Az égig érő cseresznyefa legislegtetején

Nagy örömömre, tündéres népmesékre leltem az idei ünnepi könyvhéten. A Tündértánc, a vajdasági Forum kiadványa – Molnár Márta irányításával – az 1980-as években megjelent, újvidéki népmesegyűjtemények bunyevác, magyar és szerb anyagából válogatott. Az illusztrációkat képzőművészeti tárlatai révén is egyre ismertebb Tóth Alisa készítette a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság által támogatott kötethez; alig várom, hogy a nagy vakáció kezdetén együtt olvashassuk az első osztályt dicséretesen befejező unokámmal.

A vajdasági magyar néprajzi kutatások 2004-ig terjedő időszakának eredménye többek között az a népmesegyűjtés is, amelynek alapján a Tündértánc összeállt

A költő, műfordító, néprajzkutató egyetemi tanár, Jung Károly szerkesztésében 1986-ban, 87-ben és 88-ban megjelent, újvidéki meséskönyvekből (A szépen zengő pelikánmadár, A sárkányölő királyfi, Az aranyhajú testvérek) úgy tűnik, azok kerültek e tündértáncos új kiadványba, amelyek a III. évezred szülötteinek az érdeklődését is felkelthetik, s ugyanakkor a közép-európai népmesekincs alapelemeit, közismert fordulatait is tartalmazzák. A tizenhét történet közül hat bunyevác (a címadó Tündértánc is a Szabadka, Zombor és Bács vidékén élő délszláv népcsoport meséiből való), öt szerb és hat magyar. A magyar fabulák nagyobb részét Fehér Ferenc „mesélte”, a szerbeket Ács Károly, Pap József és Balázs Attila fordította, a bunyevácokat Kontra Ferenc, Bognár Antal, Dudás Károly, Balogh István.

Hogy a gyermek melyiket miként fogadja, ma még meg nem mondhatom. Egyelőre csak a saját élményeimről számolhatok be kedves olvasóimnak. Hogy milyen jól mulattam Az öregapó meg a király című bunyevác mesén, amely arról a szegény emberről szól, aki mind a három fiát taníttatja. (Az egyiket koldusnak, azaz szerzetesnek, a másikat tolvajnak, azaz ügyvédnek, a harmadikat sintérnek, azaz állatorvosnak…) Hasonlóképpen derültem A kecskefülű Traján császárról szőtt szerb történeten is, amelynek az „eszmei mondanivalóját” – függetlenül attól, hogy őket is kecskefüllel áldotta-verte-e meg a Teremtő – minden nagymenőnek érdemes volna megjegyeznie: „semmi sem maradhat titokban ezen a földkerekségen.”

És szívszorongva olvastam Az ördög meg az inasa című szerb mesét, amely szerint a paraszti életformát odahagyva, az ördög mesterségét tanulja ki a szegény ember gyereke. Méghozzá olyan alaposan, hogy mesterét is lepipálva szedi rá az embereket. Igaz, a tehetőseket, nem pedig osztályos társait… De Az égig érő cseresznyefáról szóló vajdasági magyar népmese is csöndes borongásra késztetett: a király udvarában álló, égig érő cseresznyefa csúcsára feljutó béreslegénynek, akinek minden akadályt, még az ott regnáló sárkányt is sikerül legyőznie, esze ágában sincs a megígért jutalomért, a király lányáért a földre visszatérni. Megállapodik „az égig érő cseresznyefának a legislegtetején”, azóta is ott él, csak nincs, aki följusson hozzá…

A kötet végén, mint a székely népmesegyűjtemények és más, előrelátóan szerkesztett, kisgyermekeknek szánt kiadványok utolsó lapjain is látható, mindössze hat tételből álló Szómagyarázat segíti a Tündértánc olvasóit. Bővebb szófejtésre az anyaországban élő olvasónak sincs szüksége, e könyv tanúsága szerint a budár, a gamósbot és a parázsganca kivételével, a vajdasági mesemondókkal szinte azonos nyelvet beszélünk.

Talán a tündérekről is hasonlóan vélekedünk. Ezért is fogom kis unokámmal a Forum Könyvkiadó új könyvének az olvasását a tündéres mesékkel kezdeni.

Tündértánc. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2015. Ára: 500 Din/2500 Ft

2015. június 21

vissza >>