Különkiadáááás!

Negyvenhat éve hetente egyszer – eleinte szerdánként, majd pedig keddenként – megjelenő televíziós jegyzeteim hagyományát ezúttal szombati különkiadással kell megszakítanom, hogy széles körben hívhassam fel a figyelmet a szerintem kihagyhatatlan televíziós eseményre: a Föld túlsó oldalán, filmesek nemzetközi fórumán pár nappal ezelőtt a legjobb színésznő díjával kitüntetett Gera Marinával december 3-án, a Fogyatékosok világnapján a Duna Televízióban, a Nino bárkája című tévéfilmben is találkozhatunk! Miként az Örök tél című tévéfilmben, amelynek főszereplőjeként New Yorkban a neki ítélt Emmy-díjat Gera Marina átvehette, ebben a hatvan perces produkcióban is az elfogadás, a szeretet erejéről szól a mozgóképes történet. Azt példázza, amit a legtöbb játékfilmes és televíziós produkció, amelyben Gera Marina ez ideig megjelent: „emberségünk csak a másik ember iránti feltétlen figyelem árán teljesedhet ki”.

A forgatókönyvíró Maruszki Balázs által vízre bocsátott, Miklauzic Bence által kormányozott bárkán Gera Marina társaságában Bartsch Kata, Hábermann Lívia, Znamenák István, Cserna Antal és Ficzere Béla is ott hajózik…

Nino, aki egyben-másban a másik „bárkáshoz”, Noéhoz is hasonlatos, hogy csődbe jutott vendéglőjét talpra állíthassa – gyakorlott svindler módjára – fortélyok sorával próbálkozik.

Idővel azonban be kell látnia, a Nagy Trükkösök világában az ő kis csalafintaságai sorra-rendre kudarcba fulladnak. Mentőötletként – egy hónapi próbaidőre – „megváltozott munkaképességű embereket” szerződtet, „palermói pizzériáját” velük igyekszik felvirágoztatni.

Alkalmi alkalmazottai nem rokkantak, nem fogyatékosok. (A produkció hitelességére e tekintetben orvos-szakértő vigyázott!) Nem is bohócok, ahogyan egyikük a történet forrpontján a vendéglős tudomására hozza.

„Csak” sérültek. Beszédben akadályozottak, autisták, mentális megbetegedések kárvallottjai… Ki balesetből, ki betegségből kifolyólag nem képes olyan módon és mértékben elvégezni a reábízott feladatokat, mint kellene…

Ugyanakkor, mint a többségi társadalom tagjainak, nékik is munkából kéne fenntartani magukat. Foglalkoztatási arányuk azonban még ma is meghökkentő, az Európai Unió tagállamai közül – állítólag –Magyarországon jelenleg is a legalacsonyabb. Hazánkban ugyanis egyes törvények inkább rontják, mint segítik munkavállalási esélyeiket. Mifelénk ugyanis – ügyintézőik és a velük foglalkozó szakemberek állítása szerint – sokan nem megmaradt képességeik alapján ítélik meg ezeket az embereket, hanem a saját begyöpösödött előítéleteik szerint.

A filmbéli Nino (megszemélyesítője Znamenák István) is így van ezzel, mígnem – sok mulatságos és képtelen csetepaté után – ráeszmél, mindenkinek jól jön, a tulajnak, a pizzériába betérő, éhes embereknek, a környék lakóinak…, ha a megváltozott munkaképességűeket egytől egyig normális emberként kezelik.

De az MME „pecsétjével” megjelölt egyedeknek is ekként kellene kezelniük önmagukat…

Ennek tudtával, de „másságuk” igazolására is jól hangzó s jól jövedelmező hamukát találnak ki: Nino bárkájának alkalmazottai egy népes olasz família tagjai – ezt kezdik hírelni. Idegenségük a magyarázata téveteg szavaiknak, furcsa mozdulataiknak, modorosságaiknak…

És Nino bárkáján kezdik elfogadni egymást az emberek. Elfogadni, megérteni, megszeretni…

Miközben körülöttük a közöny, a felszínesség, a kommunikációképtelenség uralkodik, ahogyan az a 2014-ben – dél-koreai és francia közreműködőkkel és a világraszóló kitüntetéssel elismert Gera Marinával – forgatott Szabadesés című filmben is látható…

Amikor a november 24.-i örömteli esemény híre a hazai médiában megjelent, senki nem mulasztotta el megjegyezi: a legjobb színésznő Emmy-díját hazahozó Gera Marina sikere „a teljes magyar filmszakma sikere” is.

Ezen igaz állításhoz a locsei.net szerzője csupán egyetlen szót igyekszik feltétlenül hozzáilleszteni: a magyar filmszakma reménye is.

Eshetőség arra, hogy a filmes középnemzedék meg az őket követő, vélük együtt munkálkodó ifjúság a saját dolgaival a nagyszerű elődeiktől tanult, hazai s európai stílus szerint akarjon foglalkozni. Hogy közösségünk kelet-közép-európai gondjait, bajait, emlékeit, örömeit és bánatait, távlatait és kilátástalanságait fogja mozgóképes munkáival ábrázolni, követhetően kibeszélni. S nem is csak azért, mert minden kötődése erre készteti. De azért is, mert – miként a legutóbbi, messziről jött, magas elismerés is tanúsítja, a nagyvilág is ezt várja tőlü(n)k.

2019. november 30.

vissza >>