Kunkötés

Utoljára 1997-ben lett közbeszéd tárgya minálunk a kun ember, Szörényi Levente Kun Lászlóról írt rockoperája, A kiátkozott tette azzá a Keletről hazánk földjére érkező, s IV. Béla királyunk által befogadott népet. Most őseikre máig büszke kis- és nagykunok mondják el, amit az egykor könnyűlovas hadviseléséről híres, nomád népről feltétlenül tudni érdemes. A Keletről jött emberek című, kétrészes dokumentumfilm, a TISZApART produkciója február 17-én 17.45-kor a Duna World-ön látható, 19-én 15.30-kor a Duna Televízióban.

A székelyderzsi unitárius templom falán megmaradt freskórészlet Szent László király és a kun vitéz birkózását mutatja

A Szentmihályi Szabó Péter Édua és Kun László című történelmi regénye alapján összehozott dalműnek, amikor a Szegedi Szabadtéri Színpadon bemutatták, szinte mindenki a politikai üzenetét kereste. Közrejátszott ebben az a Dörflinger László által rendezett, szokatlan werkfilm is, amelyben régészek, történészek is beszéltek a XIII. századi magyar históriáról. De nem ők tehettek róla, hogy a gyermekként megkoronázott IV. Lászlót megjelenítő színpadi mű alapján – amelyből ezeregy hibája ellenére is ki lehetett következtetni: olyan országban, ahol mindenki csak a saját érdekeit félti, egyedül a káosz kerülhet uralkodói pozícióba – a polgárosodó középrétegek és az úgynevezett testvérpártok közötti megbékélést kezdték el szorgalmazni, sőt, követelni többen is. (A Magyar Narancs kritikusa, miközben A kiátkozottat a betonba taposta, meg is nevezte, szerinte kinek kéne „a kiegyezést hajkurásznia. IV. Orbán Viktornak”, azt állította.) Gyaníthatóan a Farkas György által rendezett dokumentumfilm „aktualitását” is sokan fogják feszegetni-keresni, noha a seregnyi szakember, régész, néprajzkutató, turkológus, nyelvész, Kelet-kutató megszólaltatásával dolgozó összeállítást – ez eléggé nyilvánvaló – nem a napi politika üzenetrögzítőjének szánták. Még amikor a kun őseikre büszke közéleti személyiségeket – például a két karcagi születésű minisztert, Fazekas Sándort és Varga Mihályt ültették a TISZApART kamerái elé, akkor sem.

A nagykun millenniumi emlékmű Karcag város határában IV. Béla király és Kötöny kán találkozását örökíti meg; Györfi Sándor szobrát 2001-ben állították

Más kérdés, hogy ki mit szemelget ki magának abból a kétrészes összeállításból, amely a kunok eredetével, vándorlásával, törzsi szövetségeseikkel, hagyományvilágukkal, századokon át híven őrzött, a magyar nyelvre is termékenyítőleg ható anyanyelvükkel legalább olyan terjedelemben foglalkozik, mint történelmünk viharos századaiban önként, vagy királyi parancsra, esetleg a számukra alkotott törvények szellemében vállalt feladataikkal. Gyakran és szívesen időztek e kétrészes dokumentumfilm szerkesztői Kötöny kán és IV. Béla egyezségénél, amelyet 2001 óta az ugyancsak kun ősökre hivatkozó szobrászművész, Györfi Sándor alkotása idéz a III. évezred kelet-közép-európai népeinek az emlékezetébe. Mint egy fontos keresztútnál, meg-megállnak Szent László királyunknak a kunokkal való tusakodásainál is. (Ezeket a történeteket meg XV. századi erdélyi templomok falfestményei révén juttatják a film készítői az eszünkbe.) Szent László legendája, amely a kun vitéz által elrabolt magyar lány megmentéséért vívott harcról, pogányság és kereszténység küzdelméről (is) regél, a dokumentumfilmben megnyilatkozó kun atyafiakat arra készteti, hogy eleik máig érvényben levő család- és gazdaságpolitikai alaptéziséről számot adjanak. Minél messzebbről hoz a kun magának asszonyt és csődört, annál jobbat tesz a családjának és a gazdaságának – mondják.

A kun vezér és a magyar király egyezségét idézvén, azt bizonygatják, milyen hűséges katonai szövetséges a kun még akkor is, ha a helytállás súlyos áldozatokat követel. (A Radnai havasoknál seregével a magyarok földjére érkező Kötöny és az őt fogadó magyar uralkodó, IV. Béla egyezségét az országló hatalmukat és birtokaikat féltő nagyurak „fúrták meg”, halljuk, akik azt kezdték híresztelni, hogy a befogadott kunok kémek. Ha a tatárok támadnak, a kunok őket fogják segíteni, mondogatták. Amikor pedig, Kijev elestéről értesülvén, az uralkodó, országa háborús haderejének a megerősítése érdekében tízezer kun harcost hadba hívott, a Pest melletti katonai táborban „ismeretlen tettesek” meggyilkolták a vezérüket, Kötönyt. A kunok serege erre, dúlva-fúlva, de a tatárokat messzire kerülve hagyta el táborhelyét, a királyt és az országot. A magyar urak ellenben, három héttel később, még Muhinál is arra játszottak – Rogerius mester, az események hiteles tanúja pontosan tudósítja erről az utókort –, hogy a király csatát veszítsen. Érdekérvényesítő tevékenységüket nélküle, s a romokon akadálytalanul folytathatják – a rettenetes balfékek ezt gondolhatták…)

Nem hibátlan munka ez a kétrészes dokumentumfilm, a Keletről jött emberek. Túl sokszor és feleslegesen ismétli önmagát; olykor kisdedóvókba való fogásokkal próbálja a nézők kegyeit keresni. A hagyománytisztelő demokratákat sértő képsorokkal és kijelentésekkel „sztárolja” a mai Kazahsztánt. Az államot, amelynek diktatórikus rendje (ha ugyan az önkény rendnek nevezhető), múltját és kultúráját megtagadó s kétségbeejtően hivalkodó modernsége – szerintem – minden jó érzésű embert nyugtalanít. (Az összeállításnak olyan résztvevője is van, aki azt hajtogatja, „Kazahsztánnal többet kéne foglalkoznunk”. Mintha közel egy esztendeje nem foglalkoztunk volna éppen eleget a diktátor önéletrajzi kötetével, a gyermekkorát feldolgozó játékfilmmel…) Ám, mindezzel számolva, s egy elszánt vágó alkalmazásában reménykedve, azt kell mondanom, érdekes és tanulságos történelmi leckét kap az, aki a Keletről jött emberek című sorozatot megtekinti. Érdemes megismerni azokat a honfitársainkat, akik, noha őseik nyelvét ma már csak töredékesen ismerik, hétköznapi életvitelükkel is, életfilozófiájukkal is az elődeik sok száz évvel ezelőtt felhalmozott, szellemi-erkölcsi értékeit mentik át a mi közös, III. évezredbeli Európánkba. Nem kapkodnak, nem szaporítják a szót, ismerik, sőt gyakorolják is a kunkötést, amelyet egyetlen gyors mozdulattal el lehet oldani, hogy a szabaddá tett lóval jó irányba vágtathassanak. Magyarként.

2015. február 15.

vissza >>