Hideg napokon mindenkit ismerni kellene!

Trianon centenáriumán a magyar nemzet önismeretét szolgáló filmdráma is megjelenik köztelevíziónk műsorán. A Duna Televízióban június 25-én, csütörtökön 23.35-től tekinthető meg az a Cseres Tibor írása alapján Kovács András által forgatott játékfilm, a Hideg napok, amely az 1942-es, etnikai indíttatású bácskai tömeggyilkosságot végzetes valósághűséggel  idézi meg. Több, mint fél évszázada méltatják és vitatják az emberek ezt a 96 percet. Némelyek kárhoztatják is, kitartóan, rendesen. Abban azonban az 1966-os bemutató óta senki nem kételkedett, hogy a fasizmusnak az az ábrázata, amely a Hideg napokból a nézőre vicsorog, a hasonlóságon alapuló egyezések felismerését segítheti. Mondhatni – időtlen időkig.  Az író és a rendező kortársai a film 1966-os bemutatója után a személyi kultusz éveiben átélt „közjátékokra” hivatkoztak. A bátrabbak pedig –  egyre kitartóbban – egy minden addiginál jobban megkonstruált társadalmi mechanizmus után sóhajtoztak. Olyan világra vágytak, amely „mind a fasizmus, mind a személyi kultusz időszakából valóban levonja a tanulságot”…

A Hideg napok című filmnek nem látványosak a helyszínei. A történet java része egy megfélemlített kisváros utcáin játszódik, meg a hozzájuk közeli, befagyott folyón vágott lékek környékén. Valamint egy szűk zárkában, ahol négy férfi raboskodik. E szürke helyszíneket  a magyar színművészet válogatott tehetségei népesítik be: Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám, Szilágyi Tibor

Az 1915-ben született Cseres Tibor 1938-tól ötvenhat hónapon át katonáskodott a második világháborúban. 1944 őszén, hadnagyként megszökött. (Pethő Tiborral, a Magyar Nemzet  egykori főszerkesztőjével szűk, baráti körben nem is egyszer idézték fel a komisz szolgálatról őrzött közös emlékeiket. Közös érdemüket is: voltaképpen veszteség nélkül hozták haza a frontról a   parancsnokságuk alá rendelt katonai alakulatot.)

Az íróként, hírlapíróként Sárközi György, majd Sárközi Márta Válaszában jelentkező Cseres Tibor mindent tudott a korról, amelyben elszánt és könyörtelen propagandával, szakadatlan uszítással mételyezték az embereket.

Amikor semmilyen ellenvéleményt nem tűrtek el, amikor intézményesen is arra nevelték az ifjúságot, hogy nem érdemes az erkölcs, a jóság, a tisztesség parancsait követni…

Amikor utálták a kiművelt emberfőket, gyűlölték a demokráciát, és hazaárulóként bélyegezték meg azt, aki ellenvéleményét nyilvánosságra merte hozni…

Az írónál tíz esztendővel fiatalabb filmrendező, Kovács András (aki a Hideg napokat megelőző, mozgóképes munkáját, a Pesti háztetőket is Cseres Tibor forgatókönyve alapján hozta össze), híresen jó erdélyi tanodák diákjaként járta ki a hadi élet iskoláját. Olykor a véletlen is a segítségére sietett, hogy közvetlen közelről megbizonyosodhasson róla, milyen kiszolgáltatott az egyén az önzésre s önbíráskodásra nevelt polgárok társadalmában.

Ők, ketten, Cseres Tibor és Kovács András könyvtári, levéltári kutatómunka és dramaturgi segédlet nélkül is érzékeltetni tudták, mi történhetett Bácskában, hogyan viselkedtek, beszéltek, miként spekuláltak, akik az 1942-es vérengzést kiagyalták, parancsba adták és végrehajtották. „Reális síkon mozogtak”, amikor a Major Tamás által megjelenített Grassy József vezérőrnagynak, a bácskai razziát elrendelő, majd tömegmészárlássá brutalizáló főparancsnoknak a tényleges véghez vívőit „eligazító” mondását idézték: „ennek a szemétnek le kell úszni a Dunán”.

 

Vagy, amikor a Latinovits Zoltán által megszemélyesített, katonai előmenetelét – szeretteit is feledve – egyengető  őrnagyot citálták: „Olyan az állat is, mint az ember. Amikor  ostorral terelik, arra tart, amerre az ostor pattogása hajtja”…

Hogy a Horváth Teri által megjelenített vasúti pénztárost ki(k)ről mintázhatták a Hideg napok című magyar filmdráma életre hívói, nem tudom. De ötvenvalahány éve azzal áltatom magamat, hogy annak az egyszerű asszonynak, akinek  a végzetesen utolsó eligazítás alkalmával – a lék felé menjenek az előtte elvonuló emberek, vagy a békésebb vidékekre induló vonatra szálljanak – életekről kellett döntenie, az 1942-es Bácskában is volt, és azóta is van valóságos hasonmása. Ez a  nagykendőjében is szüntelenül vacogó fehérszemély ugyanis, a ráerőszakolt, szorongató  körülmények fogságában is megértette, amit körülötte mások, a képzettek, a vitézek, a gyakorlatiasak, a hivatásosak, az istenfélők és az elkötelezett emberbarátok nem igazán: hideg napokon mindenkit ismernie kell annak, aki a biztos haláltól mentheti meg felebarátait.

Volt olyan kritikus, aki az 1966-os bemutató után leginkább annak örvendezett, hogy ez „a film végre leplezetlenül megmutatja, hogy Magyarországon nem csak a középosztály és az uralkodó osztály volt fasiszta, hanem a nép is”.

A 2020. június 25-én a Duna Televízióban 23.35-től ismét megtekinthető film, persze – és erről bárki megbizonyosodhat –, határozottan cáfolja ezt a – sajnos –  máig elevenen élő fölvetést. Az a néző azonban, aki figyelmét – Horváth Teri játékának köszönhetően –  igazán hitelesen megjelenő asszonyra összpontosítja, akár a népszabis demokrácia szellemiségének megfelelően kinyilvánított állítás fonákjában is bizakodhat: Magyarországon, ha a középosztály és az uralkodó osztály egyes tagjai koronként be is dőltek a vad nacionalizmus és a fajgyűlölet alapján álló, terrorista diktatúráknak, a sok évszázados hagyományaikat el nem feledő, józan eszükre hallgató egyszerű emberek közössége, a nép akkor sem lett fasiszta, sztálinista. Vagy más efféle.

Mind ez ideig, legalább…

2020. június 23.

vissza >>