Zichy Mihály, a szabadgondolkodó képíróművész

Éveinek kétharmadát Oroszországban élte le a romantikus rajzművészet híres mestere, Zichy Mihály, mégis megmaradt sírjáig hű magyarnak. Emlékét a dédunokája, az író, könyvtáros, politikus Csicsery-Rónay István 2003-ban negyvenperces dokumentumfilmben idézte meg: Zalától Szentpétervárig. A Dettre Gábor által rendezett összeállítás július 2-án és 3-án 16.20-, illetőleg 0.30-tól tekinthető meg az M5 műsorán. Miközben pedig a páratlan életművet maga mögött hagyó képíróművész személyiségével, életútjával, munkásságával ismerkedünk, afölött is bátran töprenkedhetünk, milyen világ lehetett az, amikor a párját ritkító magyar tehetséget – Liszt Ferencet, Munkácsy Mihályt, Zichy Mihályt… – a hírnév szülőföldjüktől távol emelte az egekig, gyökereiket mégsem feledték, magyarságukat minden élethelyzetben vállalták…

Zichy Mihály első jelentős műve a hatalmas átérző- és megjelenítőkészségről tanúskodó Mentőcsónak. Három évtizeddel később festett háborúellenes tiltakozását (címe: A Rombolás géniuszának diadala) Párizsban nem engedték kiállítani

Nem volt gróf, „csak” Zichy. Nem fogadhattak mellé neves mestert a szülei, jeles művészek által működtetett iskolákban tanulhatott. Idehaza Marastoni Jakab Első Magyar Festészeti Akadémiáján, Bécsben az akadémikus oktatási módszerek ellen hevesen tiltakozó Waldmüller mellett.

Egyiknél sem időzött sokáig.

Amikor az akadémiai tagságától megfosztott Waldmüllert cári küldöttség invitálta Szentpétervárra, a természethű és érzelemgazdag ábrázolásmód híve tehetséges magyar tanítványát küldte a cári udvarba maga helyett.

És a húsz esztendős Zichy Mihály Szentpéterváron I. Miklós cár egyik rokonának lett a rajztanára. Majd, két hosszabb nyugat-európai (ma ekként mondanánk:) tanulmányútját leszámítva, élethossziglan ott is maradt.

Rendíthetetlen szabadgondolkodó létére négy cárnak (I. Miklós után II. és III. Sándornak, valamint II. Miklósnak) volt az udvari festője. 1858-tól az Orosz Művészeti Akadémia tagja, a legnagyobb orosz költők – Puskin, Lermontov – műveinek az illusztrátora…

Az orosz katonai segédlettel eltiport, 1848-49-es magyar szabadságharc hírére Zichy Mihály megszüntette a kapcsolatot a cár nagyhercegi családjával. Megfestette a mártírhalált halt, első független miniszterelnök, Batthyány Lajos arcképét, és egy fotóműterem retusőreként tartotta fenn magát.

Pár esztendő múltán – állítólag – maga a cár kérte fel, hogy rajzsorozattal örökítse meg a vadászatait. A gatcsinai hajtásról készített lapokat udvari körökben is általános tetszés övezte, s ennek köszönhetően, 1853-tól fogva a magyar képíróművész még Szentpéterváron is viszonylag szabadon élhetett, dolgozhatott.

Negyed század múltán, a párizsi világkiállításon – „jó” magyar szokás szerint – az egymás ellen kijátszott két híres magyar képzőművész, Munkácsy Mihály és Zichy Mihály szót sem igen válthatott.

(Az újságok csak Munkácsyt, „a színek mesterét” ünnepelték, a rajzos Zichyt többnyire bírálták. Fölényes rajztudásával, könyvillusztrátori remekléseivel „az elvont fogalmak erőltetett megjelenítőjét” állították szembe. Időtállóan. Idehaza még száz évvel a párizsi világkiállítás után is ezt a voltaképpen megalapozatlan „értékítéletet” szajkózták Zichy Mihállyal kapcsolatban az – úgymond – képzőművészeti szakírók. No persze, a szovjet seregek által évtizedeken át ideiglenesen megszállt országban mást mit is mertek volna mondani a tájékozatlanul igazodók arról a művészről, aki alkotói évei nagyobbik részét a cári udvar közelében élte? Ha jól meggondolom, a 2007-es, grandiózus budapesti Zichy Mihály-kiállításig méltóképpen nemigen ismerhették meg honfitársai „a romantikus rajzok géniuszát”! A Madách Imre nagy művét, Az ember tragédiáját, Arany János balladáit és Petőfi Sándor verseit illusztráló Zichy Mihályt pedig, talán még ma is csak a könyvritkaságok gyűjtői ismerik…)

Ám az ugyancsak Párizsban, a világkiállítás alkalmával megismert Liszt Ferenccel Zichy Mihály komoly barátságot köthetett. A két idegenben kiteljesedő művészt magyarságuk mély megélése és haladó világszemléletük is összefűzte!

Zichy Mihály találkozásuk emlékére A zene elkíséri az embert a bölcsőtől a koporsóig című allegorikus rajzát ajándékozta Liszt Ferencnek. Ő pedig az illusztráló képíróművész rajzát meg is zenésítette. (Utolsó zeneműveként tartja számon ezt a kompozíciót a szakirodalom.)

Hogy Zalától Szentpétervárig miként emlékeznek e barátságra, emlékeznek-e, egyáltalán, nem tudom.

Pedig a nagy barátságok emlékét is érdemes volna megőrizni, akár a magyarság jó hírét öregbítő művészekét! Jó példaként, legalább…

2020. június 30.

vissza >>