meg), aki elveit, könnyed életstílusát és személyes boldogságát feladva mond nemet a háborúra. Minden háborúra. A Santa Fe hősei közül ezt a szót senki sem ismeri; hányódnak-vetődnek, ide, oda. Mint Santa Fétől messzire eső, más vidékek polgárai. Ne bánjuk, hogy február első hetében ez a film van műsoron!

J. E. B. Stuart (1833-1864)

George Custer (1839-1876)

Robert E. Lee (1807-1876)

2015. február 3.

vissza >>