Keleti nyugalom, öreges remények

Éveik és anyagi helyzetük karanténjába zárt, idős emberek a hősei annak a Keleti nyugalom – Marigold Hotel című angol filmnek, amely április 18-án, szombaton 12.45-től tekinthető meg az RTL II műsorán. Igazán jókor érkezik: a COVID – 19 karanténjába zárt idős honfitársaink is tanulmányozhatják általa, mi mindenre alkalmas a szükségállapot. Ráadásul e vidám mozgóképes lecke díszlete a Föld egyik igen érdekes helysége, Jaipur (más írásmóddal: Dzsaipur), a Rózsaszín város, Indiában az első építészek által megtervezett kolónia; 2019 óta az UNESCO kulturális öröksége.

Világszerte tisztelt, szeretett és keresett színészek – például Judi Dench, a Brit Birodalom Hölgye; a boszorkányképző szakiskola átváltozástan tanáraként is, a Downton Abbey nagyasszonyaként is felejthetetlen Maggie Smith… – személyesítik meg azokat az idős embereket, akik otthonuktól távol, „keleti nyugalomban” szeretnék megélni utolsó éveiket. Új szállásukon azonban hiánycikk a nyugalom

John Madden – akit 1998-as Szerelmes Shakespeare című filmje láttán zártunk a szívünkbe – hátat fordított a számos Oscar-díjjal (is) ékített sikernek meg a fiatalokat sztároló filmdivatnak, és figyelmét a saját korosztályára, a hatvan-hetvenévesekre összpontosította. 2011-ben a csalódott, a kiállhatatlan, a sérült öregeket igyekezett – keserédes humorral – „képbe hozni”.

Deborah Moggach regénye(i) alapján olyan történetet sikerült filmre vennie, amelyik az öregségnek szinte minden tartozékát felmutatja.

Hátrányait, előnyeit egyaránt.

Az idő multával szinte mindenkinél megjelenő időskori hóbortokat, bizonytalanságokat, tévhiteket…

Egyre gyámoltalanabbul, vagy egyre rámenősebben terjesztett életbölcsességei(n)ket…

Tétovaságai(n)kat, reményvesztettségei(n)ket…

Bátortalan igyekezetü(n)ket is, hogy az ezer sebből vérző világnak a segítségére (lehessünk), lehessenek…

Madden és leleményesen összeállított csapata (Judi Dench és Maggie Smith mellett Bill Nighy, Tom Wilkinson, Ronald Pickup, Celia Imrie) olyan összképet ad a harmadik évezred első évtizedeiben hetvenkedők (nyolcvanaskodók?) nemzedékéről, amely nem „csak” a nyugat-európai és indiai valóságot tükrözi, de a Föld más pontjain élő öregek hétköznapi problémáit is fel- felvillantja.

Hogy az évtizedeken át megszokott, és meg is szeretett körülmények között sem élni, sem halni nem lehet…

Hogy a magány bénító…

Hogy az öntevékeny idős embereket sokan rühellik; a megújulni kész aggastyánokat és éltes hölgyeket gyakran kifigurázzák…

A hét idős angol egy nagyot mondó újsághirdetésnek bedőlve indul el Indiába, Jaipur felé, a Marigold Hotel irányába.

Az egyik házaspárnak – gyakorlatlanul vállalkozó gyermeküknek köszönhetően – elúszott a nyugdíja.

A kerekesszékhez kötött, rasszista néni „árleszállított” csípőizületi műtétre „vadászik”…

Akinek özvegysége első óráiban az otthonától kellett megválnia (az elköltözött ugyanis a nincstelenséget hagyta rá örökül), igazi otthonra szeretne találni…

Van, aki maharáni szeretne lenni (maharadzsa-feleség), és van, aki egyéjszakás kalandok bajnoka…

A magas rangú hivatalnok, aki a tiszteletére rendezett ünnepséget hagyta ott a kalandos utazás miatt, kamasz kora óta magával hurcolt lelkiismeret-furdalásától szeretne szabadulni…

Kudarcaikat kudarcokkal tetézik, félrelépéseiket ballépésekkel keresztezik.

De végül mindegyikük megtalálja rég elvesztett, vagy tán soha meg sem lelt önmagát.

Nehéz volna megmondani, hogy e „nagy felfedezésben” mekkora a szerepe a film története szerint vállalt, életmentő szükségállapotnak.

Ki-ki a saját karanténos mindennapjaihoz mérheti a feleletet.

És, ha meglelte, talán a Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel című filmet, a 2015-ös folytatást kezdi el keresgélni?

2020. április 14.

vissza >>