Az örök bujdosó

Mondását – „úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont” – még ismerik egynéhányan. Idézni azonban nem szokás. Az örök bujdosó, aki élete nagyobb részét fő- és jószágvesztésre ítélt politikai menekültként, szülőhazájától távol élte le, a 325 évvel ezelőtt Zágonban született Mikes Kelemen – sírig tartó hűségével, kitartásával, emberségével, az írást önmagáért kedvelő írói magatartásával – divatjamúlttá vált napjainkra. Amint az életfelfogása is: „Az erdélyi vér nem az adomáért szolgál, hanem a becsületért”.

Beck Ö. Fülöp 1908-as emlékérme, amely a Nyugat legelső címlapján aligha véletlenül szerepelt, Mikes Kelement ábrázolja

Anyja akarata ellenére lett II. Rákóczi Ferenc apródja, szolgálattevő híve, követője a 17 esztendős székely nemesifjú. A Rákóczi Ferenc nevével megörökített felkelés eszmei tartalma azonban Mikes Kelement nemigen foglalkoztatta. Sosem volt katona, s bár valószínűleg jelen lehetett az olyan nevezetes eseményeken, mint amilyen az ónodi, vagy a sárospataki országgyűlés is volt, ezekre semmikor sem hivatkozott.

Közvetlen környezetéről később is kevés volt a mondandója. Végtelen magányban élhetett a zárkózott nagy ember árnyékában, akit Mikes Kelemen, kénytelen bolyongásai során, Lengyelországba, Franciaországba, majd Törökországba is követett. Urát – apa nélkül felnőtt fiatalemberként is – határtalanul tisztelte. Bizonyos nézeteit, például az isteni kegyelemről és megigazulásról vallott janzenista felfogását – írásainak tanúsága szerint – élete vezéreszméjévé tette. Mindemellett azonban olyan álomvilágot kellett magának teremtenie, amelyben nem csak érzelmi vigasztalódásra, de eredeti irodalmi alkotásra is lehetősége volt. 207 el nem küldött levele, melyet 41 éven át nem létező nénikéjének irogatott – az elsőt 1717-ben, az utolsót 1758-ban fogalmazta meg – ezt sejteti. (Számomra, legalábbis.)

A szerzőjük halála után 33 évvel nyomtatásban megjelent Törökországi levelekre Szerb Antal is, mások is, mint a magyar irodalomtörténet egyik jelentős mérföldkövére hivatkoznak. Ezen írások által lett létjogosultsága minálunk, mondják, annak az irodalmi könnyedségnek, nyájasságnak, édes borzongásnak, pózok nélküli, emberséges emberségnek „a zordonan vallásos és izzóan heroikus” irodalmi hagyományok után, amit Mikes Kelemen párizsi tanulmányai során ismert meg, majd a kilátástalanság rodostói napjaiban oly’ igen leleményesen alkalmazott. (Párizsban a fejedelem kíséretében levő ifjak nyelveket, matematikát, földrajzot és történelmet tanulhattak, operába, színházba járhattak, az élete első 17 évét „legerdélyibb erdélyiként” megélő Mikes Kelemen „fogékony székely esze” pedig mindent magába fogadott.)

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után, a Bach-korszakban politikai szimbólummá vált a bujdosásban kitartó Mikes Kelemen, „a fejedelem előkelő és rátartó környezetében háttérbe szorított ember”. A XX. század derűsnek tetsző hajnalán az írást önmagáért is élvező írói szerepvállalását népszerűsítették. Aligha véletlen, hogy az 1908. január 1-én induló Nyugat című folyóirat címlapjára Beck Ö. Fülöp Mikes-érme került. Később, például az 56-os forradalom romjain, a bátrak fojtott hangú keserűségét is idézni lehetett általa: „Aki minket teremtett,… minket például tett az egész nemzetünknek, és boldogok azok,… kik füsthöz hasonló okból el nem hagyják nemzeteket és örökségeket. Adja Isten, hogy senki bennünket ne kövessen…” Aztán, persze, százezrek követték a rodostói hontalanokat. Követik ma is. Immár nem a politikai menekültek, hanem akik a megélhetési gondjaik elől bujdosnak messzire.

A zágoni Mikes-kertben híven őrzik Mikes Kelemen emlékét

300. születésnapját csendben ünnepelte – ha ünnepelte – a magyarság. Szülőföldjén, Zágonban 2012-ben eltemették azt a földet, amelyet Rodostóból, a magyar bujdosók közös sírjáról hoztak haza a falu küldöttei, a polgármester és a református lelkipásztor. Hogy a 325. születésnapon elmondhatjuk-e: az örök bujdosó végre hazaérkezett, nem tudom. De azt igen, hogy Mikes Kelemen övéi iránti hűségét, amelyet messzi idegenben tanúsított, honosítani kellene.

2015. augusztus 1.

vissza >>