Égjen inkább az olajmező…

A zalai olajmezők ’56-os története voltaképpen nem is 1956 októberében kezdődött, hanem tízegynéhány esztendővel korábban, amikor az ott dolgozók életre szólóan megtanulták, miként kell megakadályozni, hogy az idegen megszállók kisajátítsák a magyar föld természeti kincseit, hogy a magyarok munkájának eredményét a magyarság eltiprására használják fel. Az Égjen inkább az olajmező… című dokumentumfilmből, amely ma, március 22-én látható a Hír Televízió Vetítő című műsorában, ez egyértelműen kiviláglik.

Farkas Bélát első fokon halálra ítélték, noha a visszaemlékezők szerint a munkástanács tagjaként neki sikerült a forradalmi indulatokat megfékeznie, s elérni, hogy az olajkutaknál a munkát 1956. október 26. után is folytathassák

A Kinyó Ferenczy Tamás által rendezett dokumentumfilmben (amelynek forgatókönyvíró-riportere a rendező édesanyja, Ferenczy Erika) többen is a MAORT-ra, még inkább Pap Simonra hivatkozva kezdik el felidézni 56-os történetüket. Úgy tűnik, e tájon még a III. évezredben is az a nagy tudású s egyenes jellemű férfiú az eszménykép, a szakmai etalon, aki a hazai kőolajipar első sikeres kutatását Bázakerettye községtől nyugatra, Lovászi mellett vezette, aki az Egyesült Államok legnagyobb olajipari cégének, a Standard Oil-nek a magyarországi leányvállalatát, a MAORT-ot 1937-től főgeológusként, majd igazgatóként irányította. Aki a II. világháborúban, a német megszállás idején sikeresen akadályozta meg, hogy a németek a zalai kőolajmezőket kisajátítsák, az ottani berendezési tárgyakat elhurcolják. De Pap Simonnak abban is komoly érdemei voltak, hogy amiből – minden erőfeszítés ellenére – mégis német hadizsákmány lett, azt 1945 végén, a zavartalan újrakezdés érdekében Bajorországból visszaszállították Lovásziba. (Más dokumentumfilmekből, vagy Galgóczi Erzsébet Vidravas című regényéből az is megtudható, miként hálálta meg Pap Simonnak mindezt a kommunista hatalom: 1948-ban – már nyugdíjasként – letartóztatták és szabotázs vádjával perbe fogták. Első fokon halálra, másodfokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai közül kizárták, családját kitelepítették. Nemzetközi hírű szakértelmét azonban a börtönfalak közt is kamatoztatták, az időszerű olajipari terveket, de még a recski kényszermunkatábor vízellátását is Pap Simonnal készíttették el…)

A Kinyó Ferenczy Tamás kamerái előtt emlékezők – Farkas Béla, Zachemski Ferenc, Dank Viktor, Hutman László… – mind elmondják, hogy az október 26.-i, mámoros tömegdemonstrációnál és a szovjet hősi emlékmű eltávolításánál is jelentősebb forradalmi tettnek tartották, hogy az olajkutak elzárásával igyekeztek megakadályozni a szovjet tankok „zavartalan” üzemanyag ellátását. Égjen inkább az olajmező – mondogatták az 1956 októberében erős, összetartó közösséget alkotó olajipariak, halljuk Kinyó Ferenczy Tamás filmjében, többször is – de nem adjuk a kezére a zalai olajat az idegen megszállóknak.

Akiket a forradalom leverése után elhurcoltak, perbe fogtak, elítéltek, szinte mind „a munkát hátráltató, szándékosan kártevő tevékenységben” találtak bűnösnek és ítéltek el – voltaképpen életre szólóan. (A Nagykanizsán lefolytatott tárgyaláson először négy halálos ítélet született – tudatja nézőjével az Égjen inkább az olajmező…című film – később ezeket a súlyos törvénytételeket hosszú börtönbüntetésre változtatták. De, miként a többi 56-os, szabadulásuk után sem élhettek szabadon a zalai olajmezőket forradalmi lángba borító elitéltek sem, egész életükben viselniük kellett a „bélyeget”, hogy 1956 őszén a magyar ipari értékeket és a magyar életeket védelmezték.

Még az a szerencse, s nem is csak az övéké, de történelmi közgondolkodásunké is, hogy utolsó nagy utazásuk előtt – némelyek szorongva, további hátrányos megkülönböztetésektől tartva – minderről az utókornak számot adhattak.

Hutman László

Zachemski Ferenc

Dank Viktor

2015. március 22.

vissza >>