Szivárványokon innen és túl…

Egyszer volt, hol nem volt, a szivárvány maradványain is túl, volt egy ember, aki sikere törmelékein is rendesen szeretett volna élni. Természetes körülmények között, mint az átlagemberek. Judy Garland legújabb életrajzi filmje szeptember 27-én, vasárnap este, 20.00 órától tekinthető meg a magyarországi HBO műsorán. Hogy mi újat tudhatunk meg e száztizennyolc percből a már tizenhét évesen is világsztárként ünnepelt színésznőről az angol Rupert Gooldnak, a Royal Shakespeare Company társigazgatójának a jóvoltából? Többek közt azt, hogy ha az életkörülményei engedték volna, érett fejjel tán sokoldalú filmszínész is válhatott volna belőle.

Renée Zellweger önmagát is feledve és feladva formálta meg a hozzá voltaképpen nem is igen hasonlítható Judy Garlandot. A botrányhőst is, az elképesztően sikeres előadóművészt is, a gyermekei után sóvárgó édesanyát, a boldogtalan asszonyt, akit szinte az egész világ csak a szivárványról daloló Dorothyként ismert és szeretett

Judy Garland utolsó, Angliában töltött hónapjait angol rendező által organizált angol film mutatja be. Mondhatni – angolosan. Azaz: amerikás hűhó nélkül, a valóban megtörtént eseményekhez igazodva.

Rupert Goold mozija a gyermekeitől elszakított asszony drámáját demonstrálja…

A London „másságát” nehezen viselő amerikai polgár bizonytalanságát szemlélteti…

A tétova profit állítja elénk, akit az idegenben aratott siker elbizonytalanít…

A 2019-ben forgatott Judy Judy Garlandját kudarcai letaglózzák, a londoni fellépéseivel kapcsolatos előírások szorongatják.

Vetélytársai és rosszakarói elől  nincs hová menekülnie.

Amikor – egy utcai fülkéből  folytatott telefonbeszélgetés után – nyilvánvalóvá válik számára, hogy a gyermekei nem szeretnének vele élni, az itt-ott még  harsányan ünnepelt sztár abbahagyja a tusakodást. Családjával is, közönségével is, sorsával is.

Akár a hétköznapi asszonyok…

Rupert Goold Judy Garlandról forgatott életrajzi filmjének – szerintem – az a legnagyobb értéke s erénye, hogy az emberre irányítja a nézők figyelmét, nem a világsztárra. S mert a hollywoodi filmstúdiók könyörtelen eszközeivel érzéketlen bálvánnyá magasztosított Judy el-eltűnik az érzékeny, megértő, gyöngéd, megbánásra, sőt még önbírálatra is kész ember mögött, a film nézője könnyen, gyorsan a szívébe fogadja. Mi több, azokat az értékes adottságait is felfedezi, amelyekről a filmtörténészek is igen ritkán szoktak beszélni. (Vagy sohasem.)

A locsei.net szerzője például – miután e filmben Rufus Sewell közreműködésével Judy Garland harmadik férje, másod- és harmadszülött gyermekének apja, az ökölvívóból lett producer, Sid Luft is megjelenik, méghozzá kulcsfontosságú jelenetekben – a Luft által Judy számára kitaposott, filmes megbízatások láttán a kiváló karakterszínészt agnoszkálta.

Az Oscar-díjra, Golden Globe-ra érdemes mellékszereplőt az Ítélet Nürnbergben című amerikai történelmi drámában…

A sérült gyermekeket határtalan türelemmel és együttérzéssel gondozó nevelőnőt John Cassavetes egyik első (és tán legfontosabb, Gyermeki várakozás címen mégis méltatlanul feledett) filmjében…

Mi mindent tudott volna megjeleníteni ez az 1922 és 1969 között élt asszonyember, ha a filmipar nem betonozta volna bele a szivárványról – azaz az elvágyódásról és a véle rendszerint egyszerre jelentkező érzelemről, a hazavágyódásról – daloló leányka szerepébe! – sóhajtozhatunk napestig.

És a Renée Zellweger segítségével megszeretett Judy magánemberi boldogtalanságát atyafiságos együttérzéssel fájlaljuk.

2020. szeptember 22.

vissza >>