A Kelet magyar kutatói

„Minden jobb magyarnak lelkében” élnek?

A Kőrösi Csoma Sándor darjilingi síremlékét ábrázoló kis festmény fotográfiája is látható azon az április 21-ig megtekinthető kiállításon, amelynek színtere a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) pesti székházának az előcsarnoka, alapgondolata a Kelet azon magyar kutatóinak a népszerűsítése, akiknek a tudományos munkássága és a hagyatéka az MTA Könyvtárának a Keleti Gyűjteményét gazdagítja. A nevezetes kis kép eredetije Széchenyi István döblingi íróasztaláról került az Akadémia tulajdonába, díszes foglalatán a legnagyobb magyar által megfogalmazott felirat nem csak Kőrösi Csoma Sándorra, de valamennyi jeles személyiségre érvényes, aki az ideiglenes kamara-kiállítás tablóin megjelenik: emléküknek „minden jobb magyar lelkében” tovább kell(ene) élnie.

Körösi Csoma Sándor (1784-1842)

Goldziher Ignác (1850-1921)

Stein Aurél (1862-1943)

A regényes életútakat a néző fantáziáját ugyancsak megmozgató képek és rövid leírások által megidéző kiállítás nem az idő, hanem a földrajz tudományának rendjét választotta rendezőelvéül, nem koruk, hanem kutatási területük – útirányaik – szerint sorakoztatja egymás mellé a világviszonylatban is legnagyobb hatású magyar felfedezőket. Az első tablón Észak-Afrika jeles kutatói láthatók, az utolsón Japáné. Nagyhírűek és méltatlanul feledettek egyaránt: Godziher Ignác, aki az iszlámot új megvilágításba helyező munkáival vívta ki a világ figyelmét; a szombathelyi születésű hajóparancsnok, Magyar László, aki – a mai Angola területén levő biéi királyság uralkodójának a lányát vette feleségül, így az őt befogadó nép szokásait belülről is megismerhette – felfedező útjairól írt és gondosan illusztrált beszámolóit az Akadémiának mind elküldte… Teleki Sámuel, aki a magánvagyonából szervezte meg azokat a tudományos célú expedíciókat, amelyek segítségével Afrika utolsó fehér foltjait lehetett letörölni a térképről, és, akiről 646 méter magas tűzhányót neveztek el…

A Közel-Keleten Germanus Gyula az iszlám mentalitást, a „keleti lelket” kutatta, idehaza pedig több mint ötven éven keresztül oktatta a török, a perzsa és az arab nyelvet… Czeglédi Károly a magyar őstörténet számára alapvető fontosságú keleti – arab, perzsa, török, örmény, kínai – források tanulmányozásának szentelte az életét… Fekete Lajos a magyar oszmanisztika számára fontos levéltári forrásokat kutatta, fáradhatatlanul. (Gyűjtésének egyik figyelemre méltó lelete, Szulejmán szultán levelének a fakszimiléje az akadémiai tárlaton meg is tekinthető.) Közép-Ázsia lelkes kutatójának, Vámbéry Árminnak a munkásságát az is fölértékeli, hogy ő volt az utolsó európai, aki az I. világháborút követő, irdatlan világváltás előtt Közép-Ázsia muszlim kánságait még eredeti formájukban, mondhatni, érintetlenül tanulmányozhatta.

Magyar László (1818-1864)

Gróf Széchenyi Béla (1837-1918)

Teleki Sámuel (1845-1916)

A XVIII. században élt Reviczky Károly, Mária Terézia speciális iskoláit kijárva, a klasszikus perzsa irodalmat tanulmányozta. Az által, hogy a XIV. századi perzsa költő, Háfiz verseit kiadta, Európa-szerte a perzsa irodalom nyugati kultuszát indította el…

A székely-magyar szegénylegényt, a nyelvtudóst, a tibetológia megalapítóját, aki oly’ tudományoknak szentelte az életét, „melyek – saját szavai szerint – hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra a nemzet történetében”, Kőrösi Csoma Sándort – természetesen – India kutatójaként mutatja be a voltaképpen egyszerű eszközökkel is hatásosan munkálkodó kiállítás. A Pesten született brit alattvalót, Stein Aurélt Belső-Ázsia romvárosait feltáró, barlangtemplomainak hatalmas kéziratgyűjteményét megtaláló kutatóként ünnepelte a világ. Hopp Ferenc, a sikeres üzletember ötven esztendős volt, amikor nagyobb utazásra szánta el magát. Ötször utazta körbe a Földet, műkincsgyűjteményét, mit e kalandos vállalkozásairól hazahozott, a róla elnevezett múzeumban ma is sokan csodálják.

Gróf Széchenyi Bélának, Széchenyi István elsőszülöttjének a vezetésével 1877-ben minden idők egyik legeredményesebb expedíciója indult el Ázsiába. Bejárták Indiát, Japánt, Jávát, Borneót, Kína nyugati részeit, Thaiföldet… A nagy utazás tudományos eredményeiről írt munka angolul és németül is megjelent. A negyven éves, érett férfiú megfogadhatta apjának húsz évvel korábban kifejezetten neki címzett intelmeit, amelyeknek leveles változata a Széchenyi István válogatott levelei című kiadványban is olvasható: „Tartsd mindig szem előtt…, hogy boldogtalan, árva hazánk Tőled nagy szolgálatokat vár és jogosan követelhet is, mert a gondviselés testileg és erkölcsileg kiváló tulajdonságokkal ruházott fel”.

Aki e voltaképpen hagyományok nélküli, és meghökkentően rövid ideig nyitva tartó kiállításról értesülvén, azt kérdi, vajon miért éppen most, 2015 zaklatott tavaszán rendezte azt meg az Akadémia Könyvtárának a Keleti Gyűjteménye, csak a saját feltételezésemmel válaszolhatok: mert most van itt az ideje, hogy szegény és gazdag – legalább fél óráig, ugyanis ennyi időt vesz igénybe, hogy a Széchenyi téri akadémiai székház előcsarnokában a kiállított tablók sorát az ember, persze, futólépésben, szemügyre vegye – el-eltűnődjön fölötte, mi mindenre vállalkoztak, önmagukat is feladva, fáradhatatlanul, sőt boldogan eleink. Mi meg, ha nem vigyázunk, azt is feledjük, hogy hívták őket…

2015. április 12.

vissza >>