„az 56-oson hallgatom a világ zaját”

Minden rosszban van valami jó – valahányszor a vissza-kalefesített Moszkva téren bukdácsolok, a nagyanyáimtól hallott bölcs mondást mormolom magamban. Az évek során szégyenletesen, mi több: életveszélyesen lepusztult budai placc felújítását levezénylők ugyanis azt ígérik, az a Hűvösvölgyből induló, történelmi jelentőségű villamosjárat, amely, utazóközönségének nagy bánatára, 2008 óta szünetel, ismét 56-os számmal halad majd át az újjászülető területen.

A legújabb kori mondák világát is megjáró villamosjárat, amelyről verset is írtak, egy esztendővel az 56-os forradalom kirobbanása előtt kapta az 56-os számot

A pályát, amelyen a Hűvösvölgyet Buda egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjával a villamos összeköti, 115 éve építették, a téren már a XIX. és a XX. század fordulóján is körvasút működött. (Jóval korábban agyagbányájáról, majd korcsolyapályaként is használt bányataváról volt ismert a még ma is Kalefként becézett és emberpiacként szidalmazott terület.) „Jó” magyar szokás szerint azonban csak tizennyolc évvel később indult el e szakaszon napi rendszerességgel a villamosközlekedés, az első járatot 83-asnak hívták. Az 56-os számot 1955-ben kapta a csodálatos kertekkel, ligetekkel szegélyezett utakon haladó villamosvasút; akik e jelölést kitalálták és jóváhagyták, aligha gondolták, hogy e számmal történelmi jelentőségű járgánnyá „avatják”. Az 1956-os szabadságharc leverése után ugyanis az 56-os megemlékezés egyik csendes, meghitten ünnepélyes módja lett az 56-os villamoson utazni. Kiváltképpen október 23-án! A járat „ellenforradalmi hangulatát”, persze, a hatalom éber őrei is számon tartották, irodalmi művekben, filmekben, rajzfilmekben (amelyeket a munkahelyükre, a Pannónia Filmstúdióba minden áldott nap 56-os villamossal utazó, jeles személyiségek készítettek) még véletlenül sem szerepelhetett az 56-os villamos.

Tudomásom szerint Benjámin László az egyetlen kivétel, akinek az 56-os villamosról írt verse nyomtatásban megjelent. (Talán mozgalmi múltja miatt nézték ezt el neki? ’56 utáni csalódottságát nyugtázták általa?) A Vadaskerti úttól a Kálvin térig című költemény tökéletes lírai látleletet állít ki e járatról:
„Mellettem elkésett diák
toporog, batyuik felett trónoló solymári kofák
… az 56-oson
hallgatom a világ zaját”…

Olykor arra gondolok, az 56-os forradalom ötvenedik évfordulójának fővárosi vihara is közrejátszhatott abban, hogy az 56-os villamosjárat „szüneteltetéséről” döntöttek odafönt. Méghozzá fondorlatosan: először meghosszabbították az útvonalát, Budafokig közlekedett, a 47-est helyettesítve. Aztán a 61-est működtették helyette, miközben rajongó hívei szótlanul várták, hogy az 56-os villinger visszatérjen. A türelmetlenebbjét a városmajori villamosmegálló közelében álló szobor példájával nyugtatgatták. A Gondolkodó Krisztus is csaknem a területrendezés áldozata lett, mondogatták, és lám, közkívánatra az is visszakerült az eredeti helyére! És csakugyan, egy esztendő sem kellett hozzá, és a Rodin Gondolkodójára (is) emlékeztető alkotást visszaállították a kis parkba, ahonnan talán el sem kellett volna emelni.

A Széll Kálmán tér megújítására kiírt tervpályázat nyertes pályaművének látványtervén még nem látható, milyen számon fut majd a nevezetes budai placcon áthaladó villamos

Az 56-os villamost – sok ezer utastársammal együtt – immár hét esztendeje hiányolom. A hír, amelyet a Budai Polgárban olvastam, hogy tudniillik, mihelyt a Széll Kálmán tér felújítását befejezik, a modern placcot ismét 56-os számmal szeli át a nevezetes tuja, örömmel tölti el a szívemet. Azóta, valahányszor a Zuhatag sornál villamosra szállok – amúgy: elégedett és bátor „hetvenkedőként” – Benjámin László fentebb idézett versének befejező sorait mondogatom magamban: „csak visz, csak visz a villamos/… a sír felé”.

2015. július 3.

vissza >>