„Amíg élsz, lehetőséged van kijavítani a hibáidat!”

Vigyázat! A 2015-ben a Legjobb Európai Filmnek nyilvánított, olasz – svájci – angol – francia produkció, amely április 25-én, szombaton 21.30-tól lesz látható a Duna Televízióban, nem az ifjúsággal foglalkozik! Ez a 124 perces Ifjúság az öregség látlelete! Főszereplői kesernyésen kedves öregurak, akik sok évtizedes barátságukra hivatkozva faggatják és ugratják egymást. Szeretnék tudni, hogy még úgy, ahogy előhalászható emlékeikkel és maradék idejükkel mit kéne kezdeni. Ám egyikük sem tud a másiknak életképes, vagy holtbiztos tanácsot adni. Közhelyekkel vigasztalják egymást. „Statiszták vagyunk”, mondja a bölcsebb a balgábbnak, mire ez a válasz érkezik: „Amíg élsz, lehetőséged van kijavítani a hibáidat”. Jó szöveg ez mostanában mifelénk, annyi szent!

Időnként a fiatalok is szemmel tartják az Ifjúság című játékfilm hajlott korú főszereplőit, a tegnap még világhíres karmestert és zeneszerzőt (akit a 82 esztendős Michael Caine személyesít meg), valamint az egykor szédületesen népszerű filmrendezőt (akinek a 76 éves Harvey Keitel „hozza” a karakterét). A túlkoros ifjúság – az Oscar-díjas Rachel Weisz és Paul Dano közreműködésével – hébe-hóba méltányolja is őket…

Paolo Sorrentino idős hőseinek nincsenek létfontosságú gondjaik. „Csak” a korosodással hadakoznak. Meg a múltjukkal. „Elegendő harc” az is.

A forgatókönyvíró–rendező Sorrentino által kitalált (vagy a való világból átemelt?) személyiségeknek utolsó „nagy” csatáikat egy csodaszép alpesi luxusszállodában kell megvívniuk.

Egyikük sem irigylésre méltó e tusában. Az sem, aki nemtörődömnek mutatja magát. De az sem, aki folyton folyvást tüsténkedik.

Őket figyelve, kispénzű magyar nézőként is gyorsan ráébredünk, a számvetés, az elmúlással való szembenézés nem anyagi helyzetünk függvénye.

Nem is helyszíni kérdés, társasági, vagy közösségi következmény.

Belső tartásunk – méltóságunk? – tartozéka.

A Gondviselés adománya.

Sorrentino igen ügyesen gondoskodik róla, hogy az utolsó nagy próbatétel(ek) alkalmával ki-ki megtalálja a maga stílusát, hangnemét, munkamódszerét.

A zene világába élethossziglan beletemetkező, vénségére mindentől és mindenkitől visszahúzódó (Michael Caine által megszemélyesített) karmester is; a filmrendezői hivatástól elszakadni képtelen, (Harvey Keitel-esen) örökmozgó direktor is.

És az Ifjúság című játékfilm nézője is, feltéve, hogy a hetedik X-en túljutott.

Ha alpesi luxusszállót soha életében nem látott, akkor is.

Ha a világsikert messziről sem ismeri, akkor is.

Mert „menet közben” az Ifjúság című film nézője is békésen elmélkedhet a kikerülhetetlenről; Sorrentino mozija a saját múltjával való számvetés irányába is elvezetheti.

Az ötvenedik születésnapját 2020. májusában ünneplő Paolo Sorrentinót többen is cikizték mifelénk a 2015-ös Ifjúság miatt. Voltak – vannak –, akik e film látványvilágát, szellemi szikrázását képtelenek be- és elfogadni. Mások egyenes vonalú történet nélküli cselekményével nem akartak – akarnak – megbarátkozni.

A kaland- és akciófilmek folyamatos, nagy divatja idején, a szappanoperák melegágyában dagonyázva, ez, bizony, érthető.

Ugyanakkor, olykor, talán, az is megbocsátható, ha fokozott érdeklődéssel és elismeréssel fogadjuk azokat a műveket, amelyek a lét napjainkban is aggályosnak tűnő gondjait, bonyodalmait, szövevényeit segítenek megérteni, netalántán meg is oldani.

Sorrentino Európai Filmdíjjal jutalmazott filmje, az öregeknek szánt Ifjúság is ezt teszi. A tanácstalanság és a semmittevés csapdájából segíti kitörni őket (bennünket).

Édes humorral, könnyedén. Kár volna hunyt szemmel eltipegni mellette!

2020. április 21.

vissza >>