Oscar-jelöltek, adófizetők, boldogok és boldogtalanok
Van mááásik!

Jó hír: Bucsi Réka Symphony No. 42 című animációs filmjét az Amerikai Filmakadémia 58 közül beválasztotta azon 10 alkotás körébe, melyek közül 2015-ben a 87. Oscar-díj gálán arany szobrocskával jutalmazott animációs rövidfilm kikerül. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem Animációs tanszékén készült diplomafilm az idei berlini nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be először – az alább olvasható, a megboldogult Műsorújság 6. számában január 28-án megjelent jegyzetet ez alkalomból írtam. (Meg azért, hogy a hazánkat Berlinben sárral dobáló, 2014-es magyar Oscar-jelölttel szemben a pályakezdő ifjú rendezőnőt köszöntsem.) Azóta a Symphony No. 42 számos elismerésben részesült, többek között Halle, Hongkong, Lisszabon, Pordenone, Poznan nemzetközi fesztiváljain is. Vagy három hónapja a hazai mozikban is látható, egy angol vígjáték, a Frank kísérőfilmjeként. Ne tekintsék önhittségnek kedves olvasóim, ha a november 6-án közzétett hír olvastán azt merészelem állítani, az Amerikai Filmakadémia döntése tíz hónappal ezelőtt közreadott televíziós jegyzetemet is igazolja „valahol”.

Kikerült az Oscar-díjra jelölt filmek közül Szász János munkája, A nagy füzet. Ne búslakodjunk miatta, mint a hangszerétől megfosztott zenebohóc, mi is világgá kiálthatjuk, boldogan: Van máásik! Rövidebb, mint A nagy füzet, a műfaja sem annyira népszerű, mint a játékfilmé, de így is jól fog szólni, higgyék el nekem. Remélhetőleg tisztábban is, mint Szász Jánosnak szinte az oscaros játszma utolsó perceiben hamiskás felhangokkal körülcincogott mozgóképes alkotása. Bucsi Réka vizsgafilmje, a Symphony No. 42. ráadásul, amely a 64. Berlinale versenyprogramjában a legjobb rövidfilm kategóriában küzd majd európai vetélytársaival, jóval kevesebbe került az adófizető polgárnak, mint a hazánkról, éppen Berlinben, félreérthető (?) indulattal nyilatkozó Szász rendezése. Az olyan kis országnak pedig, amelyik komoly erőfeszítések árán próbál talpra állni, a legkevésbé sem mindegy, hogy olyan dobogósok keltik-e jó hírét, akik kis pénzekből is csodákra képesek, vagy olyanok, akik jelentős összegek bevételezése után sárral fröcsköl(tet)ik be pártfogójukat, hazájukat. (A Magyar Nemzeti Filmalap 2012 óta évente közel hetvenmillió forinttal támogatja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen - Bucsi Réka tanintézetében -, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készülő diploma- és vizsgafilmeket. A nagy füzet, gyártási támogatásként, ennek az összegnek több mint a kétszeresét, százötven millió forintot kapott a Nemzeti Filmalaptól. Azt, hogy az Oscar-kampányra – közvetlenül - mennyit költöttek a filmalap kasszájából, ismereteim szerint senki nem firtatta.)

De van ennek a 47 különböző jelenetből összefűzött, Bucsi Réka féle Symphoniának más figyelemreméltó hozadéka is. Függetlenül attól, hogy Arany Medvével távozik frissdiplomás rendezője február 16-án Berlinből vagy sem: a magyar animációs filmművészet iránti megkülönböztetett és folyamatos nemzetközi érdeklődést tanúsítja. Azt a tudati tevékenységet, amely napjainkban, idehaza kihalófélben van. Persze, nem általánosságban, idelent – ha szabad a nyomtatott sajtó s az újságolvasó-, tévénéző nagyközönség terrénumát e szintjelöléssel illetni - még elég sokan tudják, milyen nemzeti kincs a magyar animációs film, és épp’ eléggé sajnálják, hogy kis ideje még a közmédia is mostohán bánik vele. (Nem egy olvasónk kérdezi levélben, telefonon, élőszóban egyaránt, hogy ünnepi műsorrendjükből miért hagyják ki a Magyar népmeséket, a Magyar mondákat, és miért tömik tele még jeles napokon is a családi tévéadónak kinevezett M2 műsorát gyöngécske-ostobácska külföldi animációs mesékkel. Miként augusztus 20-án, vagy karácsonykor, a magyar kultúra napján sem adnak mást a kisgyermekes magyar családoknak, legalábbis a pillanatnyi műsor-előzetesek szerint, csak Garfieldet, Gógyi felügyelőt, Fixi, Foxit… Kész csoda, hogy Mirr-Murr pár percre e napon is megjelenik, legalább őkelme képviseli valamelyest a Himnusz költőjével közös anyanyelvünket, Jamie 30 perces kajái előtt…)

És nem is csak e nevezetes műfaj világhírű magyar munkáival bánnak mostohán (miközben az interneten is elérhető Magyar népmesékre az utóbbi fél év alatt 10.600.000-en „kattantak rá”), de az ígéretes pályakezdőkre se figyel kellőképpen szinte senki sem. Ki tudja, hol van, és min dolgozik Duczki Tomek, aki 2007-ben már első munkájával elkápráztatta a világot; hol Kiss Andrea, vagy Bertóti Attila, akik 2009-ben cselekedtek hasonlóképpen? (Kiss Andrea egy Lázár Ervin-mese, A hazudós egér rajzfilmváltozatával, Bertóti Attila az Ariadné fonalával…)

Azaz: Bertóti Attila neve itt-ott felbukkan napjainkban is. Sajnos, nem a saját új munkái révén, hanem egy 2013-as animációs sikertörténet nélkülözhetetlen mellékszereplőjeként. Az ugyancsak pályakezdő Vácz Péter Nyuszi és Őz című animációs rövidfilmje, miután a 11. Kecskeméti animációs film fesztivál, a KAFF első díját elnyerte, rendezőjének elszánt és következetes akciói következtében vagy kétszáz animációs szemlén tűnt fel. Közülük negyvenkettőn díjazták is. Erre már a hazai média is felfigyelt, az egyik köztévében be is mutatták a rendezői nyilatkozatok szerint Vácz Péter korábbi párkapcsolatából építkező, „se vele, se nélküle” alapállású, banális történetet. Az országos premiernek azonban - a rosszul megválasztott adásidő miatt, vagy másért? – nem támadt igazán komoly visszhangja. Mondják, a fesztiválok szakmai közönsége sem a meséje miatt ajnározza a Nyuszi és Őzet, hanem mert ez a tizenhét perc magáról a műfajról, a 2D és 3D egymást feltételező kapcsolatáról szól. Ez persze, a befogadók tömegét a legkevésbé sem érdekli. A kifejezetten felnőtteknek szánt animációs történetektől a Foky Ottó Babfilmjén, Jankovics Marcell aranypálmás Küzdők című művén, Rófusz Ferenc Oscar-díjas három percén (A légy) nevelkedett itthoni nézősereg azt várja, hogy az animációs film azt jelenítse meg, amiről más műfajokban nem lehet – vagy nem is szabad? – beszélni. Vácz Péter nyuszis-őzes rövidfilmje efféle tartalmi mélységekkel, magaslatokkal nem is kísérletezik. Bucsi Réka Berlinben mérkőző munkája viszont erőteljesen: környezetünknek a hétköznapi gondolkodás számára felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan összefüggéseit kutatja. Szabad kép- és képzettársításaival azt az általános emberi tulajdonságot igyekszik ábrázolni, amelynek még a tudomány szintjén sem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget: amikor az ismeretlen helyzetekbe kerülő halandó a saját elképzelései szerint formált összefüggéseket állít fel, értelmez és propagál, a tényleges valóságtól szinte teljesen függetlenül…

Bucsi Réka jelenleg az Animation Sans Frontiéres (ASF) nemzetközi animációs workshop résztvevője. Hogy a vizsgafilmje utáni első, „igazi” munkájához mikor és hol foghat hozzá, nem tudom. Vácz Péter – legutóbbi nyilatkozatai szerint - továbbra is nyuszis-őzes rövidfilmjének az utóéletén dolgozik. Fesztiváloztatja, ahogy’ és ahol lehet. Közben pedig a londoni Picasso Pictures animációs stúdióban dolgozik – reklámfilmrendezőként. Hazatérnek valaha? Vagy bekebelezi őket a nagyvilág? És, ha visszatérnek, milyen védőernyő alatt tudják képességeiket kivirágoztatni? Az egyetlen nagy múltú, nemzetközileg is méltányolt és jelenleg is életképes animációs stúdió, a Kecskemétfilm Ltd. jobbára bérmunkából él. Nincs miért röstelkedniük: hosszú idő óta világhírű megbízatások napszámosai a kecskeméti stúdió munkatársai. (Jelenleg egy Oscar-díjas rendező, Dudok de Wit egészestés rajzfilmjén dolgoznak, korábbi vállalásaikkal – Kells titka, Chico és Rita – nem is egyszer jutottak az Oscar díj közvetlen közelébe.) Jó hír, hogy az idén régóta tervezett, az Árpád-házi királyokról szóló sorozatukkal is foglalkozhatnak a kecskemétiek. Ha elkészül a III. Béla királyunkat megidéző epizód, Lisszabonban vagy Hirosimában bizonyára nagy lesz az érdeklődés iránta. De bízzunk benne, idehaza is bemutatják valahol. Valamikor.

2014. november 7.

vissza >>