525 éve meghalt Mátyás király,
oda az igazság

Sziléziától Erdélyig sokan fellélegeztek, amikor – 525 évvel ezelőtt – Mátyás király haláláról értesültek. Azt gondolták, a magyar és cseh király, osztrák herceg távozásával minden állami fegyelemtől megszabadulhatnak. Az adózástól legelébb. Aztán, alig egy évtized múltán ugyanezek a népek visszasírták az Európa-szerte ismert, elismert és rettegett uralkodót. Meghalt Mátyás, oda az igazság! – évszázadokon át ezt hajtogatták. Évszázadok óta ezt hajtogatjuk…

Mátyás király temetési pajzsa Párizsban, a Musée d’Artillerie gyűjteményében található

A mindössze 47 esztendős Hunyadi – Corvin – Mátyás hirtelen halálának hírére többen is gyilkosságról kezdtek el susogni. A Közép-Itáliából Mátyás udvarába érkező Antonio Bonfini – azaz: Bonfini Antal magyar nemes – visszaemlékezéseiben mérgezésről írt, és nem hagyott kétséget olvasóiban a felől, hogy szerinte ki lehetett az elkövető. Az itáliai költőt és történészt magyar földre csalogató királyné, Aragóniai Beatrix, akiről, ekkorra már koronás hitvese is pontosan tudta, „az országot a nőuralom zavarainak akarta kitenni”. (Pedig a magyarok, írta Mátyás Beatrix nápolyi rokonságának, „inkább levágatják magukat egy szálig, semhogy asszonyuralmat eltűrjenek”.)

Mátyás király életművének azon XX. századi kutatói viszont, akik 1943-ban, születésének ötszázadik évfordulóját is méltóképpen szerették volna megünnepelni, de az 1927-ben kötött olasz-magyar örök barátsági szerződést sem akarták „megbolygatni”, azt a feltevést kezdték el ismét népszerűsíteni, amely szerint a nagy király „halálát valószínűleg gutaütés okozta”. Majd pedig azt bizonygatták, mondhatni, gőzerővel, hogy uralkodásának utolsó éveiben – miközben „nyögte Mátyás bús hadát/ Bécsnek büszke vára” – a magyar király „összes diplomáciai és katonai vállalkozása holtpontra jutott”. Ugyanakkor, szinte mellékesen, azt is tudtára adták olvasóiknak, hogy a historikusok szerint nagy hírét egyre inkább elveszítő király kérésére a hatalmas milánói herceg feleségül adta Mátyás fiához, Corvin Jánoshoz az unokahúgát, Sforza Biancát. (A frigy, egyébként, amelyről csak a magyar királyné, a meddő Beatrix nem tudott, per procura, azaz képviselők útján, meg is köttetett.) És ugyancsak ennek az állítólag egyre gyöngülő uralkodónak sikerült elérnie azt is, igaz, hosszú küzdelem után, hogy Rómában 1490 júniusára kongresszust hívtak össze, amelynek a török ellen indítandó keresztes hadjárat volt a – ma így mondanánk: – fő napirendi pontja; és, amely azzal a reménnyel is kecsegtetett, hogy Magyarország eléri az 1463-ban III. Frigyes német-római császárral kötött szerződés módosítását. (Különös tekintettel az egyezség azon szakaszára, amely azt rögzítette, amennyiben Mátyás fiú utód nélkül halna meg, a magyar trónt Frigyes fia örökli.)

Mint tudjuk, ezen a római összejövetelen Mátyás király már nem jelenhetett meg. Földi maradványai a Szent István által alapított és 1038-ban felszentelt, székesfehérvári Szűz Mária társaskáptalan egyházában leltek végső (?) nyugalomra; udvarának európai hírű tudósait és művészeit futni hagyták, fekete seregét szétzavarták, az általa felépített közigazgatási rendszert nagy erővel kezdték el bontani. Királyságán hozzá semmi módon föl nem érő örökösök osztozkodtak. Felesége a legesélyesebbnek vélt Ulászlóval készült frigyre lépni. (Fél évvel Mátyás utolsó útja után Bakócz Tamás titokban eskette össze a két rangos bajkeverőt.) Szeretett fia, Corvin János kénytelen volt a horvát bánsággal beérni. Sziléziai kolostorok évkönyveibe elégedetten jegyezték fel, hogy „Isten végre megszabadítá őket a szegények kizsarolójától, aki… élte végén annyira meggyűlöltette magát, hogy az egész kereszténység örvendez halálán”… „Árvák és elnyomottak átka kíséri halálában” – jegyezték be Mátyás temetése után a Dubcini krónikába.

Mátyás király síremlékét valószínűleg az a Giovanni Dalmata faragta, aki a diósgyőri Madonnát is készítette

Sírjára állítólag ez a felirat került: „E márvány alatt Korvin Mátyás fekszik, ki tettei után Istennek tűnik, végzete azt tanúsítja, ember volt”.

Sírkövét állítólag az a Giovanni Dalmata faragta, aki az úgynevezett diósgyőri Madonnát is készítette. Egy török történetíró, Dzselalzáde Musztafa még hírt adhatott róla.

„Rövid idő telt belé – írta Szekfű Gyula a nagy király 500. születésnapján –, hogy megismerjék, minő űrt hagyott hátra Mátyás Közép-Európa térségein… a Rend fenntartója, az Állam megszemélyesítője.”

És ez az űr ma is jelenvaló.

2015. április 6.

vissza >>