Fészkes fenevadak, fenekedő emberek

Kacagtatóan okos vígjátékkal örvendezteti meg felnőtt (!) nézőit a FILM MANIA március 6-án, pénteken 19.05-től (és szombaton délelőtt, vasárnap koradélután). A Fészkes fenevadak című amerikai – angol film az eszement gazdagokat teszi nevetségessé és az elszánt állat- és embervédőket népszerűsíti. Méghozzá Monty Python-os nekirugaszkodással: e fergeteges kilencven percnek ugyanis nem „csak” a két férfi főszereplője, de az egyik forgatókönyvírója s a producere is a televíziós humort fenekestül fölforgató, majd meg is újító, világhírű társulat alapító tagja.

Az erőszak iránt a legnagyobb az érdeklődés világszerte – ezt harsogja a gazdagok szolgálatára szegődő közeg. Az állatkert feladata az állatvédelem – hajtogatják a védenceiket féltő állatgondozók a dumagép Adrian (Michael Palin) vezényletével – megállíthatatlanul

A legrangosabb filmdíjak örökös jelöltje, az ausztrál Fred Schepisi igen-igen ért hozzá, hogy korunk aggasztó jelenségeit miként lehet úgynevezett szórakoztató filmek formájában – mulatságosan és mégis tanulságosan – képbe hozni. Az egymást követő nemzedékek összeütközéseit (Túl nagy család)… A tanári munka kötelező penzumokkal feledtetett lényegét, hogy tudniillik a pedagógusok tanítványaik képességeinek kibontására és a valóban fontos tudnivalók elsajátíttatására törekedjenek (Apropó szerelem)…

1997-es produkciójával Schepisi két mára már mifelénk is jócskán ismerős jelenségre hívja fel a figyelmet: az üzletemberek könyörtelenül következetes spekulációira, meg a munka nélkül maradók végzetes szolgálatkészségére.

A Kevin Kline által megszemélyesített nagytőkésnek – mondhatni – pofon egyszerű a módszere: a Föld számos pontján tucatszám vásárolja fel (méghozzá naponta) azokat a szép helyeken fekvő intézményeket, organizációkat, amelyektől – ha az általa előirányzott, húsz százalékos, tőkearányos kamatot nem hozzák – könnyen, gyorsan megszabadul. Lezülleszti, majd leromboltatja őket, és az így nyert, káprázatosan előnyös területeket busás haszonnal adja el.

(A Fészkes fenevadak című filmből megismerhető londoni állatkert helyére például golfpályát akarnak telepíteni… A Kline arcvonásaival két példányban is megjelenő, kíméletlenül találékony üzletembereknél is tehetősebb „ügyfelek” számára…)

A munka nélkül maradó, értelmiségi középnemzedék vakmerően elkeseredett soraiban, persze, mindig találni olyat, aki az efféle csúf kezdeményezéseket készségesen levezényelné. Schepisi mozijában – talán John Cleese forgatókönyvírói közreműködésének köszönhetően? – többet is.

Érző szívű nőt is (Jamie Lee Curtis jeleníti meg) az önmagukból kivetkőző, megjátszós férfiak mellett…

Akikkel a Fészkes fenevadak című film tekervényes története szerint sem a gátlástalan üzletemberek, sem az elkeseredett szolgalelkűek nem számolnak: a munkájukat szívvel, lélekkel végző kisemberek.

Az állatkert alkalmazottai. Állatgondozók, -ápolók, zoo-pedagógusok, állategészségügyi technikusok…

Meg az állatok: rókamanguszták, patagóniai marák, majmok, birkák, pókok…

Hogy munkahelyüket, hazájukat, otthonukat – ezúttal a filmbéli állatkertet – sikerül-e nekik megmenteni, el nem árulhatom.

Csak emberszabású jó példaként sejtetem…

2020. március 3.

vissza >>