És holnap miben reménykedjünk?

Online zaklatásba forduló szerelmi történetként hirdetik azt az új magyar filmet, amely mellbevágó címmel (Remélem legközelebb sikerül meghalnod) fut szeptember 27-én, pénteken este a magyarországi HBO műsorán. Pedig jóval több annál: pontos látlelet a magyar társadalomról. A holnapiról is, nem „csak” a mostaniról! Egyébként e 2018-ban forgatott kilencvenhat perc láttán sok mindent érdemes megjegyezni; mindenekelőtt a film rendezőjének a nevét. Mert a 2003 óta szinte megállás nélkül író, rendező, vágó Schwechtje Mihálytól eddig is sok fontos mozgóképsort láthattunk (volna), s eztán is sokatmondó filmeket várhatunk tőle!

A többek által cyber-románcként – számítógép segítségével, azaz kibernetikailag összehozott érzelmes kalandként – fogadott történetnek a főszereplője, Herr Szilvia a budapesti Vörösmarty Gimnázium 16 éves tanulójaként játszotta el a lilahajú lány szerepét. Azóta leérettségizett, és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen felvételizett. Jelenleg édes dolgok közt sürgölődik: cukrászatot tanul. És jövőre ismét jelentkezik a Színművészetire…

A Schwechtje Mihály által kitalált és megrendezett középiskolának olyan a légköre, mint a felnőtt közösségeké: kegyetlen versengés fordítja egymással szembe, vagy köti össze a diákokat.

Az egymással vetélkedő, vagy egymással alkalmilag szövetkező fiúk, lányok számára semmi sem drága, ha a másikat kell megalázni. Arra, aki tegnap még a szövetségese, a kedvese, vagy készséges csicskása volt, bárki bármikor rátapos.

A tanulmányi előmenetel, a tudás mit se számít, a jövő sem igazán érdekli őket. Amennyit a világháló megenged és megmutat, fontosnak csak annyit tartanak a hormonviharaikkal (is) magukra maradó fiatalok.

És a világháló, bizony, sok mindent megenged, megmutat. Valójában még a felnőttek – szülők és tanárok – sem mérték föl, mi mindenre képes az interneten működő, hiperhivatkozásokkal összekötött dokumentumok rendszere.

Schwechtje Mihály iskolájában két „kívülállót” fűz be a világháló. Majdhogynem végzetesen. A jóformán minden közösségből – az iskolaiból és a családiból is – lazán kiközösített Petit (akiből Vajda Kristóf formál siratni valóan szánandó figurát) és az örökös szemlélődésre berendezkedő (vagy tán arra is született?) Esztert, a Herr Szilvia által megjelenített, szép, okos és gyanútlan lányt.

Kettejük drámájánál is katasztrofálisabb jelenségre utal a „bennfentesek”, kor- és iskolatársaik reakciója: az a káröröm, az a lelketlen csúfondároskodás, ahogyan pórul járt pajtásaik történetét értelmezik.

Remélem, legközelebb sikerül meghalnod – üzeni az osztálytársnő a világhálón hírbe hozott padtársának.

Úgy tűnik, ez a tizenéves gyorsan megtanulta a könyörtelen mindennapok szinte kötelező tananyagát: a gyengéket, elesetteket, munkaképteleneket, jelentékteleneket, hasznavehetetleneket se szánni, sem segíteni nem szabad. Nem is érdemes. Ha ők eltűnnek, a határozottak, a kemények mindenből többet kapnak…

Hogy ennek az immár a keresztény állam tartópilléreként aposztrofált világnézetnek mi köze van Jézus tanításaihoz, nem tudom. Ám azt egyre bátrabban gyanítom, hogy tudatlanságnak álcázott viszolygásommal nem vagyok egyedül… És addig, míg a hozzám hasonlóan gondolkodók sokaságát megtalálom, Schwechtje Mihály munkáival töltekezem.

A 2008-ban forgatott Hideg Berekkel, amely két tizenéves utcagyerek sanyarú sorsát mutatja be tizenhat percben…

2013-as dokumentumfilmjével (címe: Szabadság szárnyán), amely annak az erdélyi embernek a történetét idézi meg, aki 1971-ben hatodmagával eltérített egy repülőgépet a nagyváradi repülőtérről, majd Bécsig repült vele. Néhány emigrációs év után azonban visszaszökött a szülőföldjére, majd a szamosújvári börtönben tizenkét éven keresztül raboskodott…

Az első nagyjátékfilmjével egy évben forgatott, Aki bújt, aki nem című rövidfilmjével ismerkedem, amely a tőlünk nem is nagyon távoli vidékeken zajló gyerekkereskedelmet mutatja be…

Eztán forgatandó munkája is holnapi reményeimet élteti: Schwechtje Mihály filmterve, amelyet állítólag a hazai Filmalap elutasított, és amely a korrupció pusztító hatását és társadalmi beágyazottságát akarja megjeleníteni, az Eurimages koprodukciós díját kapta meg nemrég Kolozsváron. Hogy húszezer euróból a hétköznapi korrupció minden megnyilvánulási formáját be lehet-e mutatni, nem tudom. De a felmérést el lehet kezdeni…

2019. szeptember 24.

vissza >>