Köntörfalak – köntörfalazás nélkül

Kisiklott sorsok, egymást félreértő emberek tengődnek kis magyar valóságunk köntörfalazással felhúzott falai között: a Köntörfalak című magyar játékfilm október 20-án, vasárnap 23.00 órai kezdettel tekinthető meg az RTL műsorán. Az a nyolcvan perc, amit a forgatókönyvíró-rendező Dyga Zsombor 2008-ban oly’ igen sikeresen összehozott, a mai negyvenesek, ötvenesek életérzését, önértékelési zavarait, erkölcsi összevisszaságát (lehetséges pályatereikkel toldalékolva) jeleníti meg. Az 1974-es évjáratú rendező mozgóképesített kamaradarabjának három hőse van, kik közé, ahogyan ez másokkal és máskor is megesik, hívatlanul állít be a negyedik. E nem várt vendég neve – s ez, bizony, akármilyen bemutatkozási szertartás nélkül is nyilvánvaló – Végzetszerű Elrendelés. A régimódiak általában Vaksorsnak tiulálják őkelmét.

Hogy a Köntörfalak című játékfilm az első perctől az utolsóig képes lekötni, sőt egyre erősebben fel is csigázni a nézők figyelmét (ezt még e produkciót mérsékelt elragadtatással szemlélő kritikusok is elismerik), a Tompos Kátya, Elek Ferenc és Rába Roland által hitelesen hozott, hétköznapi karakternek köszönhető

Az úgynevezett modern világban nehezen boldoguló lány meg a kényszerpályára szorított fiú (a szép, karcsú Tompos Kátya jeleníti meg az egyiket, a „magyarosan” testes Elek Ferenc a másikat) még csak-csak meghallja, talán meg is érti a társaságába keveredő másik ember tétova mondatait.

A nagymenő, a népszerű főszakács (Rába Roland idegesítően hiteles szerepformálása mindenkit meggyőz róla) csak magával van elfoglalva. Meg az italával, a füstölnivalójával, puccos tetőtéri otthonával, hipermodern kibernetikai gépparkjával…

Ez a fickó mindent mindenkinél jobban tud(ni vél), mindenkit lekezel. A másik gondját meg sem hallja, megérteni véletlenül sem akarja…

A köntörfalazás a lételeme. Folyton folyvást mellébeszél, a kibúvások, hamukázások, kertelések, csűrések és csavarások nagymestere.

(Nem is nagyon érteni, pláne napjainkban, a konyhafőnökségnél hogyhogy nem jutott ez a pasas magasabbra…)

Köntörfalakkal védett otthonában azonban – a véletlen elrendelése szerint – egyszer az életben igazat kéne mondania. Nem lenne belőle bukott ember emiatt, kárvallott sem, vagy bárhonnan kisemmizett… Mégis nehezére esik ezt a tőle szerfölött szokatlan magatartást a mélyből előhoznia…

Hogy a többiek főfájásán könnyíthetne általa? Ez a lehetőség föl sem ötlik benne.

Dyga Zsombort autodidakta filmrendezőként jegyzi a magyarországi filmvilág. Ha egyik-másik munkáját díjakkal is jutalmazzák (mondjuk: Fipresci díjjal a Tesót, a legjobb rendezés díjával meg a közönség díjával a Köntörfalat), azon nyomban előhozakodik vele valaki: sosem volt a növendéke a Színművészeti Egyetemnek. Azokat az ismereteket, amelyek a filmrendezéshez elvben (és talán a gyakorlatban is) nélkülözhetetlenek, önképzéssel sajátította el.

Effélét olvasván – miután az értelmetlenül kekeckedő fölvetések nyomán támadt, egészséges felháborodásomat lenyelem – azt igyekszem fölkutatni, a lényeglátó világszemléletet, a valósághű ábrázolásmódot hol tanítják.

Melyik egyetemen? Milyen főiskolán?

Isten házában? Erdei utakon?

Vasúti szerelvényeken? Távolsági autóbuszokon?

Vagy az olyan, hivatástudattal vértezett, éles szeműek, mint amilyen Dyga Zsombor is, maguktól is tudják (sőt, egy évtizeddel ezelőtt is tudták), ha nem akarjuk, hogy a bővített újratermeléssel sokasodó köntörfalazók uralják világunkat, lehetőleg mindenkinek meg kell mutatni – a mozgókép maradék hívének feltétlenül –, hogy az örökös mellébeszélőket is meg lehet buktatni?

Mert, bizony, a Köntörfalak című magyar film ezt is képbe hozza: a köntörfalazásra szakosodók sem sokasodhatnak, gyarapodhatnak időtlen időkig!

2019. október 15.

vissza >>