Szabadság, harc, hősök és áldozatok az Ars Sacra Filmfesztivál árnyékában

Az V. Ars Sacra Filmfesztiválra benevezett kilencvenhat film közül a történelmi ismeretterjesztést szolgáló művek is komoly figyelmet érdemelnek! – intenek az olvasók, és a locsei.net szerzője – mert a budai Tabán ArtMoziban egy héten át, szeptember 20-ig megtekinthető programból „csak” az egész estés és rövid  dokumentumfilmek, fikciós kisfilmek legjavát próbálta népszerűsíteni –  mulasztását szélsebesen igyekszik helyrehozni. S nem is „csupán” az olvasók kiengesztelése érdekében. Hanem, mert tudva tudja, olyan filmekről szólhat, amelyek nem csak hajdanvolt időkben való eligazodásunkat segíthetik, de jelenkori tisztánlátásunkat is. A közös jövőre való felkészülés esélyeiről nem is beszélve… Szerencsénkre – az Ars Sacra-szervezők előrelátásának, valamint a koronavírus vad rohamának „köszönhetően” – az alább ismertetett filmek egyike-másika szeptember 27.-ig az interneten is elérhető!

Szabadság, harc – a végzetesen megosztott világból vajon merre lehet menekülni? Sára Balázs  rövidfilmje az 1849-es esztendő Erdélyében játszódik, „Vízakna s Déva közt”

A Tekintetek című kisfilm az 1919. június 25-én Szentendrén valóban levezényelt gonosztettet, Kucsera Ferenc vértanúságát jeleníti meg. Balogh Ernő Zoltán munkáját Rómában díjazták

Az elíziumi kém című – játékfilmes bejátszásokkal elegyített – dokumentumfilm a kormányzó, Horthy Miklós által ugyancsak kedvelt Ujszászy István vezérőrnagy és a kommunista Péter Gábor ÁVH-parancsnok, rendőraltábornagy kapcsolatára is rávilágít

Lukács Csaba megrendítő dokumentumfilmje, a VII. Savaria Filmszemlén fődíjat nyert Gyökérkeresők az ezredvégi romániai emberkereskedelem következményeit következetesen mutatja be

Az Ars Sacra Filmfesztiválra benevező, a történelmi ismeretterjesztés szándékával összeállított, tisztánlátásunkat is segítő dokumentumfilmek, rövidfilmek a tizenkilencedik és a huszadik századi magyar történelem hatalmas horderejű eseményeit idézik meg. Az 1848-49-es szabadságharcot, az 1918-19-es esztendő, majd a második világháború sorsfordító rettenetét… Valamint a rendszerváltozásként emlegetett, ma még voltaképpen meghatározhatatlan jelentőségű és kifutású politikai folyamat kísérőjelenségeit, következményeit…

Sára Balázs kisfilmje – miközben két, különböző egyenruhát viselő fiatalember véletlenszerű találkozását mutatja -  a szünet nélküli ellenségeskedéssel megfertőzött emberiséget hozza képbe.

Mind a ketten magyarok.

Az egyik fiú Bem seregének a katonája. „Négy hosszú nap” csatázott, hol „minden talpalatnyi/ Földet vér öntözött”. Győznie azonban néki sem lehetett,  Petőfi Sándor Négy nap dörgött az ágyu című, híres versét idézve: „az Isten” tőle is „elpártola”. Leütötte azt a katonatársát, aki a vesztes csata után, a tábortűznél nőgyalázó vad kalandjait sorolva „vigasztalódott”. A hadbíróság halálos ítélettel sújtaná, ha – gyilkosként – övéivel maradna.

A parancsszóra a császáriak egyenruhájába bújtatott magyar legény meg a menyasszonyát mentené, azért szökött meg az alakulatától. Törökország felé fut a szerencsétlen lány, meséli, hogy a katonáskodásba belebitangolt senkiháziaktól megmeneküljön…

Hasonló sorsú, egyező felfogású ifjoncok néznek farkasszemet egymással. Felsőbb hatalmak által ellenségessé váló világ gyermekei. Kezükben fegyver, meg is ölhetnék egymást. Segítői is lehetnének egymásnak. Sára Balázs története az ijesztően ellenséges világból való kitörés szinte minden lehetséges módját megmutatja általuk. Rajtunk, nagyszerű filmjének nézőin múlik, ki melyiket választja…

A hetedik című, rövidnek mondott dokumentumfilm, a Pannon Televízió főszerkesztőjének, Mohácsi Hubának Papp László helytörténésszel közösen összeállított munkája, a Vajdaságban 1896-ban  felállított Kossuth-szobor viszontagságos történetét örökíti meg.  Általa pedig a kisebbségben élők minden  megpróbáltatást, tiltást, félelmet felülmúló érzelmeit, kitartását, bátorságát.

A híres magyar államférfi elhunyta után két esztendővel a Szabadkától negyven kilométernyire levő településen, az időnként Bácskossuthfalvának nevezett községben – a világon hetedikként –  emelt szobor az idők során nem is egyszer lett céltáblája a magyarok iránt ellenséges érzelmeket tápláló népeknek. És szénapadlások lakója, kiállítási tárgy a szabadkai múzeumban, színházi díszítmény… A jórészt magyarok lakta Ó-moravica népe azonban sosem felejtkezett meg róla. Budapestre költöző nagymamák meséltek róla unokáiknak; de a helyben maradók is „Lajos bácsiról” regéltek az esti sötétségben.

Aztán 1994-ben, Kossuth Lajos halálának századik évfordulóján ismét felállíthatták  a bácskossuthfalvi moravicaiak az ügyes restaurátorok keze-munkájának köszönhetően eredeti arcvonásait mutató bronzszobrot. Persze, nem egykori helyére – onnan ugyanis megint „Magyarország felé nézne”… Hanem a falu főterére.

A hetedik című film nézője megbizonyosodhat róla: új helyén is jól mutat a mi vajdasági Kossuth Lajosunk ércnél is maradandóbb alakja.

Az 1919-es esztendő észbontó történéseiről két valóságalapú fikciós rövidfilm is tudósította-tudósítja  az Ars Sacra Filmfesztivál közönségét.

A címével is a drámai időkre emlékeztető Ezerkilencszáztizenkilenc a filmszínészként is ismert filmes, Bozsogi János rendezése Kós Károlynak a saját keserű emlékeit szépirodalommá pároló írása alapján készült. A kalotaszegi otthonában meghúzódó kis családot mutatja a kamera. A családfő asszonyát és gyermekét a városba mentené. Ő maga erdőszéli otthonuk, földjük mellett maradna. Az asszony azonban mindenképpen vele szeretne tartani. 

Példáját mások is követnék. A helyben maradók frissen fogalmazott életbölcsességüket ismételgetik: „Az lesz a mienk, amit kiküzdünk magunknak. Aki gyáva, rest, aki alkudni akar, az nem közénk való”.

A Tekintetek című rövidfilm vaskos tanulmányköteteknél is hatásosabban érzékelteti, milyen pokolbéli politikai kísérlet volt a kommün, a Magyar Tanácsköztársaság. Valóban megtörtént eset alapján és – föltehetőleg – a valóságos história tényleges időtartamához igazodva, húsz perc alatt mutatja be Balog Ernő Zoltán mozija, hogy az idő tájt mennyit ért az emberélet, a törvény, az igazság. Mi számított bűnnek, ki bűnösnek… Ki tartotta magát istennek… Miként vitte a saját keresztjét a keresztény, és kiét cipelte, aki emberséges embernek hazudta magát…

Kucsera Ferencet 1919. június 25-én azért végezték ki, mert vallatójának, a magát istennek képzelő városparancsnoknak nem árulta el, ki húzta meg templomának harangjait, hogy a település lakóit időben figyelmeztethesse: vörös támadás várható!

A 2018-ban jeles történészek kutatásai alapján Jamrik Levente által összeállított dokumentumfilm, Az elíziumi kém a maga töredezett kuszaságával Ujszászy István vezérőrnagynak a történetét igyekszik fölvázolni. Annak a különösen tehetséges férfiúnak a jellemrajzát akarja adni, aki 1939 és 43 között a hírszerző és kémelhárító osztálynak, 1942 és 44 között az Államvédelmi Központnak volt a vezetője, a háborúból való kiugrás előkészítésének a kulcsfigurája, Karádi Katalin vőlegénye, és aki – mellesleg szólván –  Péter Gábor „szakmai felkészítését” is vállalta…

Ujszászy (akinek még a nevét sem sokan írják pontosan, akiből először Cserhalmi György közreműködésével lett filmhős – ezerszer emlékezetesebb, mint amilyennek Az elíziumi kém című dokumentumfilmben Horváth Ákos látni engedi – ) korának tán legműveltebb és legokosabb katonája és legügyesebb taktikusa volt.

Az utóbbi években róla megjelent könyvek szerzői szinte kivétel nélkül mind azt állítják, minden időben és minden irányban pontosan teljesített. Németek, szovjetek, magyarok bőven kapták tőle az információkat.

A legtöbbet azonban – a Jamrik Levente által jegyzett film állítása szerint – Péter Gábor profitált az Ujszászytól szerzett híranyagból. Tizenhét füzetet megtöltő, ötvennégy témát érintő feljegyzései – állítólag – számos koncepciós perben „visszaköszöntek”. Még a Mindszenty-perben is, mondják. 1956 után szintúgy…

Sokkoló ötvenkét perc befogadója, aki Az elíziumi kém című dokumentumfilmet – rendszerváltó éveink utánfutóján zötykölődve – megtekinti! Akik az V. Ars Sacra Filmfesztivál programját a Tabán ArtMoziban figyelmükkel követték, mentesültek e megrázkódtatástól. Jamrik Levente  munkája ugyanis nem szerepelt a szeptember12 és 20. között megrendezett szemle filmes vetélkedőjében. A földrengésszerű politikai – társadalmi – változásokat Törcsi Levente, Kovács Levente, Erőss Ágnes, Takács Mária és Lukács Csaba filmje „regisztrálta” – megrendítően.

A Rododendron című rövidfilm – Törcsi Levente és Kovács Levente rendezése – az új szeleket időben fölismerő, régi elvtársakat jeleníti meg.  A találékony tartótisztet és korlátolt beosztottját, besúgóját. (Cserhalmi György  személyesíti meg az egyiket, Gáspár Tibor a másikat.) A találékony már 1989. június 27-én az „átigazolásukat” szervezi. A korlátolt mögötte tétovázik, értetlenkedik. Aztán a hivatalukból elemelt iratok tanulmányozása közben mind a ketten elakadnak.

Születőfélben az új szabadság a rég bevált pártbürokrácia omladékain…

Erőss Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajztudományi Intézetének munkatársa a többnemzetiségű „ütközőzónák” térhasználatának kutatója a kárpátaljai (gyertyánligeti) szórványmagyarok példájával tanúsítja, hogy a gazdasági összeomlás ellenére is meg lehet maradni kereszténynek és magyarnak, ha összetartanak, akik összetartoznak.

Lukács Csaba Gyökérkeresők című filmje a rendszerváltó években Közép-Európában beinduló emberkereskedelem nyilvánvaló következményeit sorolja.

Vér szerinti szüleiket kereső, nyugat-európai, észak-amerikai asszonyokat, férfiakat hoz össze Romániában élő rokonaikkal. Tolmácsként is segédkezik; az egymásra találó szülők és gyermekek nem igazán tudnának mit kezdeni nélküle. Tizenegy év alatt az idegenbe kikerülő gyermek elfelejti az anyanyelvét – mondja a szakember –, feltéve, hogy volt mit elfelejtenie.

A természeti katasztrófák helyszínéről, polgárháborúk tetthelyeiről megrázóan hiteles tudósításokat szállító Lukács Csabát egy Írországban élő óvónő kérte meg, segítsen a Romániából örökbe adott gyerekeknek (állítólag vagy  ötvenezren lehettek), hogy felnőttként a gyökereiket megtalálhassák.

És Lukács Csaba segített.

Riportjait bölcsen kiválasztott szakember kommentálja. Tapintatosan megfogalmazott magyarázó szövegeit a néző is köszönettel fogadja, nélküle alighanem többen is eltévednének a Gyökérkeresők című film útmutatása szerint bejárható érzelmi és erkölcsi zsákutcákban.

A szakértő térfeléről érkezik a csalódott örökbefogadottak megnyugtatására szánt jó tanács, amely akár az Ars Sacra Filmfesztiválnak köszönhetően megismerhető, történelmi ismeretterjesztő filmekről írt ismertető zárszava is lehetne:

„El kell engedni a múltat, másokat hibáztatva nem jutunk sehová”.

2020. szeptember 21.

vissza >>