Mahler Budapesten

A budapesti Operaház első aranykorát Gustav Mahlernek köszönheti. A cseh-osztrák karmester és zeneszerző 1888 és 1891 közötti tevékenységét bemutató dokumentumfilm (címe: Mahler Budapesten) a hazai komolyzenei élet kiválóságainak – Fischer Ivánnak, Marton Évának, Péteri Lórántnak… – a közreműködésével azt tárja az olykor bizony elképesztően feledékeny és előítéletes utókor elé, hogy három csonka év alatt mi mindent honosított meg minálunk  Gustav Mahler, ez a kirobbanó zenei tehetséggel megáldott, de örökösen kétkedő s aggályoskodó személyiség. Nagy Endre közel egyórányi ismeretterjesztő filmje június 21-én, vasárnap 18.45-től tekinthető meg az M5 műsorán.

Az 1884. szeptember 27-én megnyitott Magyar Királyi Operaház társulata sem létszámával, sem művészi színvonalával nem tudott megfelelni a mindennapi színjátszási követelményeknek. Ráadásul a pesti közönség képtelen volt az ott bemutatott produkciók költségét fedezni. E nyugtalanító helyzet csak az után változott,  amikor a 28 esztendős Gustav Mahler – tíz évre szóló szerződésének megfelelően – a budapesti Opera művészeti igazgatójaként és vezető karnagyaként tevékenykedni kezdett, és a Teréz körút 7-es szám alatti házban otthonra lelt

Mahler jelentős – a felső-ausztriai Hallban megkezdett, és Olmützben, Bécsben, Prágában, Lipcsében… folytatott – karmesteri „előgyakorlatok” után érkezett Budapestre, hogy a komoly művészi és pénzügyi válsággal küszködő Magyar Királyi Operaházat méltatlan helyzetéből kiemelje.

Ennek érdekében – többek között -- hatékonyabbá tette a próbákat, bevezette a szólópróbákat…

Mindenkivel megpróbálta megértetni, lehetőleg el is fogadtatni azt az elméletét, amely szerint az „ábrázolás elevenségét többre kell értékelni, mint a kifejezés nélküli hang tökéletességét”.

Az előadói sablonoktól pedig, nem „csak” a szólóénekeseket, de a kórustagokat is igyekezett megszabadítani…

A mahleri elgondolások szerint színpadra állított és az ő vezényletére felhangzó dalművek többsége hatalmas sikert aratott. 1889. január 29-én, A Rajna kincse első magyar nyelvű előadásán ujjongott a közönség. Másnap a Ring-tetralógia második darabját, A walkürt hasonlóképpen köszönte meg…

Mozart Don Giovanni-jának az 1890. december 16.-i előadásáról a nézőtérre akarata ellenére beültetett Brahms azt állította, a legkitűnőbb Don Giovanni, amit valaha is látott, hallott. Mahler pedig a legjobb operakarmester! – bizonygatta.

Tíz nappal később, 1890 december 26-án a Magyar Királyi Operaház Mascagni Parasztbecsületét mutatta be. Vannak, akik azt állítják, a szicíliai egyszerű emberek életét megidéző, egyfelvonásos opera nem a római Teatro Costanziban megrendezett ősbemutató után, hanem a pár hónappal később, Budapesten színre vitt előadás visszhangjának köszönhetően indulhatott el világhódító útjára…

A Mahler által zene-igazgatott és dirigált Operaház már az első év után nyereséges intézménynek számított.

Ha 1891-től nem a kompromisszumképtelen Zichy Géza lett volna az Operaház intendánsa, talán-talán Gustav Mahler is tovább időzött volna Budapesten. Ám Liszt Ferenc tanítványa, a félkarú zongoravirtuóz, a Nemzeti Zenede grófi elnöke szinte minden fontosabb megbízatást magának követelt Magyarország zenei életében. (Liszt Ferenc halála után – úgy tűnik – megállíthatatlanul…)

Az ugyancsak zaklatott lelkületű Mahlerrel folytatott  vitáikról olvasván – persze – olykor Zichynek kell igazat adni.

Máskor meg Mahlernek.

Mindent talán nem kéne magyarul énekelni – hajtogatta Mahler, aki amúgy a „bábeli előadásokat” (azaz a több nyelvű opera-bemutatókat) is hevesen ellenezte. A pesti lapok a magyar nyelv elleni támadásként értelmezték-tálalták felvetését…

Az operaházi előadások közönségét a művészi irányítás kérdéseiben magának teljhatalmat biztosító Zichy és a „a zenei élet gazdag szövetét” Magyarországon is kellő szakértelemmel szövögető Mahler belháborúi talán nem is nagyon foglalkoztatták.

Ám, amikor az 1891. március 14-én operaházi tisztségéről lemondó Mahlert a  soron következő opera-előadás alkalmával sehol nem találták, oly erővel követelték vissza a karmesteri pulpitusra, hogy még az Operaházba kivezényelt rendőrök sem tudták egykönnyen lecsendesíteni őket…

Hogy az addigra már a nyugat-európai dalszínházak szintjéig úgy, ahogy „felzárkóztatott” budapesti Operaház miként élte meg Gustav Mahler idő előtti távozását?  Erre a kérdésre a június 21-én megtekinthető dokumentumfilm bizonyára kellőképpen válaszol.

Majd, egyszer, egy másik dokumentumfilm – tán – arra is, hogy mit adott a Magyar Királyi Operaháznak az a Kerner István, aki Mahlert a budapesti Opera karmesteri állványánál követte…

2020. június 16.

vissza >>