Colette

A huszadik század híresen hírhed francia írónőjének, a szerelem örömeit és kínjait bátran kibeszélő Sidonie-Gabrielle Colette-nek az életét mutatja be az az angol-amerikai játékfilm, amely március 29-én, vasárnap 20.00 órától lesz látható az HBO műsorán. A férje által hosszú pórázon tartott fiatalasszonynak a független női lét megteremtése érdekében tett első kísérleteit bemutató 111 perc jelentős részét Magyarországon forgatták. A kétes erkölcsű Párizsból szülőföldjére, egy kis burgundiai faluba oly’ igen szívesen vissza-visszatérő Colette például, az igazán jól felismerhető zebegényi vasútállomásra érkezik. Mondhatni: menetrendszerűen. Számomra – mi tagadás – ezért (is) rokonszenves Wash Westmoreland 2018-as mozija.

A Keira Knightley által megszemélyesített Colette el tudja hitetni velünk, hogy a gyermekkori emlékei közé visszatérő „botrányhős” a természet ölén jobbik énjét lelte meg. A Colette első férjét megszemélyesítő Dominic West pedig azt, hogy ideig-óráig még az elképesztően önző férfiakat is el lehet viselni…

Az 1873 és 1954 között élt Colettet nem igazán méltányolta a világirodalmi köztudat. Legelső könyveit, a férje parancsára írt, és a férfi közismert írói álneve alatt megjelentetett Claudine-regényeket a bulvárra éhes tömegek falták. Saját nevén publikált (remek)műveit viszont az igényes olvasók többsége is elismeréssel elegyített idegenkedéssel fogadta.

Voltak, akik „a férfi-komiszság nyersen zseniális leleplezőjeként” ünnepelték, és voltak, akik válogatott grimbuszai miatt kárhoztatták.

Voltak, akik tisztelettel nyugtázták, hogy Colette hitelesen ábrázolja az ösztönöket és az érzelmeket; hogy hősei képesek túllépni a bevett viselkedési szabályokon, ledönteni a nemiséggel kapcsolatos tilalmakat.

Mások viszont, hogy „szivárványos stíluskészséggel” megírt könyveit közreadhassák, a szerző jóváhagyása nélkül „mellőzték” műveiből „a finom erotikát” és „a párizsi szenzációt” meghaladó részeket…

(Gyergyai Albert a Nyugatban 1927-ben és 1930-ban közreadott írásaiban is háborgott emiatt. Az eredeti „szöveget negyedével megkurtító” szerkesztők után „a szeretet és gondosság nélkül dolgozó” fordítókat is megszégyenítette, mert – többek között – árapály helyett augusztusi szelet írtak; rekedt hang helyett sértődöttet; meghámozza a gyümölcsöt helyett: eloszlatja a gyümölcsöt… Mindezért „más csillagokon… határozott és szigorú fenyítés járna” –, olvasni a kilencvenegynéhány évvel ezelőtti folyóirat lapjain.

Szerb Antal viszont, A világirodalom története című nagy művében – miközben Colette kor- és pályatársait Prousttól Valéry-n és Jean Cocteau-n át Mauriac-ig hatásuknak és érdemeiknek megfelelően ismertette – Colette-t meg sem említette...)

Colette nem a könyvkiadásnak, vagy a könyvkereskedelemnek köszönhetően lett világhírű, hanem a mozgókép jóvoltából. A kilenc Oscar-díjjal jutalmazott, 1958-as Gigi láttán mindenki tudni vélte, kit kell tisztelni Sidonie-Gabrielle Colette-ben. Az eredeti képességeinek kibontakoztatása érdekében mindenre kész embert, aki akkor sem adja föl az életelveit, a terveit, amikor a közvetlen környezete is ezt várná tőle.

Vincente Minelli produkciója ráadásul a még az írónő közreműködésével megfilmesített könyvek emlékét is felidézte.

Majdani filmátiratoknak is utat nyitott.

Az 1958-as Gigi nélkül talán még a közelünkben forgatott, 2018-as életrajzi film sem készült volna el…

Amelynek szerintem (azon túl, hogy a zebegényi vasútállomást képbe hozza) az a legnagyobb érdeme, hogy miközben választott hősének tényleges életrajzi adataihoz következetesen és látványosan ragaszkodik, mindenkit arra bátorít – a hétköznapi halandókat is, nem „csak” az öntörvényűeket, vagy a kivételes tehetségeket –, érdemes vállalniuk önmagukat.

Az olyan fenekestül fölfordult világban, mint amilyenben Colette is küszködött (és, amilyenben a huszonegyedik századi halandó is nyüvekedik), nem biztos, hogy a hivatalos elvárásokhoz eszeveszetten igazodók tapossák ki a többség boldogulásához vezető utakat.

Amikor a természetet, a földet, a földműveseket, a falut a teljes – mondhatni: össznépi – feledésből kell visszahozni (amiként arra a szégyenletes zríket is megélő Colette több művében is vállalkozott), a furcsákra, a rendkívüliekre és a rendhagyókra is érdemes figyelni.

Az életveszélyesen szolgálatkész szabálykövetők mellett…

2020. március 24.

vissza >>