2017. szeptember 23.

A sokoldalú Varga Csaba Magyar Örökség díja

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.) szeptember 23-án, szombaton délelőtt 11 órakor adják át – a 2017-es esztendőben harmadik alkalommal – a polgárok javaslatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjakat. A kitüntetettek: a kalotaszegi református templomépítészet, Törley Mária, a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társaság, a Sárközi család: György, Márta és Mátyás; a Fassang család: idősb és ifjabb Fasang Árpád és Fassang László, Péreli Zsuzsa, valamint a sokoldalú rajzfilmrendező Varga Csaba.

tovább >>

2017. március 2.

A szenvedés is enyhült, ha szót válthattunk vele
In memoriam Rácz Károly

A népszerű színházi írónak, Müller Péternek az angyalokról írt okos mondatait szoktam átigazítani, mikor hippokratészi orvosokkal találkozom. Onnan lehet fölismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek – ezt hajtogatom. Dr. Rácz Károly minden tettéért felelősséget érzett, minden feladatához kellő alázattal és felkészültséggel fogott hozzá. A gyógyításhoz is, az oktatáshoz is, a kutatáshoz is. Mindenkivel kedves volt, és mégis tartózkodó. Bölcs és elfogulatlan. Gondoskodó! És higgadt, és előrelátó. Az életének 67. évében, 2017. február 13-án elhunyt dr. Rácz Károlytól, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának egykori elnökétől, a II. számú Belgyógyászati Klinika egyetemi tanárától, korábbi igazgatójától, az Orvosi Hetilap főszerkesztőjétől március 7-én, kedden délelőtt 10 órakor Budapesten, az Egyetem téri Kisboldogasszony templomban (1053 Papnövelde u. 5-7) a római katolikus vallás szertartása szerint vesznek végső búcsút mindazok, akik tisztelték és szerették. Betegei, tanítványai, kollégái, munkatársai.

tovább >>

2016. szeptember 24.

In memoriam Csoóri Sándor
Pergőtűzben

Amíg Csoóri Sándor szerteágazóan hatalmas életművét méltóképpen összegzi, értékeli, majd kellőképpen híreli is az utókor, a szinte szünet nélküli pergőtűzben élő költőről, esszé- és filmforgatókönyv-íróról, szociográfusról, politikusról őrzött személyes emlékeink közzététele is fontos feladat. Kinek-kinek a saját, immár megrendülten raktározott mozaikjával kell kiteljesítenie azt az emlékművet, amelyet az utánunk következő nemzedékek emelnek majd annak az egyszervolt nagy embernek, aki 1930-ban Zámolyon született és 2016-ban Budapestről költözött át a túlsó partra. Azt az emléktöredéket, amely Csoóri Sándor halálhíre hallatán ötlött fel bennem, szeretett iskolánk, a Pápai Kollégium 450. születésnapja óta hordozom magamban. Érteni, súlyának megfelelően értelmezni csak az óta tudom, hogy – Szőnyei Tamás Titkos írás című nagy munkájának a segítségével – a Csoóri Sándorról évtizedeken át folyamatosan gyártott besúgói jelentéseket is megismerhettem.

tovább >>

2016. július 16.

Esterházy-sirató

Kései siratóval kesergek Esterházy Péter halálhíre hallatán: míg lehetett volna, nem adtam tudtára, mily’ nagyra tartom írásművészetét, kifejezőkészségét, nyelvújító leleményét. Kritikai észrevételeimet – főleg a 90-es években közreadott politikai természetű megnyilatkozásai, valamint a Harmonia caelestis megjelenése után – ország-világ figyelmébe ajánlottam. (Mentségemre szolgáljon: csak szóbeli s nem írásos publikációk formájában.) Ám azt legfeljebb gondolatjelek közé szorított közlemények formájában híreltem, hogy milyen elragadtatott híve vagyok azon „tudósításainak”, amelyek révén – például – hazánkat, mint a „formátlanság honát” ismerhetjük meg; az igazságot meg olyan „roppant méretű” fáklyaként, amely mellett „csak hunyorítva igyekszünk elsuhanni… még attól is félve, hogy megperzselődünk”. És ezek még „csak” a közmondásszerű esterházyádák, amelyektől az irodalmi posztavangárd nagymesterének a lét legmélyebb bugyrait is felhasogató nagy mondásai milyen messze vannak…

tovább >>

2016. április 22.

Minden igaz

„Nem egy koré ő, hanem minden időké” – kibírhatatlan kollégája és ádáz vetélytársa, Ben Jonson, hét esztendővel az után, hogy Shakespeare-t eltemették, e szavakkal hódolt felülmúlhatatlan pályatársa emléke előtt. Persze, válogatott komiszságokból összeállított számlájának a rendezéséhez az is hozzátartozott, hogy e nagy és igaz mondása mellett a megboldogult „csekély latinja és még kevesebb görögje” fölött is élcelődjön keveset. Ettől függetlenül Jonson a legfontosabb tudnivalót örökítette ránk, amit a négyszáz éve, 1616. április 23-án, az ötvenkettedik születésnapján a túlsó partra költőző Shakespeare-rel kapcsolatban mindnyájunknak meg kell jegyezni: minden idők színpadi szerzője ő. A mi időnké is, amelynek az a lehetőség is megadatott, hogy születésének és halálának a kerek évfordulójára is emlékezhessen: 2014-ben születésének 450., 2016-ban halálának 400. emléknapját idézhettük-idézhetjük meg a világ előtt. Kis hazánkban, ahol Shakespeare kultusza századok óta forradalmi változásoknak volt az előhírnöke, a 2016-os évfordulóra Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban Shakespeare-hez méltó módon figyelmeznek: április 23-án, szombaton 21.15-től élő adásként közvetítik a Royal Shakespeare Company műsorát.

tovább >>

2015. november 20.

A nemzet tanára volt

Tudva, vagy tudatlan, utolsó útjára készülődött édes anyanyelvünk általánosan ismert és szeretett tanára, amikor tisztelői és barátai – szűkebb pátriájának, Szentgál és Pápa önkormányzatának, a veszprémi nyomdának, valamint az Új Horizont című folyóiratnak a támogatásával – nagy hirtelen olyan cikkgyűjteményt állítottak össze 1933 és 1992 között közreadott, önvallomásos írásaiból, amely szinte teljesen pótolta az ezeregy fontosabb megbízatás teljesítése közben örök időkre elnapolt önéletírását. Még kezébe vehette a nemes egyszerűségével megragadó kötetet, egyet, kettőt reszketeg kézzel alá is írt közülük. (Az ajánló sorok bejegyzését kórházi környezetére bízta.) Aztán a végzet postása Lőrincze Lajos halálhírével egyidejűleg kézbesítette a címzetteknek a Megnől az ember szíve című kiadványt. Kinek évekre, kinek évtizedekre volt szüksége, hogy a zöld-fehér borítójú könyvecskével érdeme szerint foglalkozzék.

tovább >>