Magyary Zoltán szovjetunióbeli útja

Kényszerzubbonyban

A nyolcvanas évek derekán nagy visszhangot keltett Bereményi Géza első játékfilmje, A tanítványok , amely a közigazgatás tudományának nemzetközi hírű művelőjét, az iskolateremtő egyetemi tanárt, a filmben Gelley Kornél által megformált Magyary Zoltán munkásságát idézte fel. Kutatói s oktatói megszállottságát a fő helyen, meg a vaskos kudarcot, amelyet egyetemi tanárként élt meg. Napjainkban fölöttébb izgalmas könyv foglalkozik az 1888 és 1945 között élt férfiúval. Az Argumentum, a Balassi Intézet, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár kiadásában megjelent kötet (címe: Egy konzervatív úr a baloldali zarándokok között) Magyary Zoltán életének azt a kevéssé ismert – vagy tán teljesen feledett – szakaszát hozza vissza, méghozzá kilencvenkilenc sokatmondó dokumentum segítségével, amikor, hogy az ottani közigazgatási rendszert közvetlen közelről tanulmányozhassa, a saját pénzén (!), felesége társaságában a sztálini Szovjetunióba utazott.

A könyv kétharmadát kitöltő dokumentumokra az irodalomtörténész-könyvtáros Babus Antal talált rá az Oroszországi Föderáció Állami Levéltárában. Más lehetőség híján ő másolta, válogatta, majd fordította le valamennyit, s ő írta a kötet bevezető tanulmányát és jegyzetanyagát is. Az 1930-as évek világpolitikai összefüggéseit, valamint a közigazgatás tudományát is sajátos megvilágításba helyező összeállítás elsőként arra a kérdésre igyekszik válaszolni, hogy mit keresett a konzervatív-keresztény értékeket valló, Európa szerte, de a tengeren túl is jelentős szaktekintélyként elkönyvelt Magyary Zoltán a Szovjetunióban. Másodjára pedig, hogy mit talált Sztálin birodalmában. Ez első kettőnél tán súlytalanabbnak, számunkra azonban, akik a professzor honfitársai vagyunk, azokkal egyenértékűnek tűnik a kötetnek az a kezdeményezése, hogy a Magyary házaspárt az 1935 szeptemberétől két hónapon át vendégül látó pártbürokraták közt felmutassa – vörösök és kényszer-rózsaszínek közt - az európait.

Magyary Zoltán napjainkban egyre gyakrabban idézett elmélete szerint „a XX. századi erők és szükségletek az állam XIX. századi ruhájában, mint kényszerzubbonyban vergődnek, minden figyelmüket a jogszerűségre függesztve, s közben megfeledkeznek az eredményességről.” Gyártják a paragrafusokat, és azokat igyekeznek betartani, betartatni, de még nem jöttek rá, hogy „a háromszorosára növekedett népességet és a hússzor nagyobb mértékben megnövekedett közszolgálatot” a régi módszerekkel kormányozni nem lehet. Meggyőződése volt, hogy az óriási méretűre duzzadt közigazgatást „a párt-, azaz részérdekek által meg nem osztott, központosított államok tudják a leghatékonyabban működtetni”. Szenvedélyes érdeklődése pusztán a közigazgatásra irányult, mindhárom „izmus” (fasizmus, nácizmus, kommunizmus) idegen volt tőle, mindent a közigazgatási gyakorlat eredményessége szempontjából értékelt. Mint Babus Antal írja, Magyary Zoltán „a közigazgatás szemellenzői közt szemlélte a világot. Ha egy államnak hatékonyan működött a közigazgatása”, az módfelett érdekelte. Amikor pedig, mint a közigazgatás tudományának neves tudósát az 1936-os varsói közigazgatás-tudományi kongresszus főelőadójává választották, az alapos felkészülés érdekében kötelességének érezte, hogy azokat a rendszereket, amelyekben a központosított közigazgatás – állítólag – jól működött, a fasiszta Olaszországot, a náci Németországot, a Vatikánt, mint „a legrégibb autoriter szervezetet”, de az elvben a kommunizmust építő Szovjetuniót is bejárja, s személyesen győződjön meg róla, hol miként fungál a „közigazgatási nagyüzem”.

1935 őszén a két, mérhetetlen hivatástudattal és jóhiszeműséggel felvértezett ember (Magyary hitvese, Techert Margit a harmadik nő volt Magyarországon, aki egyetemi magántanári kinevezést kapott) már a „reformok” országába érkezett. Sztálin ugyanis egy esztendővel korábban felismerte – s mint a Babus Antal által is idézett André Gide később ezt világgá is kürtölte –, hogy a háború Hitlerrel elkerülhetetlen, és ettől fogva valamennyi intézkedése e nagy kihívás jegyében született. Akikkel Magyaryék sűrű programjaik során találkozhattak (megbeszélés a Központi Végrehajtó Bizottságban, a Népbiztosok tanácsában, a Szovjetépítés Intézetében, a Munkás-Paraszt Rendőrség vezetőségében, látogatás a Moszkvai Állami Egyetemen, a Pedagógiai Főiskolán, bölcsödében, óvodában, iskolában, a Gyógyító-munkás Női Profilaktóriumban…), valószínűleg már tudomásul vették, hogy „a permanens forradalom eszméje fölött eljárt az idő”, s az internacionalizmus vezérlő elve helyett a hazaszeretetet szorgalmazzák „odafönt”. Az a szovjet polgár, akinek van – mert ismét lehet – személyes tulajdona, meg is akarja azt védeni. Miután Sztálin ezt az axiómát újraélesztette, hagyományos rendeltetése szerint használták a Szovjetunióban is a család fogalmát, visszaállították az örökösödési jogot, a származással kapcsolatos korlátozásokat viszont eltörölték…

Ettől függetlenül Magyaryék is annak a „monumentális színházi bemutatónak” voltak a nézői – alkalmanként a szereplői –, mint azok a „hithű zarándokok”, akik azért utaztak a Szovjetunióba, mert a „szakrális térre” voltak kíváncsiak. A nagy országot társadalomtudományi elméleteinek frissen szabott kényszerzubbonyában keresztül-kasul járó Magyary Zoltánt azonban valóságismerete, keresztény erkölcsisége megmentette attól, hogy a látottak alapján elragadtatásba essék. Kísérőinek, akik szinte minden lépéséről jelentéseket írtak, finom úriember módjára hozta a tudomására gyanúját, ha Patyomkin falvakban járt, vagy mintaiskolában, hol „minden gyermek egészséges, jól táplált és vidám”. – Az utcákon ezt nem vettem észre – jegyezte meg szerényen. Mindeközben a megfigyelői olyan „száraz csinovnyiknak” tartották Magyaryt, „aki sematikusan látja az életet”. Akit erősen foglalkoztat „a párt és a kormány viszonya”, s az iránt érdeklődik, miként valósulnak meg Leninnek azok az útmutatásai, melyek szerint „minden szakácsnőnek tudnia kell irányítania az államot”. Amikor a revolver-esztergagépeket gyártó üzemben tett látogatása alkalmával a létesítmény tervrajzát kérte, ezt azon nyomban megtagadták tőle – olvasni Olga Giljarevszkaja jelentésében. Az olyan jelentéstevők, mint amilyen a VOKSZ referenseként ez az asszony is lehetett, a vendég negatív észrevételeiről sorra-rendre beszámoltak megbízóiknak. Általánosító jellegű nézeteiről, például arról, hogy „az oroszok először ígérgetnek, de azután különféle kifogásokkal nem teljesítik ígéreteiket”, szélsebesen.

A rendkívüli képességekkel megáldott-megvert professzor szovjetunióbeli útját részletező könyv érdekes módon nem a varsói közigazgatás-tudományi kongresszuson elmondott beszédének az ismertetésével fejeződik be, hanem a Moszkvából való hazatérése után a 8 Órai Újságnak adott interjú legfontosabb részleteivel. Magyary Zoltánnak azokkal a mondataival, amelyek – szovjetunióbeli élményei alapján – a háború esélyeit és lehetséges következményeit latolgatják: „A lehetőség szerint nem engedik a dolgokat a háborúig eljutni, nekik egyelőre békés fejlődésre van szükségük… a kapitalizmus és az imperializmus belső ellentétei folytán előbb-utóbb mégis el fog következni egy újabb háború, amelyben az államok proletariátusai a Szovjetunió szövetségeseivé válnak. Oroszország ennek a háborúnak az esélyeit fogja kihasználni, s a zavarosban igyekszik majd új szovjetállamokat létesíteni”.

Egy konzervatív úr a baloldali zarándokok között, Argumentum, Balassi Intézet, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2014. Ára: 2600Ft.

2014. november 6.

vissza >>